Hirdetés

Samsung Galaxy Z Fold6 teszt – komfortzónába csukva



|

Menetrend szerint, gondosan előkészített terv alapján érkezett meg a 2024-es kettényitható csúcsmodell, a koncepció varázsa azonban még sosem volt ennyire izgalmaktól mentes.

Hirdetés

A tavalyi Fold5-megjelenés annak ellenére emlékezetes marad, hogy a tulajdonságok listája már akkor sem mutatott különösebben meglepő tételeket. Sokan felrótták a lassúcska töltési sebességet, a kamerarendszer lemaradását a hagyományos csúcskészülékekhez képest, illetve a még mindig külön kiegészítőként elérhető SPent, de a telefon lényegét adó hajlítható kijelzőt érintő zsanértechnológia és az egész hardveres alap tökéletesítése még el tudta vonni a kétkedők figyelmét.

Persze a rutinos Fold-tulajdonosok moroghattak, hogy csupán az ötödik modell érkezésére lett kipipálva a strapabíróság, a hajlítás érzetére mi is megadtuk az előzetes bizalmat, hogy ez bizony tovább bírhatja, mint az elődök. Az idő igazolta a Samsung mérnökeinek törekvéseit, egy szűk év elteltével sincsenek tele a fórumok és közösségi oldalak kettétört kijelzős és megakadó zsanéros panaszokkal.

A házi feladat jelest érdemelt, de egyúttal kérdőjeleket vetett fel, hogy a 6-os modell vajon mi újat hozhat még be. Nagyobb kijelzőket? Erősebb SoC-t? Netán végre hozzányúlnak az akkumulátor töltési sebességéhez? Nos, az eredmény láttán a többség vélhetően nem fog elájulni a Fold6-tól.

Hirdetés

Mi történhetett az elmúlt 1 évben?

Talán nem is ez a jó kérdés, amit fel kell tennünk. Mivel a hatodik Fold modellről van szó, inkább az merül fel, hogy ennyi idő és modellváltás után vajon a Samsung tudja-e, ki a készülék célcsoportja. Bagatell kérdésnek tűnhet, sőt, egyenesen sértő, de ha kicsomagolod az újdonságot, akkor te is elbizonytalanodhatsz. Aki elsőként találkozik a Folddal, még érezheti a kinyitással járó "hűha" érzést, most már tényleg csak abba köthetnénk bele, hogy a kijelző még mindig nem teljesen sima a hajtás mentén, egyébként pompás, felsőkategóriás termékhez illő a zsanér és a kijelző működése. Tökéletes a képminőség, a felbontás és a fényerő, a képfrissítés 120 Hz-en pörög mindkét panelen; egyszerűen ebbe nem lehet belekötni. Vagy mégis? Legfeljebb akkor, ha volt már Fold5 a kezedben, próbáltad tollal használni, és esetleg szenvedtél a külső kijelzővel üzenetírás közben.

A kamergyűrűk dizájnváltása látványos, minden máshoz finoman nyúltak hozzá. Vékonyabb, kecsesebb a forma, néhány grammal csökkent a tömeg, illetve nőtt a külső kijelző képátlója. Tipikus Fold, és ez így van jól
A kamergyűrűk dizájnváltása látványos, minden máshoz finoman nyúltak hozzá. Vékonyabb, kecsesebb a forma, néhány grammal csökkent a tömeg, illetve nőtt a külső kijelző képátlója. Tipikus Fold, és ez így van jól

Sok különbség nincs az utódnál, egyedül a külső panel piciny méretnövekedése miatt lehet felsóhajtani: éljen, ez a képátló már használható chatelésre! A dizájn ízlés kérdése, nekünk tetszik a sarkos váz, ettől inkább indusztriális a készülék, és nem lifestyle termék, a kameragyűrűk kinézete pedig kvázi kötelezően módosított elem, így legalább egy kicsivel nehezebb összetéveszteni az előző modellel. Ezzel meg lehet barátkozni, azzal viszont már kevésbé, hogy a három lencse és a mögöttük működő szenzorok nem változtak, a képkészítés egyedül a szoftveres trükkök miatt javulhatott valamelyest. Érthetetlen, és a Samsungnak sincs igazán jó válasza a fejlesztéseket hiányoló kérdésekre.

