Hirdetés

Bezárta a Microsoft a helyi fiókok használatának kiskapuját a Windows 11-ben



|

Nehezebb dolguk lesz azoknak, akik továbbra is szeretnék kijátszani a rendszert.

Hirdetés

Újabb lépést tett a Microsoft a felhasználói élmény központosításának irányába, ezzel pedig egy olyan kiskaput zárt be, melynek segítségével a felhasználóknak lehetőségük nyílt arra, hogy megkerüljék a rendszer használatához szükséges Microsoft-fiók létrehozását.

Korábban egészen egyszerűen ki lehetett kerülni a Microsoft Account regisztrálását, méghozzá úgy, hogy egy helyi fiók használatával állítottuk be az adott PC-t. A funkció azonban három évvel ezelőtt kikerült a rendszerből, így a felhasználók rövidesen újabb módszerek után kezdtek kutatni az online fiók létrehozásának megkerülése végett.

Hirdetés

Hamar rájöttek, hogy egy teljesen véletlenszerű, nem létező e-mail cím és jelszó megadásával továbbra is kijátszható a rendszer, és megoldható a Windows 11 telepítése egy helyi fiókkal. Most nagyon úgy néz ki, hogy a Microsoft közbelépett, hiszen minden jel arra utal, hogy a vállalat bezárta a szóban forgó kiskaput. Ha megpróbálkozunk a módszerrel, ahelyett, hogy átugranánk az online fiók létrehozását, egyfajta folyamatos hurokba kerülünk, amely egészen addig nem ér véget, míg meg nem adjuk a helyes belépési adatokat.

Alternatívák ugyanakkor továbbra is léteznek, legalábbis egy módszer még biztosan lehetőséget teremt arra, hogy Microsoft Account nélkül telepítsük a Windows 11-gyet - ideig-óráig. Először is győződjünk meg arról, hogy lekapcsolódtunk az internetről, majd a bejelentkező lapon nyomjuk le a SHIFT+F10 billentyű-kombinációt és adjuk meg az OOBE\BYPASSNRO parancsot. Ha mindent jól csináltunk, akkor sikeresen megkerültük az online fiók létrehozására vonatkozó kötelezettséget.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.