Visszagondolva a 8 bites gépek hőskorára, a 80-as évekre, hát feltűnően változatos volt a mezőny. Akinek vett mondjuk egy Commodore Plus/4-et, az nem tudta az akkor még egyáltalán nem olcsó szoftvert mondjuk egy Primo-n vagy Sinclair Spectrumon futtatni, mert gép és gép között gyökeres eltérések voltak, a processzortól a segéd chipeken át a BASIC nyelvjárásig. Ebben a korszakban még olyan drága volt az IBM PC, hogy otthoni használatát csak kevesen engedhették meg maguknak, így nem csoda, hogy felmerült a mikrogépek egységesítésének ötlete, hogy a játékkazetták a VHS videokazettákhoz hasonlóan csereszabatosak lehessenek.
Erre a célra hozta létre 1983-ban az ASCII cég a Microsofttal szövetkezve az MSX (MicroSoft eXtended BASIC) szabványt. Az elnevezést a Microsoft programozási nyelvének, a BASIC-nek egy fejlett változata ihlette, de ennél többet takart, összefogta a mikrogépek szoftver- és hardver jellemzőit, hogy azok csereszabatos platformot alkothassanak, azaz amit az egyik MSX kompatibilis gépre írtak, az fusson a másikon is. Az ötlet atyja az ASCII alapítója, Kazuhiko Nishi, aki egy időben a Microsoft kelet-európai aktivitását is koordinálta.
Szigorú hardver specifikációk előírásával oldották meg az MSX kiötlői azt, hogy a különféle gyártóktól származó gépek egy gépi és programozási nyelvet értsenek. Ha visszatekintünk a hazai iskolaszámítógép programra, akkor láthatjuk, hogy a legtöbb akkori gép a Z80 mikroprocesszorra épült, mely egy kiválóan programozható 8 bites CPU volt, kompatibilis az Intel 8080-asával. Az MSX a Z80 népszerűsége okán annak alkalmazását írta elő (kötelezően 3,58 MHz-el) és hogy a grafika és a hang használatával se legyenek problémák kötötte a hang- és videovezérlő lapkák típusát és a memóriatérképet is. Ugyanílyen fixen ragaszkodniuk kellett a gyártóknak a csatlakozásokhoz, a bővítősín szerkezetéhez, végül gyakorlatilag csak a design és a memóriaméret szabadsága maradt számukra.
Vigaszul azért megjegyzendő, hogy a specifikációk nem voltak rosszak akkori szemmel, de pár év alatt csúnyán elavultak. A Texas Instruments TMS9918 videofeldolgozó 16 KB RAM-ból is dolgozhatott (ez 2-3-szorosa a szokásosnak) és 192×256 képpontos, 16 színű grafikát varázsolt a TV-re. 32 sprite használatát is támogatta és képe rámaszkolható volt más videoforrás jelére. A General Instrument AY-3-8910 hang vezérlője tudásban a Commodore 64-et idézte. Az MSX 2 újabb video chipet és 80 oszlopos szöveges megjelenítést és 256 színű grafikát is támogatott, de továbbra is maradt a 8 bites alapokon, ami hamar zsákutcának bizonyult.
Szoftver oldalról a 16 KB ROM-ba égetett MSX BASIC V1.0 szolgált ki minden alapfunkciót. Ezt a BASIC-et biztosította a Microsoft, az interpreter akkori szemmel nagyon sokat tudott, messze lekörözte bármelyik 8 bites versenytársát. Míg a hardverspecifikációk a gépi kódú (Z80 assembly) programok zökkenőmentes futását biztosították, addig a BASIC a felhasználók (és fejlesztők) BASIC programjait tették cserélhetővé egy szélesebb körben.
Az MSX egy időbe sikeresnek tűnt, számos gép született meg égisze alatt a távol-keleten és európában is, gyártott ilyen gépeket a Sony, Yamaha, Panasonic, Toshiba, Daewoo, és Philips is. Az erősebb, 16 és 32 bites hardverekre épülő gépekre már nem sikerült alkalmazni, hiszen az IBM PC egyre olcsóbban képezett egységes platformot. A kiváló ötletet meggátolta kibontakozásában a hardver drámai fejlődése és hogy nem közmegegyezésen, hanem két jelentős, de piaci uralmat (akkor még) nem gyakorló gyártó meglátásain alapult. 1988-ban csendben elfelejtették hát a hárombetűs rövidítést és utódját, az MSX2-t és a Microsoft szoftver-egyeduralmának kibontakozása egy pár évet még váratott magára.
2001-től egylapkás hardver platformmal és emulátorral kísérletezett Kazuhiko Nishi az MSX feltámasztásával, kevés sikerrel, azóta pedig még élesebb kanyarokat vett a számítástechnika fejlődése, így az MSX egy szép álom vagy épp rémálom maradt csupán számunkra, nem kívánt törlendő.
