A magas minőség, a hardver és a szoftver tökéletes összhangja, a számítógépek mellett okostelefonokat, táblagépeket és okosórákat is magába foglaló ökoszisztéma gördülékeny együttműködése tette az Apple-t napjaink egyik legsikeresebb, legfontosabb technológiai vállalatává. Ma már egyértelműen az iPhone a cég legkelendőbb eszköze, a Mac-ek pedig már csak magas áruk miatt sem számítanak tömegterméknek.
Pedig Steve Wozniak, Steve Jobs és Ronald Wayne egy számítógéppel kezdte, ami lassan már ötvenedik születésnapját fogja ünnepelni: minden a Wozniak által 1976-ban megalkotott Apple I-gyel kezdődött, amit aztán 1977-ben követett az elképesztően sikeres Apple II, mely nemcsak a hétköznapi felhasználók otthonaiban, de céges környezetben is népszerűvé vált. Ezt aztán 1983-ban a grafikus felhasználói felülete miatt forradalmi, ám magas ára és gyenge szoftverkínálata következtében bebukó Apple Lisa követte, melynek fejlesztésében, bár Jobs lányáról kapta a nevét, belviszályok és folyamatos, jobbító szándékú megjegyzései miatt ő maga egy ponton túl már nem vett részt.
Annyira felháborodott, hogy kvázi a Lisa riválisaként megálmodta a Macintosht, az első olyan, nagy számban gyártott, tömegeknek szánt számítógépet, ami programozási ismeretek nélkül is használható volt, és gyárilag járt hozzá egér. Sikerét egy 1,5 millió dolláros, Ridley Scott által rendezett, a Super Bowl XVIII szünetében vetített hirdetés támogatta meg, amit azóta is minden idők egyik legjobb reklámjaként tartanak számon.
Legyen olcsó és könnyen használható!
Az első Macintosh fejlesztése 1979-ben indult, Jef Raskin és csapata egy megfizethető, könnyen használható számítógépet szeretett volna piacra dobni, de még szöveges kezelőfelülettel - csak később emelték át a Motorola 68k chipjét, sőt, sikerült azt is megoldani, hogy kevesebb RAM-ra legyen szükség (128 KB került bele, ROM-ból pedig 64 Kb), így a költségeken is tudtak spórolni. A fejlesztést 1981-ben vette át Jobs, ami már csak azért sem volt nehéz számára, mert tulajdonostársa, Wozniak egy repülőgép-balesetet követően lábadozott. A végeredmény közelebb állt ahhoz, amit Jobs elképzelt, mint ahhoz, amit Raskin megálmodott. A gép nevét Raskin kedvenc almafajtájától, a McIntoshtól vették, úgyhogy ha máshogy nem is, így rajta hagyta a nyomát. Később, amikor távozott az Apple-től, megkapta az egymilliomodik legyártott Macintosht.
1984. január 24-én boltokba került a később Macintosh 128k-ként hivatkozott, 9"-es, 512x342 pixel felbontású monokróm kijelzős gép, amihez két alkalmazás járt: a MacWrite és a MacPaint, egy a végeredményt élőben mutató szövegszerkesztő, illetve egy raszteres rajzprogram, melynek elkészült műveit más alkalmazásokban is lehetett használni. Eleinte a vártnak megfelelően alakultak az eladások, az eredetileg 1995 dollárért árult, majd 2495 dollárba kerülő gépre (ez ma 7316,95 dollárnak, kb. 2,6 millió forintnak felel meg) volt kereslet még úgy is, hogy egy IBM PC-t már 1565 dollárért lehetett kapni. Aztán ahogy leült a hype, zavaróvá vált, hogy az egyetlen floppymeghajtóban gyakran kell cserélgetni a lemezt, és nincs olyan sok alkalmazás, mivel a fejlesztők még nem álltak készen arra, hogy korábbi programjaikat újraírják egy GUI-alapú rendszerre. Mindeközben piacon maradt az Apple II is, így a Macintoshra alternatívaként, nem pedig a korábbi gép utódjaként lehetett tekinteni.
Az Apple marketingje már akkor is nagyon erős volt (lásd a fent említett reklámot), elérték, hogy az emberek vágyjanak a termékre, elsők akarjanak lenni a sorban: az író Douglas Adams például konkrétan az első ember volt, aki Európában Macintosht vásárolt. 2,5 millió dollárt égetett el a cég arra, hogy a Newsweek egyik számában mind a 39 oldalnyi hirdetési felületet megvásárolja, továbbá kitalált egy olyan promóciót, melynek keretében a bankkártyával rendelkező potenciális vásárlók 24 órára hazavihették a gépet, és ha nem voltak vele elégedettek, visszaadhatták - több mint 200 ezren éltek a lehetőséggel, és még így sem sikerült maradéktalanul kiszolgálni minden érdeklődőt, sőt, a boltosok sem örültek, mivel egyes példányokat úgy vittek vissza, hogy azok eladhatatlanok voltak. 1984 szeptemberében jelent meg a Macintosh 512K, ami elsősorban a több RAM-mal kínált jobb élményt, majd ezt követte a Macintosh Plus, 1 teljes MB-nyi RAM-mal, bővíthetőséggel. A gép sikerét egyebek mellett a PageMaker programnak és a LaserWriter nyomtatónak köszönheti, amik az újságok, hírlevelek digitális tervezésének is lendületet adtak, a megalapoztak a DTP-nek.
