Viszonylag ritkán esik meg, hogy egy új processzorgeneráció megérkezése több egyéb komponenst tesz kvázi elavulttá, vagyis az új platformmal bejelentett friss technológiák általában csak óvatosan zárják ki a múltba visszanyúlást. A gyártók termékstratégiája és profitorientált kereskedelmi gyakorlatai igyekeznek elmosni az éles váltásokat, és tulajdonképpen most is valami ilyesmit tapasztalunk meg az Alder Lake kódnevű Intel központi egységekkel kapcsolatosan.
Visszalapoztunk az emlékkönyvünkben, és egészen 2015-ig jutottunk, amikor a 6. generációs Core processzoroknál kétféle DDR-memóriaszabványt láthattunk megjelölve. A DDR3-as korszak lezárását megindító Skylake CPU-k fektették le a DDR4 jövőjének alapköveit, mindezt úgy, hogy igyekeztek látszólagos kompatibilitási átmenetet nyújtani a PC-s felhasználói tábor számára. A gyártói ajánlás azonban kissé furcsára sikerült, hiszen az Intel egyértelműen a DDR4-re helyezte a fókuszt, míg az elődgenerációra egy, az asztali konfigurációknál nem használt alacsony feszültségű típusra adta ki a CPU-támogatási engedélyt. A DDR3L-re pedig nemcsak a PC-építők, hanem az alaplapgyártók is furcsán néztek, akik ezt a követelményt gyorsan el is engedték, és olyan, normál DDR3-modulokat kezdtek el ajánlani a megfelelő alaplapok mellé, amelyekkel veszélybe sodorhatták a Skylake processzorokba integrált memóriavezérlő működését.
Legalábbis az Intel ezt állította. A sajtó segítségével ment is egy kört a heves tiltakozás (és a megszokott "azonnal elvész a garancia" álláspont), de ezzel senki sem törődött igazán, az 1,35 voltos ajánlott DRAM-feszültség helyett 1,4-1,5 V-os modulok érkeztek; természetesen komoly meghibásodás, működésbeli zavar nélkül. A vihar elcsendesedett, a Skylake architektúra öt generáción keresztül szállította alig változó formában a DDR4-es örömöket, a váltás azonban most újra eljött, és nagyon úgy néz ki, hogy ezúttal sokkal profibb az előkészítés az átmeneti időszakra.
Több, mint egy memóriachip
Alapvetően minden egyes DDR-szabványnak az a célja, hogy elődjénél magasabb teljesítményt nyújtson a lehető legoptimálisabb energiahatékonyság mellett. Természetesen gyártói oldalon fontos tényező a gazdaságos gyárthatóság, az egyes lapkák adatsűrűsége és a nyomtatott áramkörök egyszerűsége, de a végső ítéletet úgyis a felhasználói piac hozza, ezért elsősorban ennek kell megfelelni.
Bár egy olyan hardverelemről van szó, aminek szabványosítását a gyártóktól valamennyire független JEDEC végzi, azt kell hogy mondjuk, az Intel az alaplapi partnereivel karöltve alaposan felkészült az ötödik generációra. Azért teszünk említést csak az egyik CPU-márkáról, mert az AMD még adós az új DDR5-ös asztali platformjával, a notebookokban pedig egyelőre nem tud megjelenni az összes új funkció. Vagy legalábbis nem kap annyi kontrollt a felhasználó, hogy kihasználja például az XMP 3.0 profilozási lehetőséget, ami szerintünk már-már szokatlanul bőkezű a DDR5-modulok teljesítménybeállításait tekintve.
Aki használt valaha egy picivel sebesebb memóriapárt, minden bizonnyal találkozott már az eXtreme Memory Profile-lal, amely a DDR4 esetében kétféle gyári beállítást tartalmazott a lehető legoptimálisabb üzemfrekvenciákkal és időzítésekkel. Egy kattintás az alaplap BIOS-ában, és máris maximális specifikációs adatok szerint üzemelnek a modulok; ez az egyik leggyorsabb tuningmódszer manapság.
