Amikor három hét Final Cut Pro X-tesztelés után visszatértem az FCP 7 használatához, és megláttam a piros csíkot a timeline-on, majd a szép kék háttérre írt fehér, és a régmúltból valahonnan ismerős „Unrendered” feliratot, azt hiszem, egy pillanatra megállt az egyik szívbillentyűm. A helyzet az, hogy a jót rettenetesen könnyű megszokni, a bosszantó dolgokat pedig ugyanilyen könnyen és gyorsan lehet elfelejteni. Bár a Final Cut Pro X-ben is vannak idegesítő apróságok, azért a villámtempó alkalmas arra, hogy feledtessen, ápoljon és eltakarjon.
Minek nevezzelek?
Hogy mi köze a Final Cut Pro X-nek a korábbi Final Cut-generációkhoz, nem tudom. Az egyszeri felhasználó folyamatosan össze akarja hasonlítani valami mással, egy olyan alkalmazással, aminek segítségével sikerül megfogni a lényegét. Ez elég nehéz feladat. Egyszeri felhasználóként csak két igen triviális dologgal tudnám összevetni, ha akarnám: az FCP 7-tel és az iMovie-val. Igazából egyiknek sincs sok értelme, de muszáj legalább röviden megfutni ezeket a köröket ahhoz, hogy valamit vissza tudjunk adni a felhasználói élményből. Ami az FCP 7-re emlékeztet halványan, az a menü szerkezete és az elnevezések. Egy FCP 7 felhasználó egy leheletnyit könnyeben eligazodik ebben az új programban, mint mondjuk egy AVID- vagy egy Premier-felhasználó. De tényleg csak egy leheletnyit.
Egy iMovie-felhasználónak kevésbé lesz idegen a felület, ugyanakkor a sok új funkciótól és a timeline-tól zavarba jöhet egy pillanatra. A lényeg: az FCP X igazából egyik általam ismert szoftverhez sem hasonlítható. Egy régebbi, alapvetően amatőr szemléletet (Apple iMovie) felruház egy csomó új és szuper funkcióval, amiket az Apple profi vágóprogramja (FCP) ihletett, és tálcán kínálja az üzenetet: nézd, a profinak tűnő dolgokat könnyen megcsinálhatod te is, tisztára úgy fog kinézni, mintha Steven Spielberg csapata hozta volna össze, csak neked nem kell egy csapat, elég az FCP X és te. A nevét pedig stílusosan a két program közül a profiról kapja.
Beceneve: Villám
A Final Cut Pro X a világ leggyorsabb vágóprogramja. Elképesztő, mennyi idő alatt kikerül az ember szótárából a render fogalma, napok alatt a létezéséről is képes elfeledkezni. Akármekkora fájlokkal dolgozom, akármit vágok, gyorsítok, akármennyire effektezem szét az anyagot, azonnal, strandlabda nélkül játssza vissza. Kivéve, amikor nem, és egy pillanatnyi strandlabda után jön a „quit unexpectedly" üzenet. Igen, ilyen is volt, a három hét során nem egyszer a durvább terhelések alatt, de mentségére legyen mondva, nem veszett el semmi, maximum 1-2 percnyi munka. Az a lehetőség, hogy sosem kell a projektet elmenteni, már az iMovie-ban is megjelent, az OS X Lion óta pedig a világ legalapvetőbb dolga. Nekem azért megkönnyebbülés volt most is, hogy bármikor, bármit csinálhatok, nem vész el, ez van! Bár épphogy sikerült megtanulnom a cmd(alma)S billentyűkombinációt, ott tartunk, hogy helló, nincs is már rá szükség. (Oké, még nem vált rutinná – ebből is látszik, hogy igazi FCP X-célközönség vagyok és nem profi vágó.)
Ambivalens viszonyom a magnetic timeline-nal
Ezt az új timeline-típust, vagy szép idegen szóval koncepciót még mindig nem tudom, hogy áldásnak vagy átoknak tekintsem-e. Bár kétségtelen, hogy ez a szoftver legnagyobb újítása, azért a szokás nagy úr, és nehéz azonnal levetkőzni minden berögzült munkamódszert a nagy hatékonyság fogalma miatt. A lényege az, hogy az ember bármilyen klipet tesz a timeline-ra, az azonnal összekapcsolódik az előzőkkel. Zavar, mert nem gyűjthetem ki a timeline-ra egymás után óriási hézagokkal a kedvenc jeleneteimet, hogy aztán később a kedvem szerint összeszerkesszem őket. Azonnal a helyükre kell tenni, össze kell kapcsolni őket. Ez ugyanakkor áldás is, mert akármi jut eszembe utólag (például az, hogy ó, ide még beteszek egy szép svenket, hogy dinamikus legyen a szerkezet, és hogy kitöltse az időt), azt bármikor, bárhova betehetem, nem kell semmit sehova húzogatni, igazgatni, minden azonnal a helyére kerül, és továbbra is tartja a ritmust. Ezzel tényleg akár órákat is képes spórolni az ember.
Az új koncepció hiába csodálatos, azért a korábbi timeline-hoz szokott felhasználónak kicsit nehéz felfedezni a pozitívumait. Például elég gyakran használom az áttűnés funkcióját úgy, hogy a timeline-on legalulra teszek egy képet, és fölé egy olyat, amibe majd szeretném, ha áttűnne az előző videó. Ez jobb, mintha sima cross dissolve-val összekapcsolnám őket, mert pontosan irányíthatom, hogy mikor, hova és mi kerüljön. Nos, ezt például itt nem tudtam megoldani. Persze valamilyen mód mindenképp lehet rá, de az biztos, hogy egyáltalán nem kézenfekvő.
