A mai informatikai piacot vizsgálva meglehetősen kevés dolog van, amely megélte a 20 esztendőt. A világháló, a Google, illetve a Windows 95 még vár e jeles évfordulóra, míg a PC World pont e hónapban lépte át a kerek számot. Mostani cikkünkben egy másik szülinapossal fogunk kiemelten foglalkozni, amely nemhogy 20, hanem 25 évvel ezelőtt jött a napvilágra. Igaz, napjainkban már csak nagyon kevés területen van jelen. Nevezetesen az IBM és a Microsoft közös operációs rendszeréről beszülünk, az OS/2-ről, amelyet 25 évvel ezelőtt jelentettek be.
A platform talán az egyik legambiciózusabb termék volt az informatika történetében, így nem csoda, hogy 1987. április 2-án két helyszínen - New York és Miami - prezentálta a két cég, hogy miként képzeli el a PC-k jövőjét. A hír robbant, hiszen akkoriban az IBM volt a PC ipar császára, és a Microsoft neve is egyre ismertebbé vált. Az OS/2 meglehetősen innovatívnak ígérkezett (most a Macintosht tegyük egy kicsit félre). A rendszer az akkori széles körben használt DOS és a 87-ben megjelent Windows 2.0 mellett már ki tudta használni a PS/2 gépek erejét, grafikus felületet, valódi multitasking képességeket, multithreadinget, új fájlrendszert, 24 bites címkézést és védett futtatási módot kínálva. Egy szó, mint száz akkori viszonyokhoz képest egy hatalmas lépést jelentett a piacon lévő operációs rendszerekhez képest.
A PS/2 átka
Csak egy gond volt vele: mindezt papíron kínálta, hiszen az áprilisi bejelentés után több mint fél évnek kellett eltelnie az első verziójának a megjelenéséig, és akkor is csak csökkentett funkcionalitással bírt. Az OS/2 1.0 egyrészt nem rendelkezett a beígért (Presentation Manager) grafikus felülettel, azaz textgrafikus volt, mint a DOS, az új HPFS fájlrendszer kezelésére még várni kellett, ráadásul a nem kiforrott rendszer rugalmatlan volt a config.sys és a rendszer DLL-ek kezelésénél.
Természetesen voltak olyan újdonságok, amelyek miatt néhányan igazi OS/2 fanatikusok lettek. Ilyen volt a gazdag kijelző (VIO) és billentyűzet egér esemény API-támogatás, amelynek köszönhetően a DOS-tól eltérően a programozóknak ezen műveleteknél nem kellett a BIOS-on keresztül hardverek szintjén programozniuk. Ezen felül a teljes MS-DOS kompatibilitás is biztosított volt, és debütált a feladatkezelő (Program Selector), amellyel a felhasználók a futó folyamatok között tudtak ugrálni.
A rendszerből egy év alatt mégis csak 200 ezer darabot adtak el. Több ok miatt is. Az amerikai PC World például már a kezdetektől a szoftvert "letargikusan" és "óriási méretűként jellemezte". A meglévő gépekben jellemzően csak 1 megabájt volt a belső memória akkoriban, míg az OS/2 zökkenőmentes futtatásához legalább 4 MB RAM kellett. Persze PS/2-es gépeken ez már adott volt, ám ezen konfigurációkat a többség nem engedhette meg magának. Aki pedig igen, annak csábító alternatívaként ott volt a Macintosh. A szoftver nem volt olcsó, és az SDK-ja pedig kifejezetten drága volt, ráadásul az IBM elkövette azt a hibát is, hogy úgy félreérthető hirdetéssel népszerűsítette a platformját. A reklám szerint ugyanis PS/2-ből OS/2 tudja kihozni a maximumot, amiből sokan arra következtettek, hogy csak PS/2-es gépeken fut el a rendszer.
Az 1988 októberében megjelenő 1.1 változat kiküszöbölte valamelyest a csorbát, és több korábban beígért újdonságot is elhozott. Megérkezett a Presentation Manager, amely a Windows 2.1-hez hasonlított főként. A FAT korai 32 megabájtos korlátja pedig megszűnt, immár 2 gigabájt volt a határ.
Szakítás és a Windows felemelkedése
1989-ben kiadott 1.2-es verzió még a Microsoft és az IBM közös gyermeke volt, amely immár minden olyan képességgel rendelkezett, amelyet még 1987-ben ígértek. Megérkezett a mai napig támogatott HPFS fájlrendszer, amely már támogatta az akár 255 karakter hosszú, speciális karaktereket tartalmazó fájlneveket, a partíciók maximális mérete 64 gigabájtosra nőt, valamint minden fáj és könyvtár 64 kilobájtnyi területet kapott jogosultságok, tulajdonosok, leírások, ikonok, megjegyzések, katalógusok tárolására. Ennek ellenére korántsem volt az OS/2 egy kívánatos rendszer. "Még a legutóbbi 1.2-es kiadás is túl bugos az általános felhasználásra" - írta a PC World 1990-es februári számában Robert Lauriston, aki szerint így az csak a cégeknek és a fejlesztőknek lehetett jó választás, a végfelhasználóknak nem.
