A NASA az elmúlt másfél évtizedben több alkalommal is sikeresen juttatott el landoló egységet a Marsra, némelyiket kis méretű Mars-járóval is felszerelve, amelyek élettartamuk során legfeljebb néhány kilométer megtételére képesek. A felfedezés ezen módja nem túl hatékony, ebben mindenki egyetért, így a tudósok új megoldással rukkoltak elő: a szökellő járművek ötletével.
Az amerikaiak napenergiával hajtott járműve a légkörben megtalálható széndioxidot bontaná szét oxigénre és szénmonoxidra, amit később hagyományos rakétái üzemanyagaként használhatna fel.
A kínaiak is hasonlóképpen gondolkodnak, az ő megoldásuk akkumulátor által biztosított áram segítségével szívná be és hevítené fel a széndioxidot.
Ezzel szemben a franciák magnézium por hajtotta felfedező járműben látják a megoldást, amely korlátozott számú ugrásra lenne képes.
A britek radioaktív izotópokkal sűrítene gázt a meghajtókba, illetve hevítené fel azt. Ez utóbbi megoldás életképességét kitalálói azzal támasztják alá, hogy a radioaktív üzemanyag használata nem újdonság az űrkutatásban, az ugró jármű prototípusának megalkotásakor gyakorlati tapasztalatokra támaszkodhatnak, s nem mellékesen a szerkezet képes lenne az atmoszférából működés közben pótolni üzemanyagkészletét, így hosszúra nyúló élettartama során számos, a tudósokat érdeklő helyet látogathatna meg.
