Hatalmas fegyver az adatgyűjtés. Az adatokból - akár mesterséges intelligencia segítségével - következtetéseket levonni, az információkat döntéstámogató rendszerekhez, hirdetések célzásához és még egy sor más dologhoz használni szintén nagyon hatékony. Mégis rendkívül sok ellenérzés kötődik mostanában ahhoz, ahogyan a nagyobb (és persze kisebb) techvállalatok a személyes információkat gyűjtik és kezelik. Az ellenérzések többsége pedig jogos: az adatgyűjtés sokszor mértéktelen, céltalan, az információk kezelése és tárolása pedig rengetegszer gondatlan módon történik.
A mai világban ezzel együtt elkerülhetetlen, hogy személyes adatokat adjunk át mások - főleg magáncégek, például a Google - számára, hiszen az okostelefonok és az internetelérés teljesen behálózza mindennapjainkat. Elég csak hazafelé elolvasni mobilon egy nyaralásról szóló cikket ahhoz, hogy este a számítógépen a Facebook repülőjegy-hirdetésekkel bombázza szét a hírfolyamunkat. És ez még csak a jéghegy csúcsa. Tíz éve a digitális lábnyom még csak a meglátogatott weboldalak és a keresőbe beírt kifejezések gyűjteményéből állt, ma viszont a legnagyobb kincset a lokációs adatok jelentik.
A mobiltelefon mindenki zsebében ott lapul, az Android és az iOS pedig nemcsak saját magának gyűjti az információkat, hanem az összes telepített app számára lehetővé teszi az adatmorzsák összeszedését. Nincs mit ragozni ezen: ha csak kézbe vesszük a telefont, azt legalább az Apple és a Google tudni fogja. Keresünk valamit a térképen? Meglátogatunk egy weboldalt? Megnyitottunk egy appot? A mobil operációs rendszere mindent rögzít. Ez persze annyira nem új keletű dolog, régen is így ment ez - mostanra annyi változott, hogy nem a számítógép, hanem a telefon gyűjti az információ jelentős részét.
A sokféle információtípus közül viszont - a mobiloknak hála - egy kiemelten fontossá vált, ez pedig a geolokációs adat. Sokan legyintenek: csak néhány koordináta. Pedig a helyzet az, hogy a helyadatok elemzésével a cégek minden eddiginél részletesebb profilt alkothatnak rólunk.
A Google és az Apple tudja, hogy mikor és merre mész dolgozni, a Google a sebességadatokból kitalálja azt is, hogy busszal vagy autóval közlekedsz. Tudja, hol laksz, hol dolgozol. Tudja, hol alszol. Még azt is, hogy kivel. Tudja, mely napokon mész edzeni, ismeri kedvenc ételeidet, nem titok az sem, ha rendszeresen jársz orvoshoz és így tovább. Ijesztő? Az. Meglepő? Cseppet sem.
Ráadásul hiába van kikapcsolva a GPS, az információk a mobilhálózat, illetve a Wi-Fi segítségével is megvannak; persze kevésbé pontosak, de a mesterséges intelligencia remekül tudja kompenzálni a tágabb hibahatárokat. És hogy a dolog mennyire jól működik, azt remekül mutatja, hogy a Google egy éttermi vagy múzeumi látogatás után megkérdezi, hogy milyen volt a hely, vásárlás után azt, hogy lehet-e kártyával fizetni, ha pedig a buszon ülünk, akkor azt, hogy van-e szabad ülőhely. Ezek persze ártalmatlan példák, de azt nagyon jól mutatják, hogy a helyadatokból a mesterséges intelligencia mennyi mindent tud - helyesen - kikövetkeztetni rólunk.
Amazon, Facebook, Google, Microsoft, Android, iOS, Chrome, Edge, Windows - csak pár név azok közül a cégek, alkalmazások és operációs rendszerek közül, amelyek mindent, de tényleg mindent figyelnek és tárolnak, amit csinálunk. Mégis használjuk őket nap mint nap.
És ott vannak az alattomosabb megoldások is, például az, hogy a Facebook a beágyazott lájkgomb segítségével is tudja követni, hogy merre járunk a neten, vagy az, hogy a közhiedelemmel ellentétben nemcsak az említett nagyvállalatok gyűjtik a geolokációs adatokat, hanem rengeteg más cég is, amelyeket kifejezetten erre a célra, adatok gyűjtésére és kereskedelmére hoztak létre. Ezek más fejlesztők szoftverein keresztül jutnak információhoz - papíron teljesen legálisan. A gigantikus adatbázisokat pedig értékesítik: bárkinek, aki fizet értük.
