Az LG OLED tévéi közt a CX-es sorozat óta találunk 48"-es modelleket, azóta kísérleteznek egyre többen azzal, hogy egy ilyen tévével váltsák ki a monitort az asztalukon, és egyszerre legyen egy pazar munka- és játékállomásuk. A 48" azonban a legtöbb esetben még mindig túl nagynak bizonyult, közelről szem- és nyakfájdalmat okozott, és a legtöbb embernek egyszerűen nem volt elég mély az asztala, hogy elférjen rajta egy ilyen monstrum.
Idén mindez megváltozott a 42"-es C2-vel, melynek tervezésekor minden bizonnyal figyelembe vették, hogy nem csak tévéállványokon, hanem íróasztalokon is felbukkan majd a modell.
A külső megfog
A dizájnnal kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Az OLED panelnek köszönhetően a tévé még mindig elképesztően vékony, a kávák elegánsan karcsúak, az elmúlt években megszokott hatalmas talpat pedig két L-alakú lábra cserélték. Ez utóbbinak köszönhetően a tévét egészen rá tudjuk tolni a falra, hiszen nem lóg ki hátrafelé, a panel alatt pedig lett egy kis szabad helyünk, ahol elvezethetjük a kábeleket, betolhatjuk a perifériákat. Közben viszont ezek a lábak indokolatlanul gagyi hatású műanyagból készültek, ami ront a prémium érzeten, akárcsak a távirányító kitüremkedő érzékelője alul, ami a nagyobb modelleknél simán beleolvad a panelbe. Jó ötlet volt viszont a csatlakozókat borító takaróelem, ami szépen el is vezeti a HDMI kábeleket, így azok nem lógnak túl a képernyő szélén. Természetesen, ha valaki szeretné, egy fali konzolra is felpattinthatja a tévét.
Az OLED megtart
Mielőtt a technikai részletekben elmerülnénk, beszéljünk egy kicsit a dobozon feltüntetett LG OLED evo feliratról, ami sok kavarodást okozott a fejekben. A legtöbben ugyanis készpénznek vették, hogy ez egy konkrét paneltechnológiát jelöl, majd felháborodottan vették tudomásul, hogy a tévéjük az új WBE panel helyett még az előző generációs WBC típusú panellel érkezett. A valóság az, hogy az "OLED evo" nem magát a panelt, hanem az OLED technológiát és az új processzor nyújtotta képalkotó algoritmusok együttesét takarja, a gyárban pedig ugyanoda fogják kalibrálni a tévéket fényerőben, függetlenül attól, hogy milyen panelt használnak. Az EVO Brightness Booster technológiát és néhány egyéb extrát csak az 55" fölötti modellekbe építenek be, a kicsikből kimaradnak, függetlenül a panel típusától.
Most, hogy ezt kiveséztük, beszélhetünk az igazán fontos dolgokról. Mint tévé, az LG C2 továbbra is parádésan teljesít. Ezúttal is kapunk 4 HDMI 2.1-es csatlakozót, így az összes konzolunkból kihozhatjuk a maximumot, és továbbra is az LG az egyetlen OLED gyártó a piacon, akinél megkapjuk konzolon egyszerre a 4K-s felbontást 120 Hz-es képfrissítéssel és Dolby Vision támogatással. Az új chipsetnek köszönhetően a WebOS még gyorsabb lett, így sokkal kényelmesebb navigálni a menüben a különböző streamer programok között. A panel színei lenyűgözőek, a színhűség remek, és az alacsonyabb felbontású adások felskálázásánál is kiválóan teszi a dolgát az 5. generációs A9-es processzor.
Játék az egész világ
Mivel C szériás tévéről beszélünk, ennek a modellnek is egyértelműen a gaming az erőssége. Egy konzolt vagy a PC-nket rádugva automatikusan low latency módba kapcsol a szoftver, ezzel eliminálva minden fölösleges képfeldolgozó algoritmust. A válaszidő így akár 1 ms alá is leszorítható a gyártó szerint, ami még a gamer monitorok közt is kiemelkedő teljesítmény. HDR tekintetében mindent megkapunk: van itt Dolby Vision, HDR10 és HLG támogatás, és persze VRR terén sem szenvedünk hiányt, a Freesync Premium és a G-Sync is támogatott.
A Játékoptimalizáló menü minden fontos információt átad, és itt babrálhatjuk a beállításokat is, hogy a legtöbbet hozzuk ki a tévénkből annak függvényében, hogy milyen körülmények közt játszunk. Sőt, a menübe bekerült egy új beállítás, ami lehetővé teszi, hogy 21:9-es vagy 32:9-es képarányt használjunk. Ezeket mondjuk viszonylag ritkán fogjuk elővenni, hiszen ki akarna két brutális fekete sávval játszani csak azért, hogy szélesebb legyen a látótér?
