Valóban kissé furcsán borzongató tény, hogy egyre növekszik azoknak a száma, akiknek a számítógép nem az asztal mellett, a padlóra helyezett dobozt jelenti, hanem egy kompakt, kihajtható kijelzővel rendelkező eszközt, aminek az úgynevezett "lifestyle" értékei sem mellékesek. Erre nyilvánvalóan a gyártók is évek óta ráerősítenek, és nehéz lenne most gyorsan kifejteni, mi volt előbb, a vásárlói igény vagy a márkák piacépítő stratégiája; tény, hogy óriási hangsúly van a notebook-értékesítésen az utóbbi nyolc-tíz évben.
Ennél már csak az okostelefonos/tabletes hatás kontra asztali PC összevetés lenne izgalmasabb, de erről majd egy másik cikkben fejtjük ki a gondolatainkat. Most egy olyan kategóriának nézzük át a jelenét, amely bő 30 éves törtélemmel bír.
A hordozható PC-éra ugyanis nem csak az elmúlt egy évtizedben volt érdekes, hanem jóval korábban is, de valahogy mindig volt egyfajta hullámzó hatás a gyártók hozzáállásában. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a rendszerváltást követő évtizedben hogyan fejlődött a hazai informatikai tudásbázis és penetráció, akkor végül is mi egy picit a saját utunkat jártuk, és aztán jó sok sietős lépést követően, a 2010-es évek második felére egy magyar felhasználó is ott érezhette magát, ahol a többiek a kontinensen. Hónapról hónapra növekvő kínálat, egyre több célcsoportot célzó termékcsaládok, erősödő lokalizációs törekvések és nem mellesleg kormányzati támogatások sora (diákprogramok, egyedi kedvezmények, széles sávú internet támogatása stb.).
Egy bolti szakértékesítő minden bizonnyal érzi és látja a különbséget, ami az elmúlt tíz évben kialakult a vásárlói szokásokban. Hiszen egy évtized alatt megérkezett egy újabb fiatal generáció, akik egyetemi éveikhez már sokkal tudatosabban választanak eszközöket. Jómagam is emlékszem, hogy 2011 körül még olyanokat kérdeztek tőlem, hogy mit ajánlok internetezésre és Word szövegszerkesztésre; ma pedig a Z generációs kérdések többsége streamingre, közösségi médiás tartalomgyártásra, felhőtárhely használatára és játékra/szórakozásra irányul.
Változnak az igények, és ez így van jól. Nézzük hát, miképp reagálnak ezekre a notebookgyártók.
A méret a lényeg
Bármilyen hihetetlen is, már akkor nehézségekbe ütközhetsz, ha csak a gép mérete alapján szeretnél végső döntést hozni. Minden más nem lényeges, de a nagyság és a tömeg fontos, hiszen sokat fogod cipelni magaddal az eszközt. A mértékegységek és számok természetesen nem változtak, de olykor meglepődhetsz, hogy például egy 16 colos notebook semmivel sem nagyobb, mint egy generációkkal idősebb 15,6"-os példány, sőt itt-ott még kecsesebb is lehet a forma.
Ugyanez igaz kisebb kijelzőméreteknél is, a vékonyított káváknak köszönhetően eggyel kisebb méretosztályba csúszhatnak bele bizonyos modellek, amelyekre elsőre lehet, hogy nemet mondanál. Érdemes tehát élőben vagy bármilyen videós bemutatóban megnézni a kiszemelt példány kinézetét és méreteit, már az segítség lehet, hogy kézben hogyan mutat a gép. Ami viszont a tömeget illeti, ez a paraméter nem fog fejfájást okozni neked, egyes gyártók tömegcsökkentése már-már annyira merész, hogy az 1 kilogramm sem lehetetlen. Ez pedig már a pillekategória, az egy grammra eső teljesítmény viszont óriási; nem lehet okod a panaszkodásra.
Vagyis de, ha a géphez csomagolt töltő esetleg pont annyira nehéz vagy nehezebb, mint maga a készülék. Jó-jó, még 2-2,5 kilogramm össztömeg sem a világvége, de azért egy-két notebooknál láttunk már olyan tápegységeket, amelyek meglepően nagyra és súlyosra sikerültek, ráadásul a kábelezési módszer sem éppen laptoptáskabarát. Természetesen, nem ez a jellemző, de ha már megvan a fejedben a döntés, még a kassza előtt vess pár pillantást a töltőegységre is.