Az IP48-as védelem szuper, a zsanér a Fold5-höz hasonló nyitási élményt ad, a belső kijelző pedig picit magasabb maximális fényerőre képes. A rejtett szelfikamera minőségén bőven lehetne javítani, a hajlításnál érezhető
Az IP48-as védelem szuper, a zsanér a Fold5-höz hasonló nyitási élményt ad, a belső kijelző pedig picit magasabb maximális fényerőre képes. A rejtett szelfikamera minőségén bőven lehetne javítani, a hajlításnál érezhető

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a zsanér mechanikája fejlődött-e. A gyártó szerint minimálisan igen, és ez valószínűleg így is van, de a tény az, hogy ami már a Fold5-nél is jól működött, az itt is be fog válni. A készülék belseje még mindig nem alkalmas arra, hogy SPent fogadjon, pedig a stylus-alapú bevitelt kedvelők ennek jobban örülnének, mint egy újabb tokba csúsztatható, pattintható tollnak. Az akkumulátorral kapcsolatos panaszok talán a leghangosabbak, mert ezen a téren nemhogy a töltési sebesség nem fejlődött, a kapacitás sem változott. Az új Snapdragon SoC fejlett energiagazdálkodási sémáival kinyerhető némi extra üzemidő, de ha tényleg használni akarod a készüléket, akkor a nap végére töltőért kell nyúlnod. Az 50%-nyi feltöltés egyébként megvan fél óra alatt, de ennek duplája már okozhat kényelmetlen szituációkat, amikor a Fold6 teljes tudástárára van szükséged.

MI és a OneUI

Vitathatatlan tény, hogy a Google saját rendszere mellett a Samsung szoftvere kínál gördülékeny és tudásban naprakész felhasználói élményt, pláne akkor, ha csúcshardveren fut. A OneUI 6.1.1 verziója ezúttal sem okoz csalódást, a kötelező gyártói applikációkat lehet nem szeretni, de pár mozdulattal eltávolíthatók, ha úgy tartja kedved. Az idei rivaldafényt nem maga a rendszer, hanem a Galaxy AI funkciók kapják, amelyek révén betekintést nyerhetsz a mesterséges intelligencia alapképességeibe. Egy új élmény, amit azonnal megkedvelhetsz és rutinossá válhatsz benne, vagy pár nap után teljesen elveszted az érdeklődésed iránta, mert "tájidegen" az okostelefonos-tabletes használati szokásaid alapján.

Rengeteget fejlődött a OneUI az elmúlt években, és a 7.0-s verzió várhatóan még több finomságot tartalmazhat. A kamerarendszer megújulására azonban egészen a Fold7-ig várni kell...hacsak nem lesz addig egy köztes Ultra kiadás
Rengeteget fejlődött a OneUI az elmúlt években, és a 7.0-s verzió várhatóan még több finomságot tartalmazhat. A kamerarendszer megújulására azonban egészen a Fold7-ig várni kell...hacsak nem lesz addig egy köztes Ultra kiadás

Még nem írnánk le teljesen ezeket a tulajdonságokat, csupán a kezdeti körön vagyunk túl a Fold6-tal, és a korábbi generációs modellek is segítik az AI térnyerését - talán az év végére várható OneUI 7.0-ban lesz igazán kerek ez a történet. Vagy jövőre, netán 2026-ban, vagy még később: 7 éven keresztül várhatod az Android és OneUI frissítéseket, ami nagy öröm. Bár évente érkeznek az utódok, a rendszerfrissítések az utóbbi években eléggé látványosak a hajlított kijelzős Galaxykon; és amíg támogatott a Fold6, addig talán nem érzel majd késztetést a leváltására.

Tavalyi árplafon helyett árpofon

A "leváltás" kapcsán jöhet egy újabb sóhaj, csak most nem megkönnyebbülésként, hanem fájdalmas levegőkifújásként.

Ha a Fold6 kezdeti árazása még a karácsonyi szezonban is érvényes lesz, nem sokan lépik majd meg a váltást. Egészen brutális, amit a Samsung idén kiszámolt, a 829.900 Ft-os induló ár nemcsak sokkoló, hanem indokolatlan is. Jelentős az ártöbblet a Fold5-höz képest, ennyivel nem nyújt többet az új kiadás, az 1 TB-os változat közel 1 millió Ft-os ára pedig már tényleg túl van minden lélektani határon.