Jöhet a folytatás
A következő néhány évet Jobs nélkül töltötte az Apple, hiszen miután ott nem tűrték tovább domináns jellemét, megalapította a NeXT-et. 1989-ig kellett várni a Macintosh II-re, a cég első színeket megjeleníteni képes gépére, ami jelentősen eltért elődjétől: moduláris volt, különálló egységként járt a monitor és a gép maga. Ezt is pofozgatták, ám sokkal érdekesebb volt az ugyanebben az évben debütált, minimum különleges dizájnú Macintosh Portable, az Apple első laptopja. Az, hogy a kijelzőt a billentyűzetre lehetett ráhajtani, illetve a kurzorvezérlésre használható trackball áthelyezhető volt, külön érdekessé tette külsejét, ám háttérvilágítás nélküli kijelzője, kikapcsolt állapotban is merülő akkumulátora, nagy súlya, mérete, és magas ára nem segítette elő, hogy sikertermék legyen.
John Sculley ügyvezető igazgató szerette volna elkerülni, hogy csökkenjen a gép ára, pedig akkor már lényegesen olcsóbban lehetett MS-DOS-t futtató IBM PC-ket kapni. Ahhoz is ragaszkodott, hogy operációs rendszerüket, a Mac OS-t ne értékesítsék másoknak, hiszen más gyártók egy olcsóbb hardverrel árthatnának az ő termékeiknek. Eleinte nem jelentett problémát a konkurencia, a professzionális felhasználók, az óriásvállalatok kitartottak a Macintoshok mellett, ám ahogy egyre több DTP-alkalmazás érkezett PC-kre, úgy váltottak stratégiát a cégek. 1989 ünnepi szezonjában már láthatóan csökkentek az eladások, ám a helyzeten valamennyit javított az 1991-ben debütált PowerBook 100, az első olyan laptop, aminél a trackball a billentyűzet előtt helyezkedett el, mellette pedig jutott hely a tenyértámasznak. Szintén segített a Macintosh Classic, a Macintosh LC, illetve a Macintosh IIsi, melyek alacsonyabb árakkal próbálták csábítani a felhasználókat, sikerrel fordítva a helyzeten, de a jólét nem tartott sokáig. Az 1992-es Macintosh Performából már AIO (minden egyben) és monitor nélküli változat is kapható volt, sőt, 64 különböző modell jelent meg ötéves pályafutása alatt, nem beszélve a Quadráról és a Centrisről, és ez a kaotikus állapot is hozzájárult bukásához.
Az Apple 1991-ben létrehozta az AIM Alliance-t az IBM-mel és a Motorolával közösen, hogy utóbbiak hardvereit és előbbi szoftverét használva megalkossák a PowerPC architektúrát, és megállítsák a Windows-alapú PC-k rohamos térnyerését. Ennek köszönhetően jött létre a Power Macintosh, viszont pont az történt a Mac OS licencelésével, amitől a cég félt: más gyártók olcsóbban kínálták a Macintosh-élményt. A vállalatok Windows NT-re tértek át, és 1996-ra nagyon úgy tűnt, hogy az Apple történetének itt vége lesz. Aztán a NeXT felvásárlása és ezzel Steve Jobs visszaszerzése újabb korszakot nyitott.
Szólítsd csak Mac-nek
Jobs cégének NeXTSTEP nevet viselő operációs rendszere egyre nagyobb teret hódított, logikus lépés volt az új, felfrissített, riválisaihoz felzárkózó Mac OS-t erre ráhúzni (ebből lett aztán a Mac OS X). Jobs 1997 óta átmeneti CEO-ként tett meg mindent azért, hogy elkerülje a jéghegyet: meggyőzte Bill Gatest, hogy az Office for Mac fejlesztését ne állítsa le, és 150 millió dollárt invesztáljon az Apple-be. Cserébe az Internet Explorer lett a rendszer alapértelmezett böngészője.
A hardverek terén uralkodó káoszt is Jobs tette helyre, aki kitalálta, hogy négy kategóriára van szükség: legyen egy laptop és egy asztali gép az átlag fogyasztóknak, és egy-egy a professzionális felhasználóknak - a Mac OS licencelését pedig beszüntette, mivel iszonyú veszteséges volt. Ekkortájt lépett a színre a legendás tervező, Jony Ive is, aki látott abban lehetőséget, hogy az egysíkú téglatesteket színes, különleges, futurisztikus gépekre cseréljék.