A gép nem lehet lelketlen
A töltésre egyébként még visszatérünk később, vegyük most elő inkább a teljesítményt és az arra utaló specifikációs adatok csoportját. Bízunk benne, hogy azon már túl vagy, hogy mindegy, milyen a gép, csak "inteles" legyen; ez kissé idejétmúlt vásárlói preferencia. Ismét abból érdemes kiindulnod, hogy milyen célokra használnád az adott notebookot. Ha erős CPU- és 3D-s teljesítményre van szükséged, teljesen felesleges az ultrahordozható kategóriákban nézelődnöd, az alacsony fogyasztásra belőtt processzorok az integrált grafikus vezérlővel nem képesek teljesíteni az elvárásaidat.
Sokkal életképesebb választás lesz bármely gamer vagy workstation jellegű modell, amelyeket kifejezetten úgy terveztek, hogy szorosan kövessék az asztali PC-k számításiteljesítmény-görbéjét.
A notebookgyártók jelenleg egyszerre kínálnak 10-12. generációs Intel processzorokkal szerelt gépeket. A skála első felén inkább a kifutó modelleket találni, míg a 11-12-es modellszámozások gyártótól függően lehetnek egy-két éves vagy egészen friss konfigurációk. Tapasztalataink szerint még nem teljesen egyértelmű, hogy az új, hibrid felépítésű Core központi egységek minden szempontból jobb választást jelentenek, az energiafogyasztás a takarékos magok ellenére sem feltétlenül jobb, mivel teljes kihasználtság esetén akár kétszeres áramfelvétele is lehet egy 12. generációs Core-nak az elődmodellhez viszonyítva. Ha viszont a terméktámogatás oldaláról vizsgáljuk a kérdést, akkor a legújabb mindig a legjobb supportfunkciókat is kapja, de hát a fogyasztói társadalmat kiszolgáló háttéripar már csak ilyen.
Hasonló a helyzet AMD-fronton is, csupán annyi a különbség, hogy kisebb a kínálat, ami tudatosabb hozzáállást kíván tőled. Az 5000-es Ryzenektől kezdve már bátran leteheted a voksod bármelyik AMD-platformra épített notebook mellett, ultramobil vonalon viszont a 3000/4000-es generációs sem számít rossz választásnak. Nem a leggyorsabbak, de akár alapszintű játékok futtatását is megoldják, ha szükséges. A legújabb, 6000-es generáció viszont már igazi non plus ultra ajánlat, a választási lehetőségek száma ugyanakkor csak az őszi időszakra lesz igazán bőséges.
Videokártya lenni vagy nem lenni?
Igazából olyan nincs, hogy "nem lenni"; még a legolcsóbb, legalsó kategóriában versenyző laptopokban is találsz valamit, ami megjeleníti a képet a kijelzőn. Eddig is utaltunk arra, hogy mennyi minden változott a hordozható PC-k világában, érezni a felhasználói generációs váltásokra reagáló gyártói attitűdöket, ám ezen a ponton meg is kell állnunk. Bárki bármit mond, az integrált grafikus lapkák (processzorrészek) javarészt még mindig csak arra alkalmasak, hogy 2D-s megjelenítést és multimédiás gyorsítást végezzenek (néha általános számításokat erősítő algoritmusokkal). Az AMD ugyan épp a mi tesztlaborunkban cáfolt rá erre, de a 6000-es Ryzenekbe integrált Radeon 680M-nek még kell egy kis idő, mire elterjed; meglehetősen szűk az a kínálat, aminek része ez az egység. Így neked is zömében az inteles grafikai eszköztár marad kezdésnek, amit persze bármikor átugorhatsz egy olyan géppel, amiben dedikált lapka ad végre megfelelő 3D-s sebességet.
Érdekes mellékvágánya a piacnak a GeForce MX450-nel szerelt ultramobil laptopoké, amelyek valahol a két véglet között teljesítenek: sokkal jobbak, mint az IGP-s példányok többsége, de sokkal kevesebbek is, mint a belépőszintű gamernotebookok színvonala. Miért beszélünk róluk akkor? Azért, mert a kis GeForce jelenléte ad egyfajta bemutatkozást a felsőbb kategóriákból. Megtapasztalhatod, miképp alakul egy laptop energiafogyasztása, ha épp használod a dGPU-t, valamint mennyivel gyorsítható például egy videokonvertálás, ha a dedikált vezérlő is besegít. Ha tetszik, amit látsz, a pénztárcád vastagsága fogja meghatározni, hogy az RTX30-as vagy Radeon 6000M GPU-k közül melyik lesz az, amelyik hűséges társad lesz a következő években.
