E felütés után ismerkedjünk meg a klasszikus zenét játszó Bach on harp and Linux projekttel, amely a nyílt forrású operációs rendszer zenei képességeinek szélesebb körű demonstrálására született, és a Jamendo zenei oldalon publikálta első letölthető lemezét. A tizenhárom perces felvételen Bach második brandenburgi versenye hallgatható meg, tizenegy zenekari hárfára feldolgozva. Természetesen a tizenegy hárfa hangját és a koncertterem akusztikáját is egy linuxos szoftver biztosítja.
A bachcentral.com oldalról származó elektronikus kottát (MIDI fájlt) a Rosegarden szekvenszer programban dolgozták fel, a hangszerelés és a „karmesteri teendők” tekintetében. A hárfák megszólaltatása és az akusztika a QSynth front-end mögött működő FluidSynth hullámtáblás szoftverszintetizátor feladata volt, a szintén ingyenesen elérhető, közel 150 MB-os Fluid R3 GM, SF2 formátumú hangmintakészlet segítségével.
Miért pont a hárfa?
Aki játszott már szintetizátoron, vagy számítógép segítségével szerkesztett már zenét, az tisztában lehet azzal, hogy a mai technika tökéletesen képes utánozni vagy hangmintákból megszólaltatni a valódi hangszerek hangját. Az igazi kihívást nem is ez jelenti, hanem a billentyűstől eltérő hangszerek játékmódjai, fogásai, amit sokszor rendkívül nehéz, vagy szinte lehetetlen hitelesen, életszerűen visszaadni.
A hárfajáték – kis túlzással élve – egészen jól leírható a kottán túl a húr pendítésének erősségével és a játék ritmikájával, tempójával. Mivel ezek a paraméterek gépi környezetben is könnyen és kitűnően kezelhetők, így megfelelő hangszerelés, „vezénylés”, kvantálás és tempóválasztás mellett a virtuális hárfazenekar már eleve nagymértékben immúnis a gépies, műanyag hangzás ellen. Egyetlen percig sem állítom, hogy a Linux pingvinek például a magyar származású Aristid von Würtzler által egykor alapított és vezetett, és méltán világhírű New York-i Hárfaegyüttes nyomába tudnának lépni, de lassan elindulhatnak a kitűnő muzsikusok által már kijelölt úton.
Muzsika a YaST-ból
A Linuxot gyakran éri az a vád, hogy a zenei célú programok szűkös választékát biztosítja. Ez az állítás ma már csak részben igaz: a neves, professzionális, esetenként több száz dolláros zenei szoftverek ténylegesen nem állnak rendelkezésre (egy részük persze a Wine segítségével telepíthető, és használható, ilyen például a Reason, az AXS, vagy – próba-szerencse alapon – a VST pluginek kisebb része is). Ingyenes zenei alkalmazások garmadája áll viszont a linuxosok rendelkezésére, a MIDI és audioszekvenszertől a samplereken át a GM és különféle virtuális szintetizátorokig, pluginekig bezárólag.
Minőségük a gyengétől–átlagostól a jó, akár profi célokra használhatóig terjed, hiánycikket csak a drága programcsomagok jelentenek. Sokaktól hallottam már azt a kritikát, hogy „Igen, de nincs Cubase, Reason és teljes körű VST-támogatás és így tovább”. Valóban nincs, de roppant kíváncsi lennék, hogy azok, akik a felsorolt Windows-alapú alkalmazásokkal példálóznak, hányat birtokolnak közülük legálisan. (Nem értek egyet azokkal, akik Windowst használnak, de ennek ellenére minden tiszteletem azoké, akik becsületes munkából megvásárolva, törvényesen birtokolják a rajta futó alkalmazásokkal együtt). Egy szó mint száz, a Linux egyre jobb ingyenes alternatívákat biztosít zenei téren is. Hol keressük a zenei célú linuxos alkalmazásokat? Természetesen a csomagkezelőben! Az openSUSE és a Little Susie esetén a YaST csomagkezelőjében bátran keressünk a midi vagy a synth kulcsszavakra, a telepíthető találatok gazdagsága garantáltan meggyőző lesz.