A legjobban az egészben a gyorsítás-lassítás funkció tetszett. Jó ideje nem vagyok híve ennek az effektnek, és rajtam kívül valószínűleg még sokan nem, de itt ez annyira egyszerűen, annyira felhasználóbarát módon működött, hogy muszáj volt folyton használnom. A használata egyszerű: egy kis nyilacska található a timeline-on heverő clip oldalán, amit húzogathatunk ide-oda. Ha gyorsítok, akkor kék lesz, ha lassítok, akkor narancssárga, és a klip fölé azonnal kiírja, hogy hány százalékkal módosítottam. Továbbá azonnal lejátszható, még egy Entert sem kell nyomni.
Effektorgazmus
Ha nem tud az ember betelni a gyorsítás/lassítás funkciójával, akkor a videoeffektek kész gyönyörűséget okoznak. Egészen elképesztő, hogy mennyi beépített sablon van az egész programban, amitől profivá lehet varázsolni egy összevágott videót. Kicsit fakó ez a kép? Gyorsan végigszaladok az összes effekten, vajon melyik tudna segíteni rajta, és pár percen belül találok három ilyen effektet is – hiszen csak annyiba telik, hogy ráviszem az effekt fölé a kurzort és már látom is, mit csinál a videómból. Nem kell ráhelyezni, renderelni vagy preview-zni, semmit. Tényleg percek alatt meg lehet találni azt, amire szükségünk van
Emlékszem, anno, amikor az autodidakta tanulási folyamat során effekteket kerestem a Final Cut Prón (még valamelyik jóval korábbi verzió esetében), hosszas folyamat volt kipróbálni az összeset, aztán végül megállapodtam 8-10 effektnél, amikre rendszeresen szükségem volt, a többit pedig még ma is csak hosszas huzavona után van kedvem kipróbálni. Nos, az FCP X-ben semmi idő alatt meg lehet tanulni ezeket, pontosabban játszadozva bemászik a memóriába. Az előre beépített főcím- és egyéb effektsablonok olyan jellegűek, mintha a legmenőbb videóstúdióból jöttek volna ki, és mind egyszerűen módosíthatók, tehát ritkán látunk majd két pontosan ugyanúgy használt effektet.
Amit nem tud
Sok mindent, de igazából semmi szüksége ezekre annak a felhasználónak, akinek ez a program készült. Nem mondom, valóban idegesítő, hogy nem tudom behúzni ide a régi projektjeimet, hiszen egyszerűen fel tudnám fedezni, hogy egyes problémákat hogyan konvertál ez a program. Bosszantó, hogy nem mindig érzek rá az egyszerűség könnyedségére, amikor egy bonyolult problémát próbálok megoldani az FCP X-szel, olyat, ami egy régi FCP-ben, vagy egy After Effectsben könnyebben kivitelezhető lenne. Rettentően ideges voltam, amikor két órám volt megvágni egy nyersanyagot, ami 137 MTS fájlból állt, és nem volt hajlandó felismerni a szoftver. Sőt, volt egy olyan feladat, ami erősen kifogott az alkalmazáson: rengeteg hatalmas felbontású állóképet kellett egymás mellé tennem, hogy stop-motion animáció készüljön belőlük.
Minden fotóba belenagyítottam (álló formátumúak voltak, ami nem néz ki jól videón), és három frame-ig tartottam ki őket. Nos, a program ez alatt az idő alatt tízszer kilépett, mintha szólni akart volna, hogy ezt ne csináljam vele, ez nem az ő dolga. Végül összehoztam, és találtam rá egy isteni effektet is; remélem, nem lesz tele ezzel az effekttel fél év múlva az összes videomegosztón a házibulik dokumentációja. Az Apple GYIK oldalán egyébként minden kérdésre igyekeznek válaszolni, és a fejlesztők (vagy a marketingesek) ígérik, hogy minden hiányt pótolnak. Nem vagyok benne biztos, hogy szükség van rá, szerintem fölösleges, de lehet, hogy ez presztízskérdés a PRO jelzőcske miatt.
Az FCP X minden tudatlansága ellenére vonzó program számomra, olyan, akivel bármikor randiznék újra és valószínűleg fogok is. Találkozásunk három hete alatt ugyanis kb. 8 videót kellett megvágnom, és ebben óriási segítséget nyújtott könnyed stílusával, egyszerű hozzáállásával az apró problémákhoz.
Konklúzió
Némi ismerkedés után úgy látom, hogy a Final Cut Pro X program főleg félprofiknak, vagy nagyon igényes amatőröknek való. Olyan embereknek, akiknek nem kell azon gondolkodniuk, hogy hogyan lesz ebből a videójukból televízióban lejátszható broadcast minőségű, minden technikai specifikációnak megfelelő végeredmény (néz egyáltalán még valaki tévét?). Olyan embereknek, akiknek nincs tengernyi idejük, de azért igényes videókat akarnak gyártani főleg internetre. Akik élvezni tudják, ha a videó főcíme igényes, ha az effektek minősége nem bóvli. Azoknak, akik nem vérprofi vágók és technikusok, mivel a technikai háttérben, abban, hogy az a videó igényesen nézzen ki, sokat tud segíteni az FCP X. A tartalom kérdése pedig továbbra sem a vágóprogramok feladata; azt az időt nem lehet megspórolni vele, de sok mást azért igen.
Köllő Killa, Laboratory 16:9, produkciós vezető
