A központi egységek iránt érdeklődők az utóbbi hetekben rengeteg információt kaphattak az Intel idei Haswell mikroarchitektúrájáról, a gyártó pedig tegnap végre leleplezte az első erre épülő négymagos processzorait, a kétmagosokról vélhetően a jövő hét folyamán fognak információk érkezni. A Haswell az Intel „tick-tock” fejlesztési folyamatának „tock” részét képezi, azaz nem csak az előző architektúra tweakelt változata, hanem sok újdonságot is hoz.
A „tick” kategóriás Ivy Bridge-hez hasonlóan a Haswell az Intel 22 nanométeres Tri-Gate gyártástechnológiáját használja, ám az új architektúra már specifikusan kihasználja a csíkszélesség specifikus tulajdonságait, míg az Ivy Bridge az őt megelőző 32 nanométeres Sandy Bridge szimplán miniatürizált változata volt.
Az asztali fronton LGA-1150 tokozást használó, immáron beépített feszültségszabályozó lapkával ellátott Haswell fejlesztői szemszögből számos hasznos újdonságot hozott, az új utasításkészletek elsősorban a párhuzamos feldolgozási teljesítmény javítására, az egymásra szükségtelenül váró feldolgozási műveletek csökkentésére használhatóak. Sajnos a támogatási igényüknek köszönhetően a bennük rejlő potenciált nagyrészt csak tudatos optimalizációval képesek kiaknázni a programozók, így rövid távon jelentős előnnyel végfelhasználói szempontból nem szolgálnak majd.
Hivatalosan a Haswell továbbra is csupán az 1600 megahertzes DDR3 memóriákat támogatja, CPU-k harmadszintű gyorsítótára pedig a Nehalemben látotthoz hasonlóan a magok órajelétől független frekvencián jár – ez adott helyzettől függően vagy jó, vagy nem.
Összességében elmondható, hogy az Ivy Bridge processzorokhoz képest a Haswellek nem fognak CPU-teljesítmény szempontjából néhány százalékosnál magasabb ugrást jelenteni, viszont az energiahatékonyság nagy mértékben nőtt, a noteszgépekbe szánt egységek esetén az Intel szerint akár harmadával is javulhat az üzemidő. Ennek egyik fő oka, hogy a gyártó több új energiatakarékossági módot is bevezetett, így „tétlen” (idle) módban a Haswell processzorok nem csak az órajelüket veszik vissza, de konkrétan képesek szinte lekapcsolni magukat – a legdurvább C7 állapothoz olyan tápegység szükséges, amely képes stabilan 0,05 ampert biztosítani.
A Haswell legjelentősebb látványos újdonságát a beépített GPU jelenti, a mikroarchitektúrát használó processzorok típustól függően ötféle IGP-vel jöhetnek, amelyek közül a legerősebb Iris 5100 és Iris Pro 5200 érdemelnek említést. Előbbi az Intel HD 4000-hez képest kétszer olyan gyors lehet, ám a 28 wattos TDP-je miatt csak teljesítményre kihegyezett noteszgépekben fogunk találkozni vele. Az Iris Pro 5200 már 128 MB dedikált, a processzorba beépített eDRAM-mal is rendelkezni fog, a HD 4000-nél elvileg 2,5× gyorsabb. Végül asztali gépekben szintén ezzel találkozhatunk majd, a vélhetően magasabb TDP miatt itt 3×-os teljesítménynövekedésre lehet számítani. Az új grafikus lapkák támogatják a DirectX 11.1-et, az OpenGL 4.1-et, az OpenCL 1.2-t.
A Haswellhez természetesen új alaplapi lapkakészlet is dukál: a 8 Series család tagjai nem jelentenek látványos előrelépést a 7 Series-hez képest, ám gyárilag 2 helyett 6 darab SATA3 portot támogatnak, míg a natív USB 3.0 kapuk száma kettő plusszal 6-ra emelkedett. Rossz hír lehet egyesek számára, hogy a Series 8 már egyáltalán nem támogatja már a kivénhedt PCI buszt, így a régi bővítőkártyákkal rendelkezők kukázhatják egyes hardvereiket.
Az Intel új processzorai összességében tisztességes frissítésnek tűnnek, ám természetesen a puding próbája az evés, így saját tesztelésünk lezárásáig nem kívánunk ítéletet mondani az egységekről.