Így jött létre az iMac G3, az Apple történetének egyik legcsodálatosabb készüléke. A monitor méretű és formájú gép színes, áttetsző háza eleve figyelemfelkeltő volt, de funkciók terén is merész újítások voltak megfigyelhetők: infravörös port, USB-portok, CD-meghajtó floppy helyett, és könnyű internetelérés tették csábítóvá - meg volt rajta egy fogó is, hogy könnyű legyen egy kézzel megemelni. Őrületes kereslet kísérte 1998-as megjelenését, a riválisok is előszeretettel kezdték használni saját eszközeik dizájnjában az áttetsző műanyagot. A siker hatására a továbbiakban a külső lett az elsődleges, ezt szem előtt tartva kellett a mérnököknek dolgozniuk.
Az asztali Power Mac G3-hoz, illetve az iBook laptophoz ugyancsak az iMac G3-tól vettek át ötleteket, de utóbbit az is izgalmassá tette, hogy a portok nem hátul helyezkedtek el rajta, hanem az oldalán, illetve külső kiegészítő nélkül képes volt vezeték nélküli hálózatra kapcsolódni. A teljesítményt előnyben részesítő felhasználók mindeközben a klasszikus, elegáns külsejű, PowerBookokból válogathattak, melyek közül a 2001-es, titán PowerBook G4 az egyik első olyan laptop volt, ami már szélesvásznú felbontást használt. Érdekes volt még a Power Mac G4 Cube is, egy a torony-PC-ktől jóval kisebb gép, ami korában ugyan megbukott, ma viszont a Mac Miniben él tovább a hagyatéka.
Dizájnját tekintve érdekes és kétségkívül különleges volt a napraforgónak becézett (csúfolt?) iMac G4 is, aminek félgömb testéhez egy különálló, sokféleképp mozgatható monitort csatlakoztattak. Az iMac G5 mai szemmel már olyan, mintha a későbbi iMac-ekről mintáztak volna egy gyerekjátékot, ám azokat az alapokat, amikre ma is építkezik az Apple (például hogy a hardver javarészt a kijelző mögé kerüljön), ez fektette le. 2005-ben megjelent a Mac Mini, de már készülődött a háttérben a következő generációváltás.
Barátom, az Intel
Miután lejárt a Microsofttal kötött szerződés, az Apple bemutatta saját böngészőjét, a Safarit, illetve bejelentette, hogy az egyre korosodó PowerPC helyett az Intel processzoraira tér át, melyeknek egyik előnye, hogy a Boot Camp segítségével a gépeken Windows is futtathatóvá válik, a Mac mellett párhuzamosan. Nagy hatással volt a Macek alakulására a 2007-es iPhone is, a több érintést kezelő touchpad, az instant felébresztés, illetve a flash tárhely mind-mind az okostelefon sikerének köszönhető. Ezzel együtt a dizájn alapelvei is jelentősen változtak, a színes, játékos külsőt szürke, elegáns fémházak váltották le mind a MacBookok, mind az iMacek esetében.
Emlékezetes pillanat volt, amikor 2008-ban Jobs egy borítékból előhúzta a világ legvékonyabb laptopját, a MacBook Airt, amiről bátran lespóroltak portokat, és új termékkategóriát teremtettek: az ultrabookokét.
Ezt követően néhány évig nem történt érdemi változás a Mac-ek külsejét illetően, és amikor mégis merészebbek voltak a tervezők, az nem sült el jól: gondoljunk csak a szemeteskukát idéző 2013-as Mac Próra, ami ráadásul úgy célzott meg egy tényleg professzionális réteget, hogy alig lehetett bővíteni és fejleszteni. Mind az asztali, mind a hordozható gépek egyre vékonyabbak lettek, egy ponton túl már annyira, hogy a hordozhatóság növelésének a funkciók és teljesítmény látta kárát: a profik nehezen viselték, hogy az SD-kártyák olvasásához, a HDMI-csatlakozáshoz is átalakítóra van szükség. Kudarc volt a pillangó-mechanikás billentyűzet is, ami miatt pert vesztett az Apple, és garanciális szervizprogramban cserélte az érintett modelleket.
2020-ban viszont sikerült a cégnek újra javítania megítélésén, amikor az Intelt hátrahagyva bemutatta saját fejlesztésű, M-szériás processzorait, melyek már nem csak a Mac-ekben, de az iPadekben is megtalálhatók. Ma dizájn terén továbbra is a visszafogott elegancia dominál, a több színben elérhető iMac-ek esetében némi játékossággal vegyítve. Egyértelmű, hogy az Apple a profiknak szeretné leginkább megkönnyíteni az életét, és ezt nem csinálja mindig jól, de határozottan jó úton jár. A világ egyik legértékesebb informatikai vállalataként minden bizonnyal jó eséllyel őrzi még pozícióját, akkor is, ha nem tudja elfogadtatni a játékfejlesztőkkel, hogy a Macek játékra is alkalmasak, és akkor is, ha a bevételeinek aránylag nagyon kicsi része származik csupán a gépek eladásaiból - mégis kelendőbbek, mint a múltban bármikor.