1990-ben talán a sikertelenségek miatt egy törés következett be az OS/2 életében, a Microsoft ugyanis magára hagyta a platformot, miután a redmondi szoftvercég kiadta a Windows 3.0-át. A Macintosh szerű felület hamar elnyerte a felhasználók tetszését, és olyan sokan kezdték el használni, hogy a Microsoftnak nem volt már szüksége az OS/2-re, már megcsinálta a maga szerencséjét. "Végállomás" - így jellemezte akkor Steve Ballmer a platformot, amelyet a Microsoft teljes egészében szerveroldali rendszerként pozicionált, így az a későbbiekben a Windows NT alapjául szolgált (utóbbira épülnek a modern Windows kiadások: az XP, a Vista és a Windows 7). A főként optimalizált funkciókat tartalmazó 1.3-as változatot a két cég így már külön árulta.
Az 1992-ben megjelent OS/2 2.0 az IBM egyedüli gyermeke volt, amely habár egy igazi pionír platform volt - számos funkcióját a konkurencia csak 4-5 évvel később implementálta -mégse tudott komoly sikereket elérni. Habár már inkább volt egy kereskedelmi termék, mint elődjei, továbbra is erőforrás igényes volt. A Windows 3.1-től eltérően majdhogynem teljesen 32 bites rendszer volt, amely ki tudta használni az akkori 386-os és 486-os gépek számítási kapacitását."Az OS/2 váratlan visszatérést produkált" - írta 1992 júliusában Anita Amirrezvani a PC World elemzője. Sajnos azonban a platformhoz továbbra is erős kép kellett, ami miatt a végfelhasználók és a cégek maradtak a Windows friss verziójánál.
És nem csak ez volt a gond. Míg a Microsoft tényleg minden PC-re célzott, addig az IBM főként a saját hardvereivel árulta együtt a rendszerét. A programozók életét megkeserítették a bürokratikus szabályok. Az API-k folyamatosan változtak, ami kompatibilitási hibákat eredményezett. Illetve az OS/2 főként a 286-os processzorokat támogatta, így a 386-os gépeken a Windows jobban tudott teljesíteni. A reklám és a hírnév hiányáról pedig még nem is beszéltünk. Ennek ellenére a 2.0-ás verziónál egy év alatt 1,7 millió kópiát adott el az IBM, többet mint a korábbi kiadásokból összesen. Gyanúnk szerint a stabilitása ebben komoly szerepet játszhatott.
A bukás évei
1994-ig kellett várni a harmadik főverzióig, amely az OS/2 Warp nevet kapta. A platform már teljes egészében 32 bites rendszer volt, és elsősorban 486-os és Pentium gépekre készült. Azaz a gépigénye egy pillanatig sem lankadt. Főbb újdonsága a jobbklikkes objektum kezelés volt, amellyel az IBM egy évvel megelőzte a Windows 95-öt. Egyébként utóbbinak az érkezéséről már lehetett hallani - Chicago kódnéven -, amely újra az OS/2 vesztét okozta. A felhasználók többsége inkább megvárta az új Windowst, amely a hálózatkezelésben messze lekörözte az OS/2-öt. Erre egy jó példa a New York Times újságírójának az akkori esete, aki szintén így döntött, miután az IBM egyik vezető mérnöke sem tudta otthoni gépére megfelelően feltelepíteni az OS/2-öt.
A történtet vége az lett, hogy beindult a Windows szekere, az OS/2 pedig szinte egy underground rendszerré vált, amelyet informatikusok egy lelkes csoportja főként azért használt, mert az nem Windows volt. Ennek ellenére az IBM 1996-ben még tett egy kísérletet és kiadta az OS/2 Warp 4-er, amely például már hangfelismerővel is rendelkezett. Ezt követően több főkiadás már nem érkezett, az IBM 2001-ben beszüntette a platform fejlesztését.
"John W. Thompson, az IBM vezető szoftvermenedzsere egy interjúban elárulta, hogy kevés a lehetőségeik száma, de támogatást nyújtanak az OS/2-höz, mivel a fontos üzleti ügyfeleik még mindig azt használják" - írta akkortájt a New York Times, külön kiemelve azt, hogy a fogyasztói piacról szinte teljesen kivonják a rendszert. Végül az ingyenes terméktámogatásnak is 2006-ban vége szakad. Egy évvel azután, hogy az IBM eladta PC üzletágát a Lenovonak, így teljesen kivonulva a PC piacról. Az OS/2 azonban nem tűnt el teljesen néhány ATM-ben, illetve a New York város metrójának jegykezelő automatái a mai napig azt használják.