Az új generációra váltva az előre beállított profilok száma háromra nő, ami okos bővítés, de az apró részletekben elvesző felhasználók várhatóan jobban fognak örülni a két extra, ámde üres profilhelynek.
Bizony, a megfelelő alaplapba helyezve, a BIOS DRAM-paramétereket listázó felületén saját beállítási sémát menthetsz a modulra, vagyis nemcsak az effektív órajelet, hanem az időzítésre vonatkozó értékeket is megadhatod. Ezzel pedig még annál is tovább hangolhatod a memóriákat, mint amit a gyártója megadott és stabilnak titulált. Ez lenne akkor az új DRAM-tuning? Nos, nem jársz messze az igazságtól.
Sebesség ott és úgy, ahogy akarod
A hivatalos szabvány szerint a DDR5 frekvenciaspecifikációs listájának alján 3200 MHz szerepel, míg a plafont 6400 MHz-en húzták meg - egyelőre. A valóság már nem lett ennyire széles spektrumú, az Intel ajánlása 4800 MHz-et jelöl meg, míg az alaplapgyártók 6600 MHz-ig lőtték be a támogatott maximumot.
Az XMP-profil segítségével a modul képességeitől függően fix értékeket és órajelet állíthatsz be, de akár terhelésfüggő frekvenciaszabályzásra is van lehetőség. Ez utóbbi már az Intelhez áll közelebb, és lényegében egy turbómódról van szó, ami intenzív memóriaterhelés során automatikusan beállítja a legmagasabb XMP-profilt, ha pedig üresjárat van, akkor a JEDEC-szabvány szerinti alapszinten ketyeg tovább. Pont ez történik a CPU-knál is, és most már a memóriamodulok is képesek nagyon hasonló vezérlésre.
Fontos tudni azonban, hogy csak Z690-es alaplapban működik a funkció, de később minden bizonnyal több szinten használható lesz a Dynamic Memory Boost.
Az újítás egyébiránt DDR4-modulokkal is kompatibilis, de van egy pont, ami miatt a DDR5 oldalára kerül plusz piros pont. A memóriák tápvezérlése alapvetően megváltozott az előző generációhoz képest, az összes DRAM-feszültséget előállító áramkör és lapka a DIMM-modulokra került át. Ez a változás ad egyfajta extra biztonságot azzal kapcsolatban, hogy a memóriagyártó maga tervezi és integrálja a tápellátást, nem az alaplapi VRM-terület képességeitől függ a továbbiakban a modulok teljesítménye. Így az alaplapok tervezése is valahol leegyszerűsödik, pont emiatt látni csak két számot a DDR5-ös példányoknál, amikor a VRM-fázisok számát hirdetik. Talán emiatt is lehet az, hogy szűk egy évvel az Alder Lake bemutatóját követően a memóriagyártók 2000 MHz-nyi különbséget építettek ki, és már most elérhetők olyan DRAM-lapkák, amelyek 7000 MHz-hez közeledve kínálnak egyre alacsonyabb időzítéseket.
Hol van a sebességelőny?
Nagyon jó a kérdés, és sokan erre keresik elsősorban a választ, amikor épp azon morfondíroznak, melyik alaplapot válasszák a 12. generációs Core processzor alá. Az első éles tesztek ugyanis leginkább arról szóltak, hogy nem igazán van különbség egy gyors, magas órajelen üzemelő DDR4 és az első körös DDR5-modulok között. A négyeses szabvány már bőven 4000 MHz felett jár, míg az új készletek 4800-5200 MHz-en nyitottak; ez így szemre sem tűnik túl nagy eltérésnek (fontos leszögezni, hogy nem valós, hanem effektív órajelekről van szó mindkét szabvány esetében).
A DDR5-nél ráadásul akár kétszeres szorzóval számolhatsz az időzítések tekintetében, ami tovább csökkenti a különbséget a két generáció között. Mire van tehát szükség? Magasabb üzemfrekvenciára.