Íme a két véglet (vagyis a Galaxy A15 5G még épp nem a gyártó legolcsóbb modellje), a köztük lévő árkülönbség nagyjából 12-szeres. Tudjuk, nagyon nem fair ez az összehasonlítás, de jól szemlélteti, mennyire széthúzták árszintek szerint a termékpalettát
Íme a két véglet (vagyis a Galaxy A15 5G még épp nem a gyártó legolcsóbb modellje), a köztük lévő árkülönbség nagyjából 12-szeres. Tudjuk, nagyon nem fair ez az összehasonlítás, de jól szemlélteti, mennyire széthúzták árszintek szerint a termékpalettát

Sajnos bármennyire is próbáljuk megmagyarázni magunknak az áremelést, ebben nincs ennyi. Kézbe veszed, kinyitod, még talán a tollat is használod: egymillió forint van a kezedben. A 256 GB-os alapmodellnél tokokkal és tollal együtt a 900 ezerhez közelítesz, és akkor még az új Buds vagy Watch termékekből nem vásároltál be.

Galaxy ökoszisztéma ide, AI-funkciók oda, nem jó az irány. Ekkora áremelés nem fér bele, még akkor sem, ha az indoklásban egymás után hallhatjuk az "infláció, háború, forintárfolyam" szavakat. A készülék önmagában kiváló, és meg tudja találni a célcsoportját, sőt, a koncepció jövője is tartogathat még izgalmakat; de ezeket az árakat látva az az érzésünk támadt, hogy a Samsung maga sem tudja, mit kezdjen a Folddal. Szűkre húzták a komfortzónát, és lehet, ez lesz végül a koncepció veszte. Kell a fordulat, egy évük van rá, hogy átgondolják, merre tovább. Addig talán a konkurencia is utóléri őket. Aki hajtogatni akar, esetleg a Flip6-ot fontolja meg, az nem ilyen drága, de szoftveresen a Folddal egy szintet képvisel.