Nem könnyű a döntés, mivel ekkor már akár egymillió forintos árcéduláról beszélünk.
Ezért is jeleztük, hogy a "következő években", mert szerintünk ez már befektetésnek minősül, hosszú távú használatot feltételezve. Ha pedig ezt elfogadod, akkor már csak arra kell figyelned, hogy a dedikált GPU mögé milyen TGP (Typical Graphics Power)-érték van írva. A csúcskategóriában 115 W felett csalódástól mentes lesz a játékbeli sebesség, a középkategóriában pedig a 75-90 W intervallumot kell figyelni, ez még nem számít lefojtott energiafogyasztási beállításnak. Egy példát említve, egy 95-105 W körüli TPG-limitre lefojtott RTX 3080-as notebookot le tud gyorsulni egy 140 W-on teljesítő RTX3070-es testvérmodell, ami akár százezrekkel olcsóbb az első látásra erősebb társánál. Hirtelen túl sok lett a számadat? Megértjük, korábban ez nem volt ennyire bonyolult; minél magasabb volt a GPU azonosítószáma, annál erősebb volt a 3D-s teljesítmény. Nos, ez ma már kacifántosabb, alaposan utána kell nézni a számadatoknak.
Képernyőre az erővel!
Ideális esetben miután sikerült kiválasztanod a megfelelő CPU+videokártya párost, a memóriatár is rendben van, a többi paraméter is gyorsan kaphat egy pipát, ám a kijelzőnél ismét számos, nehezen érthető rövidítéssel találkozhatsz. Míg korábban nagy TN kontra IPS harc dúlt, mára ez IPS kontra OLED csatává változott. Vagyis ha teljesen pontosak szeretnénk lenni, az alsóbb ársávokban az "IPS-szerű" VA-panelek vannak többségben, amelyek széles betekintési szögekkel operálnak, a színhűségük azonban nem az IPS-technológiára jellemző elvárást teljesíti. Általános felhasználás esetén nincs gond velük, de amint képfeldolgozás vagy webdizájn kerül terítékre, kereshetsz egy külső monitort.
Az OLED viszont tör előre, és nagyon sokan keresik mint notebookkijelzőt már most. Elképesztő a színvisszaadás és a fekete szintje, valamint a háttérvilágítás okozta anomáliák (foltosodás, homogenitás hiánya) teljesen eltűnnek. Megjelent viszont kvázi alapértelmezett funkcióként a HDR-effekt, ami csak bizonyos alkalmazási területek esetén látványos, de ott van, és egyre több, kedvező árú gépben jelenik meg. Apropó, színvisszaadás, vagyis színhűség. Az sRGB és AdobeRGB színtartományok százalékos megjelenítése igen rég velünk van, és a felhasználók többsége nagyjából be tudja lőni, hogy például az AdobeRGB 100% már megfelel képfeldolgozásra és grafikai feladatokra, ennél lejjebb a kisebb színtérlefedettség (elsősorban a zöld-cián-kék tartományokban) miatt leginkább hobbiszinten marad a DTP és az egyéb grafikai munkák.
A két szabvány mellé befutott még a DCI-P3, ami az egyre növekvő videós tartalomgyártás miatt vált fontossá: egy olyan színtér, amely a digitális filmkészítés színeit határozza meg, belevéve a megjelenítő eszközök fénypontjait, képalkotási technológiáit. Egyre több notebookon látható a DCI-P3 100%, ami inkább csak más, mint az AdobeRGB teljesítése; nem feltétlenül több, inkább csak más a tartomány. Másképpen szólva ugyanaz a notebook mindhárom hitelesítéssel többféle, akár professzionális szintű multimédiás gyártásra is alkalmazható. Egy-két gyártó a Pantone színskála megjelenítésére validált kijelzőt használ, ami egyértelmű jelzés arra, hogy a laptopon pont úgy fog megjelenni az adott szín, ahogy a Pantone színskáláján meghatározták.
A cikk folytatódik, lapozz a következő oldalra!
