Hirdetés

Tovább gyűrűzik az Intel botrány, már az adatközpontok és játékszerverek sincsenek biztonságban



|

Egyre több bizonyíték mutat rá, hogy a 13. és 14. generációs Intel Core i9 processzorokkal komoly gondok vannak.

Hirdetés

Hónapok óta tudjuk, hogy komoly gond van az Intel csúcsprocesszoraival, a vállalat pedig hónapok óta próbálja elmismásolni a dolgot, hol a felhasználókra, hol az alaplapgyártókra kenni az egészet. A helyzet azonban az, hogy a probléma komolyabb, mint azt eddig gondoltuk, és ha nem kezdenek vele valamit azonnal, az a következő generációs processzorok eladásaira is rányomhatja a bélyegét.

Ezúttal egy YouTuber, Level1Techs villantott új bizonyítékokat, méghozzá játékfejlesztők által készített logokból, két különböző játékból is.

Hirdetés

Ezekből derült ki, hogy az egyik hiba, ami a teljesen általános kitömörítési folyamatok közben lépett fel és okozott összeomlást, összesen 1584 alkalommal fordult elő, ebből 1431 alkalommal 13900K és 14900K chipek dolgoztak a gépben. Bizony, a crashek 90 százaléka ennél a két konkrét modellnél jelentkezett.

A harmadik legnagyobb esetszám a Core i7-9750H-nál jelentkezett, mindössze 11 összeomlással, az AMD processzorok pedig együttesen 4 előfordulásért felelősek, miközben az adatbázisban szereplő konfigurációk 30 százalékában AMD chip dolgozott.

A kékek sokáig az alaplapgyártók felelőtlen megoldásait és a chipek túlterhelését okolták, azonban a videós szerint egyre több adatközpont is jelzi a hibát, ott viszont nem tuningra tervezett gamer lapok, hanem stabilitásra fókuszáló W680-as alaplapok vannak a gépekben. És miközben ezek a chipek jóval többe kerülnek, az egyetlen megoldás jelenleg az Efficiency magok kikapcsolása, vagyis az üzemeltetés is jóval többe kerül. Hasonló összeomlások jelentkeznek a játékszerverek esetében is, egyes fejlesztők pedig attól tartanak, hogy emiatt játékosokat veszítenek majd.

Ha az Intel nem orvosolja sürgősen a dolgot, az rányomhatja a bélyegét a következő generációs, Arrow Lake processzorok eladásaira is. És mivel az AMD a Zen 5-tel elég komoly konkurencia lehet, ez dollármilliókba is kerülhet a kékeknek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.