Amerikai nyelvészeknek sikerült rekonstruálniuk a hatezer évvel ezelőtt beszélt indoeurópai alapnyelv hangzását. Az évezredek során ebből a „közös ősből” fejlődött ki a legtöbb ma beszélt európai és ázsiai nyelv.
Andrew Byrd kentuckyi nyelvész az Archaeology magazin szerkesztőségében olvasta fel azt a rövid mesét, amelyet az ősi nyelv szavainak felhasználásával írtak. „Az indoeurópai alapnyelvet (Proto-Indo-European, PIE) az időszámításunk előtt 4500 és 2500 között élt emberek beszélték, írásos emlékek nem maradtak fenn róla* – írta Eric Powell, a lap egyik szerzője. – Felmerült a kérdés: hogy hangozhatott a PIE?”
1868-ban August Scheiler német nyelvész a rekonstruált indoeurópai alapnyelv szókincsének felhasználásával írt egy mesét, hogy megpróbáljon választ találni a fenti kérdésre; a címe: „A bárány és a lovak”. Az elmúlt években, ahogy a nyelvészek egyre többet tudtak meg a PIE-ről, Scheiler kísérlete is tovább élt, és a mesét időről-időre átdolgozták, hogy jobban tükrözze az ezzel a rég halott nyelvvel kapcsolatos aktuális ismereteinket.
„A PIE-vel kapcsolatban továbbra is jelentős nézeteltérés van a tudósok között, ezért egyik ismert változatát sem tekinthetjük véglegesnek” – hangsúlyozta Powell.
A mese fordítása:
Egy gyapját vesztett juh meglátott három lovat: az egyik nehéz szekeret húzott, a másik nagy terhet cipelt, a harmadik pedig egy embert vitt fürgén a hátán. A juh azt mondta a lovaknak: „Fáj a szívem, ha azt látom, hogy egy ember lovakat hajt.” A lovak erre azt felelték: „Figyelj, te juh, a mi szívünk is fáj, ha azt látjuk, hogy egy ember, a gazda meleg ruhát készít magának a juhok gyapjából. A juhoknak pedig nem marad gyapjuk.” Hallva ezt, a juh nyakába vette a határt és elfutott.”
* Az indoeurópai alapnyelvről nem maradtak fenn írásos emlékek, így minden egyes PIE-hang és -szó rekonstrukció csupán. A rekonstrukciós eljárás jogosultságát az adja, hogy az egyes indoeurópai nyelvek messzemenő megegyezéseket mutatnak a felépítésükben. A rekonstrukció alapelve, hogy minden olyan jelenséget, formát, ami több indoeurópai nyelvben közös és nem kölcsönzés útján került át egyikből a másikba, illetve nem párhuzamos fejlődés eredménye, az alapnyelvben is meglévőnek tekinthetünk.
(Forrás: Wikipédia)