Az Alder Lake konfigurációk konkrét típustól függetlenül két dolgot élveznek igazán: a magas DRAM-órajelet és az alacsony késleltetésű memóriaelérést. Az igazi tűzijáték tehát csak most jön, hiszen míg a DDR4 megállt 5000 MHz környékén (és nincs tovább), addig a DDR5-nél úgy kerülnek egyre feljebb a gyártók, hogy a kezdeti időzítések (pl. CL37-38) elérése sem lehetetlen. 6000 MHz felett pedig beköszönt a 100 GB/s-os memória-sávszélesség, ami nagy memóriaallokációval dolgozó programok esetében örömteli határátlépés lesz. Az előrelépés azonban már picivel lejjebb is érzékelhető, a tesztünkre kiválasztott Kingston Fury Beast DDR5-6000 memóriapár szépen megmutatta nekünk, mi lesz a jövő. Vagy már a jelen? Nos, itt van, tehát nem kell várni rá, de azért még szembe lehet állítani vele olyan, végletekig hangolt DDR4-modulokat, mint amilyen a 3733 MHz-es Fury Beast-készlet.
Mi lesz a döntő momentum? Nos, nem a modulok tudása; mindkettő pazar, és remek teljesítményre képes. A döntést a futtatott programok és játékok fogják megadni, hiszen ezeken látod majd először, hogy mikor kell átváltanod az új szabványra.
Sávszélességéhség
Izgalmas tapasztalatokkal gazdagodtunk a Core i9-12900K processzorral elvégzett méréseink során. A Windows 11-környezetben futtatott programok kifogástalanul teljesítettek a teszthez használt Gigabyte Z690 és B660 alaplapokon, és a szintetikus mérésekben azonnal megláttuk a DDR5 memóriapár magas üzemfrekvenciájának előnyét. Az AIDA64-es értékek talán nem okoznak meglepetést, ellenben kellemes adalék, hogy a 3DMark demójelenete érzi a két szabvány közötti eltérést, és szimpla fájltömörítés esetében is nagyobb a számítási kapacitás a DDR5-ös gép oldalán. Kevésbé markáns a különbség, de mindenképp észlelhető és akár másodpercekben is mérhető a renderelési folyamatban az új modulok sebessége, a nagyobb sávszélesség ekkor többet ér, mint a szűkebb késleltetés. Ha viszont valaki játékokra hangolt konfigurációt épít, és DDR5-ben gondolkodik, először mindenképp a videokártya teljesítményét állítsa be a képminőségi szintekhez és a kijelzőhöz, VGA-limites beállításokon sem a DRAM, sem pedig a CPU ereje nem látszik.
Ha viszont e-sport-szintű megmérettetésekre készülsz, és alacsony felbontáson kell minél magasabb másodpercenkénti képkockaszám, akkor már most van értelme átbillenteni a mérleg nyelvét a DDR5 felé.
Grafikus motortól függ, de a gyors adatcserével és megfelelő hálózatkezelő rutinnal rendelkező játékok bizonyára meghálálják majd a 6000 MHz-en működő DDR5-modulpárost.
Ígéret vagy bizonyíték?
Valahol mindkettő. Most kezdődött el csak igazán a DDR5 térnyerése, az árak is szép lassan elkezdtek lefelé kúszni, és egyre több olyan program vagy épp játék várható, amely igényli majd a nagy sávszélességet. A gyártók pedig épp azon vannak, hogy a CL-értékeket leszorítsák, amivel az egyik kezdeti hátrány is megszűnik. A következő lökést várhatóan az ősszel debütáló AMD AM5-ös platform adja meg, ráadásul az a hír járja, hogy a gyártó nem kíván kettős memóriatámogatást bevezetni, az újdonságok csak DDR5-modulokkal működhetnek. Ez valószínűleg nem véletlen, a Zen 4 architektúra, annak utasítás-végrehajtási képességei és gyorsítótár-hierarchiája állítólag erősen igényli a DDR5 tudását. A 6000 MHz csak a kezdet, csak úgy lobog majd a hajunk az év második felében, amint befut az új Ryzen-generáció.
Ha tetszett a cikk, akkor vásárold meg a 2022/05-ös PC World magazint, abban ugyanis még több ilyet találsz, ráadásul ajándékba jár hozzá néhány értékes szoftver és egy PC-s játék is.
