Diákoknak: ingyen
Iskolásként jelentős mennyiségű ingyenes szoftverhez nyerhetünk hozzáférést, még olyanokhoz is, amelyekről azt gondolnánk, hogy kizárólag horror áron vehetjük igénybe szolgáltatásaikat.
Iskolásként jelentős mennyiségű ingyenes szoftverhez nyerhetünk hozzáférést, még olyanokhoz is, amelyekről azt gondolnánk, hogy kizárólag horror áron vehetjük igénybe szolgáltatásaikat.
Megérkezett az OxygenOS 4.5.10, a diákok pedig olcsóbban vihetik a OnePlus 5-öt.
Természetesen a Windows 10 S-t futtatja, 999 dollártól vihető a Microsoft új laptopja.
A Microsoft bemutatta a Windows új verzióját, amelyet kifejezetten diákoknak szán.
A Cisco Hálózati Akadémiához kifejlesztett Packet Tracer szoftvert használják majd a diákok a 2017-es szakmai informatikai érettségin.
A diákok 97,5 százaléka szívesen használná a technológiát a tanórákon. A VR-szemüvegek a HelloWorld táborokban is bizonyítottak.
Jövő ősszel válik majd elérhetővé a játék CivilizationEDU kiadása.
Egyre hangsúlyosabbá válik a hazai piacon is a neves IT-cégek társadalmi szerepvállalása, a Huawei pedig új magasságokba tört ezen a téren.
Szinkronizálni és telefont némítani is képes a Timetable.
A rendelkezés több ezer iskolát érint. Egyelőre nem tudni, pontosan milyen tartalmaktól kellene megóvni a tanulókat.
Vizsgán mostantól semmiféle karórát sem viselhetnek a diákok.
A diákok egy hét alatt kiiktatták a rajtuk futó felügyeleti szoftvert.
Előtelepített Office 2013 csomaggal érkezik az AMD-s apróság.
Egy diákoknak előfizetéses szoftver áruló cég érdekes ajánlattal rukkolt elő.
Idén is megrendezésre kerül a Microsoft „Csakeredeti” megmérettetése.
Az alap frissítési árnál olcsóbban juthatnak majd hozzá a Windows 8 Próhoz a diákok.
Habár még mindig a papíralapú oktatás jellemző, egyre többen használják a modern informatikai vívmányokat is a padsorokban. Most bemutatunk pár megoldást, amelyeket érdemes bevetniük a diákoknak.
Egy felmérés szerint legalábbis a perui diákok teszteredményei nem sokat javultak.
Az Óbudai Egyetem online nyílt napot tart az informatikai pályára készülő diákoknak.
A Novell gyakornokok munkája a LibreOffice forráskódjának részévé válik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.