Az ENIAC (Electronic Numerical Integrator And Computer) tervezését a második világháború alatt kezdte el katonai célokra John Presper Eckert and John W. Mauchly. A Pennsylvania Egyetem Moore School of Electronics égisze alatt mutatták be a nagyközönség számára 1946. február 14-én. A számítástechnika történetében azóta is hasonló jelentése van az ENIAC előtt és ENIAC után kifejezéseknek, mint a történelemben a tűz felfedezésének.
Az ENIAC nem kevesebb, mint 17 468 elektroncsövet tartalmazott, energiafogyasztása 100 kW-ra rúgott, helyigénye pedig 450 négyzetméter volt (több mint 30 méter hosszú termet építettek az elhelyezéséhez). A gép 30 tonnát nyomott, megépítése potom tízmillió dollárba került. Háromszor gyorsabban működött, mint az addig ismert relés számítógépek: az összeadást 0,2 ms, a szorzást 3 ms alatt végezte el.
Programozása azonban még nem volt túlzottan "felhasználóbarát": csak mintegy két napig tartó kézi munkával, villamos csatlakozások átkötésével lehetett megváltoztatni. A gép memóriája 20 darab tízjegyű decimális számot tudott tárolni. Ezek tárolására 10 elektroncsövekből épített flip-flop szolgált: egy számjegy tárolásához a neki megfelelő flip-flopot 1-re állították, az összes többit 0-ra.
Az elektoncsövek megbízhatatlansága miatt a gép ráadásul csak rövid ideig tudott folyamatosan működni. Az ENIAC-ot ballisztikai és szélcsatorna-számításokra használták. Egy lövedék pályájának kiszámítása a gépnek 15 másodpercig tartott, ami nagy segítségnek számított, hiszen ugyanez egy szakképzett mérnöknek közel 10 órás munkát jelentett. Persze manapság már egy átlagos kalkulátor is jóval komolyabb teljesítményre képes, mint ez a monstrum, de tény, hogy fontos mérföldkövet jelentett a számítástechnika fejlődésében.
Ahogy egy nemrég nyilvánosságra került, Eckerttel készült interjúból kiderül, a fejlesztés annyira esetleges volt, hogy nem is tudtak ugyanolyan típusú elektroncsövekből eleget beszerezni: összesen tíz különböző fajtájút használtak, csak ennyiből sikerült annyit összeszedni, amennyi elegendő volt a gép működéséhez. Ráadásul átlagosan minden második nap meghibásodott egy-egy cső, így folyamatos utánpótlásra volt szükség.
Eckert még azt is elmondta, hogy ugyan a II. Világháború megkönnyítésére már nem tudták használni az ENIAC-ot, viszont legelső feladata mégis háborús célú volt: a magyar származású Teller Ede végzett vele számításokat a hidrogénbomba elkészítéséhez.
A gépet 1956-ban nyilvánították elavultnak, és (mai számítástechnikai szemmel viccesen hangzó szóval) lebontották.
