A Facebook vezetője csütörtökön bejelentette, teljesen átalakítják azt a rendszert, amely meghatározza, kiktől és milyen tartalmak kerülnek elénk a szolgáltatás hírfolyamában. Végre eltűnhetnek a semmitmondó idézetek, felesleges megosztások, de a mi bejegyzéseink közül is azok látszanak majd inkább, amelyek valódi interakciókat generálnak, tehát pillanatok alatt, odafigyelés nélkül kiosztott lájkok helyett valódi kommenteket, beszélgetéseket indítanak. Húzós lesz persze megint egy új metódust megszokni, de ez végre talán tényleg egy lépés a helyes irányba - ráadásul a Facebook annyira komolyan gondolja a dolgot, hogy ideiglenesen üzletileg még saját maguknak is rosszat tesz a váltás. Elmondjuk, szerintünk miért lehet jó mindez. Hosszú lesz, de megéri elolvasnod. Aztán ne (csak) lájkold, de szólj is hozzá, a cikkben meg is magyarázzuk.
Az első probléma: a Facebook túlnőtt önmagán
Az ilyen híreknél mindig sok olyan komment érkezik, hogy "de miért is bigyóznak egyáltalán azzal, hogy mi jelenjen meg és mi ne, tessék szépen hagyni azt a hírfolyamot békén, aztán majd én eldöntöm, mire figyelek oda". Mindez elvileg logikusan hangzik,de gondolkodjunk egy kicsit.
Amikor a Facebook elindult (és most nem a Zuckerberg csajozását elősegíteni célzó egyetemi oldalról beszélünk, hanem arról a korszakról, amikor az egész világon elkezdték felfedezni maguknak az oldalt a felhasználók), sokkal kevesebb bejegyzés és megosztás került elénk, egyszerűen azért, mert a felhasználók kevesebben is voltak és kevesebbet is postoltak. Amikor még mindenkinek csak átlag 100 ismerőse volt a szolgáltatásban, akik jó része nem is naponta osztogatott meg saját vagy egyéb tartalmakat, egyáltalán nem okozott problémát, hogy minden egyes júzer minden egyes bejegyzése megjelenjen a falon egymás alatt, szépen, kronologikus sorrendben.
Mára azonban ez teljesen felborult azzal, hogy kétmilliárd fölött jár a felhasználók száma, és még egy átlagos magyar facebookozónak is van 800-1000 élő kapcsolata, ráadásul bekövetett egy csomó márkát, céget és oldalt az XYZ Kólától a kedvenc zenei előadóján át a Chemtrail Hívők Klubjáig. Ráadásul már aFacebook elindulása utáni években durván megváltozott az emberek viselkedése:
"Az vagy, amit megosztasz"
- mondja az íratlan szabály, és az emberek vadul postolnak, osztogatnak akár naponta többször is. Ezt gyakorlatilag lehetetlen lenne kronologikusan megjeleníteni, mert ha tényleg minden ismerősünk és általunk követett oldal összes megosztását látni akarnánk, gyakorlatilag nem érnénk soha a végére akkor sem, ha egész nap a Facebookot bújnánk.
Az oldal épp ezért már jó néhány éve nem is próbálkozik mindenkit mindig megjeleníteni, ehelyett emberek és algoritmusok segítségével igyekszik súlyozottan feldobni az ismerőseink és az általunk követettek tartalmait. Értelemszerűen azokat látjuk gyakrabban, akiknek mi is gyakrabban reagálunk a bejegyzéseire, szétlájkoljuk, hozzászúlunk, továbbosztjuk. Mert ugye ebből annyit lát a rendszer, hogy ez és az ehhez hasonlók érdekelnek minket. Elvileg logikus, de persze torzulhat a kép - erre mindjárt visszatérünk.
A második probléma: lájk = szeretet
A Facebook annak idején azért indult, hogy segítsen embereknek megtalálni egymást, és ismerkedni, vagy kapcsolatot tartani azokban az időszakokban, amikor személyesen erre nem volt lehetőség. Ez mára komolyan átbillent, és sokszor súlyos mentális zavarokat is okoz - olyanokat, amiket észre sem veszünk.
Egyre többen vannak, akik már abból mérik le saját értéküket, hogy hány lájkot kapnak a bejegyzéseik, szelfijeik, vagy az általuk továbbosztott agyatlan, álmotivációs idézetek. Ezáltal például simán népszerűnek és sztárnak hiheti magát, aki kitol magából képes formátumban egy mű-Coelho mondást egy lemenő napot ábrázoló fotó elé írva: hű, hát jött rá 79 lájk, az emberek engem szeretnek! Pedig a fenét, a lájk ugyanis ma már annyira semmitmondó jelzés a lájkoló oldalán, hogy igazából sokan szinte rutinból nyomnak rá, aztán görgetnek tovább.
Másrészt ez alakított ki egy kifejezetten új pszichológiai állapotot, amelyet a legtöbben közösségi buborék (social bubble) néven emlegetnek. Ez a lájkolgatás elértéktelenedéséből és a korábban elemzett "azt tolja elém a Facebook, ami egyébként is érdekelhet" metódusból egyaránt fakad.
Képzeljük el (nem lesz nehéz egy olyan megosztott országban, mint Magyarország), hogy Facebook-ismerőseink között vannak nagyon konzervatív és nagyon liberális politikai beállítottságúak, mi magunk pedig liberálisak vagyunk. Értelemszerűen ilyenkor gyakrabban lájkolgatjuk a hozzánk hasonló beállítottságú ismerősök politikai postjait, az ehhez kapcsolódó csoportok és oldalak bejegyzéseit. Egy idő után a Facebook algoritmusai ezért azt látják, ezek azok az emberek és bejegyzéstípusok, akiket mi kedvelünk, így ezeket kezdi súlyozottan az arcunkba tolni, az ellenvéleményt képviselők postjai egyre ritkábban bukkannak fel.
És itt jön a spirál: egyértelmű, hogy innentől már csak azért is gyakrabban lájkoljuk majd a hozzánk közel álló nézeteket képviselők bejegyzéseit, mert hiszen azokat látjuk mindenfelé, az ellentáborból pedig még azokat a postokat se vesszük észre, amikben esetleg igazuk lehet, vagy legalább alternatívát, másfajta látásmódot adhatnának. A Facebook algoritmusa pedig tovább szűkít, és már csak a kedvencek közül kiválasztott legkedvencebbeket nyomja a szemünk elé - így aztán szép lassan nem is látunk-hallunk mást, csak a hozzánk hasonló véleményeket. Esélyünk nem lesz távolabbról átlátni kérdéseket, helyzeteket, ráadásul így már kitörni is nehéz abból a szerepből, amit a Facebook automatizmusai ránk szabtak.
Megyünk tovább a következő oldalon, mert egyben ez már nagyon hosszú lesz. A cikk alján kéne egy izmosat kattintani a kettes gombra, és folytatjuk.