Hálózatban rejlő erő
Bármilyen operációs rendszert és zenei szoftvereket használunk, bonyolultabb kompozíciók esetén nagyon hamar azt fogjuk tapasztalni – bármilyen erős géppel rendelkezünk is –, hogy az erőforrások szűkösek és végesek. Amint belefeledkezünk egy kicsit a dolgokba, hozzáadunk még egy-két sávot, néhány virtuális hangszert és effektet, egyszer csak bekövetkezik minden zenei örömünk elrontója, a 100 százalékos processzorterhelés vagy a RAM-memória szűkössége. A legrosszabb esetben mindkettő.
Ekkor segíthet rajtunk a bizonyára sokak által ismert PMS, azaz a „szegény ember szuperszámítógépe” néhány építési elve, és egy évtizede rendelkezésre álló kis parancssoros linuxos utility, amely az aseqnet névre hallgat, és szinte minden disztribúcióban megtalálható. (Ha mégsem, akkor a csomagkezelőben az alsatools környékén kell keresni). Az említett kis alkalmazás segítségével Ethernet-alapú hálózaton, virtuális MIDI-kapcsolatok segítségével több gépre is kiterjeszthetjük (akár házi) stúdiónkat. A több gép által keltett zenei hangokat keverő nélkül is összegezhetjük, ehhez csak néhány – mindkét végén 3,5 mm-es jack dugóval ellátott – olcsó kábelre van szükség, és a gépek hangkártyáinak Line In és Line Out aljzatai máris láncba fűzhetők.
Mivel a nagy sebességű helyi hálózat lehetővé teszi a VNC- vagy RDP-kapcsolatok hatékony használatát, a „hálózati zenei szuperszámítógép” egységeit egyetlen gép előtt ülve is kezelhetjük. Az aseqnet paraméterezése nem bonyolult, ugyanazt a programot használhatjuk szerver és kliens céljára is, illetve futtathatjuk több konzolablakban, több példányban is. Paraméterként szinte csak gépnevet (vagy IP-címet) és egy TCP-portot kell megadnunk. Bővebb útmutatóval az aseqnet –help parancs szolgál. Az így létrehozott fizikai és virtuális MIDI-kapcsolatok gépen belüli „kábelezéséhez” jól használható a Kaconnect nevű kis KDE alkalmazás is, amely a legtöbb disztribúció esetén a kalsatools csomag részeként telepíthető.
A régi eszközök visszatérnek
Házi hobbizenéléshez nem kell magunkat szörnyű költségekbe verni: a legtöbb Linux-kiadás – köztük a Little Susie is – használható akár P2 vagy P3 osztályú régi gépeken is; ilyen masinákhoz fillérekért vagy akár selejtezésből is hozzájuthatunk. Összekötésükhöz jól jöhet egy már meglévő útválasztó, esetleg ennek hiányában egy olcsó (akár mindössze ezer forintos) kis switch, és néhány UTP-kábel (a hang – keverő nélküli – összegzésére a cikkben leírt „daisy chain” módszer is használható). A kérdés, hogy mire alkalmazható egy ilyen régi, legtöbbször még ISA-csatolókkal is felszerelt gép? Olyasmire, amit a mai Windows rendszerek már réges-régen nem tudnak: előszedhetjük a fiók mélyéről a féltve őrzött Gravis Ultrasound, Gravis Interwave vagy SB AWE hangkártyákat, amelyeket a Linux a mai napig teljes körűen támogat.
Ahogyan egy évtizeddel ezelőtt általánosan újra divatba jöttek a vintage szintetizátorok, úgy a régi hangkártyáknak is van létjogosultságuk. A GUS hangja megéri a telepítésébe fektetett erőfeszítéseket: talán nehéz elhinni, de bizony 2011-ben is nagyon jól szól. Ha nincs ilyen régi kincsünk, számítógép-bontással foglalkozó üzletekben vagy internetes árverési oldalakon is olcsón hozzájuthatunk. Ne ijedjünk meg, ha a gyári hangmintakészletet tartalmazó régi floppyköteg vagy CD-lemez már olvashatatlan vagy elveszett, a hardver birtokában az eredeti hangmintákat az internet segítségével jogszerűen pótolhatjuk és használhatjuk. Természetesen amennyiben nem néhány régi vasat, hanem több új, erős gépet csomózunk össze a zenei rendszerünkben, akkor eloszthatjuk a szoftveres, virtuális eszközök jelentette terhelést is.