A nagy svindli
Bárki bármit csinál az interneten, annak az esetek többségében lesz nyoma. Az adatgyűjtés őrült méreteket öltött, mégis álszentség lenne az egész dolgot a techvállalatok nyakába varrni. Mi, felhasználók legalább ennyire felelősek vagyunk a kialakult helyzetért, hiszen azzal, hogy napestig az okostelefont nyomkodjuk, önként adjuk át az információkat, és bele sem gondolunk a következményekbe. Amikor beüzemeljük a telefont, amikor feltelepítjük a programokat, olvasás nélkül nyomjuk az igeneket az általános szerződési feltételekre. A nagy adatszivárgási botrányok előtt, tehát még pár éve sem volt igazán téma az adatgyűjtés és annak lehetséges hatásai - a cégek pedig a hiányos jogi környezetben gyakorlatilag azt csináltak, amit csak akartak. A felhasználók sem foglalkoztak semmivel.
A szomorú igazság viszont az, hogy a digitális szolgáltatások területe még ma is hihetetlen mértékben alulszabályozott: a jogalkotás egyszerűen nem tud lépést tartani a fejlődés ütemével és azzal, hogy "egyik pillanatról a másikra" teljesen újszerű technológiák jelennek meg. Sokat elárul az is, hogy a GDPR rendelet elfogadásával pillanatnyilag az egész világon az EU-ban a legszigorúbb a helyzet; de távolról sem jó. Azt például semmi sem szabályozza, hogy az alkalmazások milyen adatokat gyűjthetnek - egy zseblámpa-alkalmazás is kérheti a telefontól a GPS-adatokat, noha nyilván semmi szüksége rá. A cégektől pedig nem lehet elvárni, hogy önként változtassanak egy, számukra profitot termelő működési gyakorlaton, főleg, ha a dolognak nincs következménye.
A Facebookról is kiderült, hogy mennyire hanyag módon kezelte (kezeli) a felhasználói adatokat, mégsem lett igazi következménye a dolognak, hiszen a felhasználók nem pártoltak át tömegesen egy konkurens platformra.
Azért igazságtalan lenne azt mondani, hogy az EU és más hatóságok nyomására nem történt előrelépés az adatkezelési gyakorlatban, de az is tény, hogy a fejlesztők és a gyártók ott trükköznek, ahol csak tudnak. Az opt-out rendszert felváltotta ugyan az opt-in, az adatkezelési alapelveket pedig a felhasználói feltételek már relatív jól leírják, de ki az, aki megnézi és végigolvassa az unalmas jogi szövegeket kattintás előtt? Gyakorlatilag senki. A cégek is tudják ezt. Bármit leírhatnak, úgysem nézi meg senki. Ez pedig azért problémás, mert a kattintással a felhasználó hozzájárul az adatszolgáltatáshoz. Jogi szempontból rendben van a dolog, etikai szempontból viszont kilóg a lóláb.
Névtelenül, mégis beazonosítva
Az adatkezeléssel kapcsolatban a cégek mostanság két dolgot reklámoznak a leghangosabban: az adatokat anonim módon és biztonságosan kezelik. Mindezt azért, mert ez a két dolog teszi elfogadhatóvá az adatgyűjtést. A gond csak az, hogy igazából egyik állítás sem igaz.
Technikailag az információ gyűjtése tényleg anonim módon történik, azonban egy, a New York Timeshoz került adatbázis segítségével a lap újságírói ijesztően rövid idő alatt bebizonyították, hogy ez semmit sem jelent. Mégpedig azért, mert a lokáció egyedi. Azaz hiába tárolja egy adatbázis Kovács Béla neve helyett a GDPR001-es azonosítóhoz társítva a helyadatokat, ha térképre felrajzolva a "pötty" minden este Kovács Béla lakására kerül, napközben pedig Kovács Béla munkahelye fölé, jó eséllyel máris megvan a GDPR001-hez tartozó név.
Egy hosszabb időszakot felölelő adatbázis alapján pedig az is, hogy GDPR001, alias Kovács Béla hogyan tengeti mindennapjait: mikor dolgozik, merre jár munkába, iszik-e egy sört a haverokkal munka után, hova jár bevásárolni, mikor volt moziban, jár-e orvoshoz, tart-e szeretőt. Akár azt is, hogy vannak-e gyerekei és így tovább. A dolog visszafelé is működik: híres emberek ismert címét megkeresve például a térképen beazonosítható a telefonjuk, ha pedig ez megvan, akkor máris lehet kíváncsiskodni, hogy merre jártak egy adott időszakban.
Az igazán sokkoló pedig nem az, hogy ennyi minden kideríthető az emberekről, hanem az, hogy ehhez a GPS-koordinátákon kívül nincs másra szükség.
Ha kombináljuk az információkat más adatbázisokból kinyerhető értesülésekkel, például e-mail-címmel, keresési kifejezésekkel, lájkolt csoportokkal, a lehetőségek végtelenek. A mesterséges intelligencia olyan tűpontos jellemzést készít mindenkiről, hogy egy hirdető számára például nem gond azokra az egyedülálló, több gyermeket nevelő anyukákra fókuszálni egy hirdetéssel, akiknek a kedvenc színe a kék, és éppen fogyókúrázni szeretnének. Innen pedig már csak egy lépés mondjuk olyan kampányokat indítani, amelyekkel egy elnökválasztás eredményét félelmetes hatékonysággal lehet befolyásolni.
Lapozz tovább, a cikk a következő oldalon folytatódik!