Mindenesetre 32:9-es monitor híján a Pókember PC-s változatának tesztjénél épp kapóra jött a dolog. A játékműfajoknál bekerült a kicsit élénkebb sport mód, illetve egy kétfokozatú, sötét szobákra szabott opció is elérhető, hogy ne bántsa a szemünket a fény a vaksötétben, de mivel ez összességében hatással van a képminőségre, nem feltétlenül ajánljuk, ha pontosan úgy akarjuk élvezni kedvenc játékunkat, ahogy az alkotók megálmodták.
Elsőre nagyon izgatottak lettünk a Multiview, avagy Többszörös nézet menüpont láttán, ami osztott illetve kép-a-képben módokat is lehetővé tesz, a funkció azonban egyelőre nagyon limitált. Csak remélni tudjuk, hogy egy firmware frissítéssel bővítenek majd a lehetőségeken, addig egy hagyományos KVM switchnek jobban örültünk volna.
Előbb a munka...
Szóval tévéként és konzolra dugott játékállomásként remekül megállja a helyét, de ahogy a teszt elején már pedzegettük, sokaknak mozgatja majd a fantáziáját, hogy a monitorjukat cseréljék le egy 42"-os LG C2-re. Mivel ez továbbra is egy tévé, így nem lesz annyira ergonómikus és könnyen kezelhető egy asztalon, mint egy hagyományos monitor, a kényelmes pozícionáláshoz célszerű egy állvánnyal picit megemelni, hogy szemmagasságban legyen a kijelző közepe. A HDMI 2.1-nek köszönhetően egy PC-ből is ki tudjuk hozni a 4K 120 Hz-et 10 bites színmélységgel és minden extrával együtt (feltéve, hogy RTX 3000-as szériánk, vagy egyéb, HDMI 2.1-es porttal rendelkező videokártyánk van). Ha viszont valaki a Macbookja mellé keres társat, nem lesz maradéktalanul boldog. Az Apple ugyanis még mindig hdmi 2.0-val szereli az eszközeit, a tévén pedig nincs Thunderbolt csatlakozó, így a 4K 60 fps-es maximummal kell beérnünk.
A hatalmas panelnek és a fantasztikus színeknek köszönhetően kreatív munkára értelemszerűen pazar a C2, irodai munka esetén viszont akadnak furcsaságok. Dokumentumszerkesztésnél például bejön a folyamatos dimming, a fényerő szép lassan csökken akkor is, ha minden OLED care funkciót kikapcsolunk. Aztán ha az ember ablakot vált vagy hozzáér a kapcsolóhoz, a kijelző "felébred", és zavaróan magas lesz hirtelen a fényerő. Erre a túlmelegedés megelőzése miatt van szükség: az OLED-et alapvetően nem arra tervezték, hogy sokáig mutasson teljesen fehér képet. Ezt kiküszöbölendő érdemes ilyenkor alapvetően sötét hátteret, ahol lehet dark mode-ot használni, illetve az OLED pixelek fényerejét levenni 50 köré, akkor szinte egyáltalán nem jelent gondot ez a jelenség.
A tesztidőszak alatt értelemszerűen nem jelentkezett beégés, és amennyiben észszerűen használjuk a készüléket és nem kapcsoljuk ki a különböző OLED gondoskodás funkciókat, nagyon kicsi az esély rá, hogy a burn-in valaha is problémát jelentene.
Mindent egybevéve a 42"-es LG C2 egy fantasztikus tévé, és egy majdnem hibátlan monitor is egyben. Gyönyörűek és helyesek a színei, villámgyors a képfrissítés, számos kényelmi extrát kínál, remek a felskálázás, így akár önállóan, akár egy konzollal problémamentesen teszi a dolgát. Ha valaki munkára használná, az örülni fog a korábbinál sokkar barátibb kialakításnak, hiszen így könnyebben mozgatható és kisebb asztalokon is elfér. Az OLED előnyei itt is kidomborodnak, ugyanakkor a tény, hogy ez továbbra is egy tévé és nem egy monitor, jár bizonyos fokú hiányosságokkal. Ezzel együtt is szinte kizártnak tartom, hogy megbánják a vásárlást azok, akik all-in-one munka- és játékállomást keresnek.
Míg tőlünk nyugatabbra a 42"-os modellért többet, vagy legalábbis ugyanannyit kérnek, mint az 48"-os változatért, itthon azonban jóval olcsóbban, 350 ezer forint környékén bezsákolhatjuk a legkisebb LG C2-t. A jelenlegi gazdasági helyzetet elnézve ez egyáltalán nem elrugaszkodott ár, ha viszont valaki szeretné kiaknázni az új generációs OLED-ek minden előnyét, annak ennél komolyabb összeget kell leszurkolnia egy legalább 55"-os változatért.