Samsung Galaxy Z Fold6

Ár: 829.989 Ft Ft
Brutális árazással és óvatos fejlesztésekkel sújtják az egyébként remek Fold6-ot, ennél jobban figyelembe vehetné a Samsung az elődök örökségét és a versenytársak fejlődését.
  • 7,6"-es hajlítható LTPO AMOLED 2X kijelző, 1856x2160 képpont, 120 Hz, HDR10+, 2600 nit
  • 6,3"-es LTPO AMOLED 2X külső kijelző, 968x2376 képpont, 120 Hz, 2600 nit, Corning Gorilla Glass Victus 2
  • Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 rendszerlapka
  • 12 GB RAM, 256-1024 GB UFS 4.0 belső tárhely
  • 50 MP-es főkamera, f/1,8 apertúra, dual pixel PDAF, optikai képstabilizátor
  • 10 MP-es 3x-os zoom kamera, f/2,4 apertúra, PDAF, optikai képstabilizátor
  • 12 MP-es széles látószögű kamera, f/2,2 apertúra
  • 4 MP-es rejtett szelfikamera, f/1,8 apertúra
  • 10 MP-es előlapi szelfikamera, f/2,2 apertúra
  • 8K@30 fps, 4K@60 fps, 1080p@240 fps, 720p@960 fps videorögzítés
  • Háromsávos Wi-Fi 6e és Bluetooth 5.3 adatkapcsolat
  • Sztereó hangszórók, USB Type-C 3.2, NFC, Samsung DeX, ujjlenyomat-olvasó
  • Li-Po 4400 mAh akkumulátor, 25 W vezetékes és 15 W vezetéknélküli töltés
  • Android 14 + OneUI 6.1.1 alaprendszer
  • Méret kinyitva: 153,5x132,6x5,6 mm
  • Méret összecsukva: 153,5x68,1x12,1 mm
  • Tömeg: 239 g
PRO
  • Tetszetős sarkos dizájn, könnyebb, vékonyabb váz
  • Növelt képátló a külső kijelzőn
  • Tökéletesített zsanér és IP48 védelem
  • Pazar működési sebesség és szoftveres körítés
  • Galaxy AI funkciók (ha látod értelmét)
  • 7 éves szoftveres támogatás
Kontra
  • Inkább csak ráncfelvarrás, egy Fold5,5
  • Változatlan, közepes tudású kamerarendszer
  • Változatlan kapacitású akkumulátor és töltési energia
  • Az S-Pen még mindig külön tartozék
  • Nehezen indokolható árazás és ártöbblet a Fold5-höz képest
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8899
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Samsung Galaxy Z Fold6
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 7
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2024-07-24 09:44:28
    [gameinfo_webpage] => https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-z-fold6/
    [gameinfo_tags] => samsung,galaxy,fold6,android,oneui,hajlítható,kinyitható,spen,okostelefon,mobiltelefon
    [gameinfo_url] => samsung-galaxy-z-fold6
    [gameinfo_pro] => Tetszetős sarkos dizájn, könnyebb, vékonyabb váz
Növelt képátló a külső kijelzőn
Tökéletesített zsanér és IP48 védelem
Pazar működési sebesség és szoftveres körítés
Galaxy AI funkciók (ha látod értelmét)
7 éves szoftveres támogatás
    [gameinfo_kontra] => Inkább csak ráncfelvarrás, egy Fold5,5
Változatlan, közepes tudású kamerarendszer
Változatlan kapacitású akkumulátor és töltési energia
Az S-Pen még mindig külön tartozék
Nehezen indokolható árazás és ártöbblet a Fold5-höz képest
    [gameinfo_data] => 7,6"-es hajlítható LTPO AMOLED 2X kijelző, 1856x2160 képpont, 120 Hz, HDR10+, 2600 nit
6,3"-es LTPO AMOLED 2X külső kijelző, 968x2376 képpont, 120 Hz, 2600 nit, Corning Gorilla Glass Victus 2
Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 rendszerlapka
12 GB RAM, 256-1024 GB UFS 4.0 belső tárhely
50 MP-es főkamera, f/1,8 apertúra, dual pixel PDAF, optikai képstabilizátor
10 MP-es 3x-os zoom kamera, f/2,4 apertúra, PDAF, optikai képstabilizátor
12 MP-es széles látószögű kamera, f/2,2 apertúra
4 MP-es rejtett szelfikamera, f/1,8 apertúra
10 MP-es előlapi szelfikamera, f/2,2 apertúra
8K@30 fps, 4K@60 fps, 1080p@240 fps, 720p@960 fps videorögzítés
Háromsávos Wi-Fi 6e és Bluetooth 5.3 adatkapcsolat
Sztereó hangszórók, USB Type-C 3.2, NFC, Samsung DeX, ujjlenyomat-olvasó
Li-Po 4400 mAh akkumulátor, 25 W vezetékes és 15 W vezetéknélküli töltés
Android 14 + OneUI 6.1.1 alaprendszer
Méret kinyitva: 153,5x132,6x5,6 mm
Méret összecsukva: 153,5x68,1x12,1 mm
Tömeg: 239 g
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 829.989 Ft
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Brutális árazással és óvatos fejlesztésekkel sújtják az egyébként remek Fold6-ot, ennél jobban figyelembe vehetné a Samsung az elődök örökségét és a versenytársak fejlődését.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 7
            [manufacturer_name] => Samsung
            [manufacturer_url] => samsung
            [manufacturer_link] => http://www.samsung.com
            [link] => /gyarto/samsung
        )

    [link] => /termekinfo/samsung-galaxy-z-fold6-8899.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => Tetszetős sarkos dizájn, könnyebb, vékonyabb váz
            [1] => Növelt képátló a külső kijelzőn
            [2] => Tökéletesített zsanér és IP48 védelem
            [3] => Pazar működési sebesség és szoftveres körítés
            [4] => Galaxy AI funkciók (ha látod értelmét)
            [5] => 7 éves szoftveres támogatás
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => Inkább csak ráncfelvarrás, egy Fold5,5
            [1] => Változatlan, közepes tudású kamerarendszer
            [2] => Változatlan kapacitású akkumulátor és töltési energia
            [3] => Az S-Pen még mindig külön tartozék
            [4] => Nehezen indokolható árazás és ártöbblet a Fold5-höz képest
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.2
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    6

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    9

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    6

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.