Télen korán sötétedik, és ez a borús hangulat borítja be az Intel asztali PC-s üzletágát is. Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy a jövőkép később sem fog derűsebbre fordulni - már ami az Arrow Lake-et illeti. Azt nem állítanánk, hogy innentől megállíthatatlan a lejtmenet, de tény, hogy az egykor a világ legnagyobb processzorgyártója továbbra sem találja a gyógyírt a múltban elkövetett hibákra.
Az Intel Arrow Lake-terve persze mást mutat: gondosan előkészített és kialakított koncepcióváltás, ami nemcsak a jövő architektúráit alapozza meg, hanem az aktuális gyártástechnológiai kihívásokra is kielégítő választ ad. Árnyaltabb a megítélése, ha azt nézzük, hogy a PC-k világában új kihívók jelentek meg, az Apple és az AMD minden eddiginél erősebbek, és ez az asztali PC-k mellett a notebookokra is igaz. Valahogy mégsem áll össze a történet, a recept csak alkotóelemeit tekintve remek, az kerek egész csalódást okoz. A csúcsmodell javíthat, de az is csak akkor, ha a szoftveres javítások megérkeznek a platform számára. Ez pedig még várat magára és nem is biztos, hogy elég lesz.
Több mag, nagyobb teljesítmény?
A Core Ultra 7 testvérmodell után a 9-es zászlóshajó már nem okoz libabőrös izgalmakat. Az E-magoknál kihasznált maximális kiépítés, vagyis a 4 blokkba rendezett négyesfogat növeli csupán a csúcs CPU erejét. Némi órajeltöbblet segíti még a marketingüzeneteket, de látható teljesítménykülönbségre egyedül a többszálas alkalmazásoknál számíthatsz. Apropó processzorszálak. A Hyper-Threading technológia hiánya fájó pont lehetne, de egyébként egy átlagfelhasználó számára (ide értjük a gamereket is) fel sem tűnik, hogy nincs többé. Eddig sem lehetett érzékelni a hatását, megszoktuk, hogy alapértelmezett funkcióként aktív, fel sem merülhetett, hogy a kikapcsolásával sebességvesztéssel szembesülhetsz. Vagyis de, a hibrid felépítésű Core processzoroknál sokan a "HTT off" elgondolással próbáltak stabilabb használatot kicsikarni a P-magokból, például a régebbi játékmotoroknál, de egyébként nem volt napirenden a HTT felmagasztalása és megsiratása.
A 285K-nál sincs emiatt hiányérzetünk, különösen azért nem, mert eközben az E-magok teljesítmény/energiafelhasználás aránya fényévekkel javult a Raptor Lake-hez képest. Ez pedig kulcsfontosságú, és a végeredményt tekintve meghatározó tényező a processzor fogyasztását tekintve. Ebben már a 265K is remekelt, és a gyártói ígéretet a csúcskiadás sem szegi meg, ami azoknak is jó hír, akik megunták az egyre robosztusabb hűtők szükségességét az elszabaduló hőtermelés miatt.
Érdekesség, hogy a korábbi Raptor Lake modelleknél tapasztalt feszültségszabályzási és degradációs problémákra adott válaszok az Arrow Lake-nél alapértelmezett beállításnak számítanak. A platform az Intel gyári ajánlása alapján indul, és még ebben is két teljesítményprofil közül választhatsz, kímélve a CPU-t és a rendszer teljes egészét. Vannak viszont olyan Z890-es alaplapok, amik az első indulásnál kiterítik a sebességkártyákat, és eléd tárják, mennyi extra erőre tehetsz szert. A teljesen korlátlan profil kiüti a teljesítményfelvételi limiteket, és ekkor mindkét K-s kiadás egy picit "beraptorosodik", avagy indokolatlan fogyasztás lép életbe, miközben a számítási többlet egyszerűen nem jön vagy nem akkora, mint várnád.
Még mindig a Windows a hibás?
Nagyon könnyű mindent az operációs rendszerre fogni, és valóban, a 24H2-es verziófrissítés amúgysem arról nevezetes, hogy felhasználók milliói éltetik, hiszen hemzseg a hibáktól. De más is van ám a háttérben - erre bizonyíték, hogy csak december elejéig már 3 mikrokód-frissítés érkezett az új CPU-khoz. Pontos képet ezúttal sem kaphatunk, hogy melyik mit javít, annyi biztos, hogy az első az integrált és dedikált grafikus vezérlők összeakadását oldotta meg, míg a legutóbbi javított a feszültségszabályzáson. Látszik, hogy az Intel dolgozik a platform rendbetételén, tesztünkig azonban nem érkezett meg az operációs rendszer ütemezőjét érintő javítás, finomhangolás. Nem akarunk teljesen negatívnak tűnni, de az Arrow Lake-S bizony kimeríti a félkész termék definícióját.
Az sem biztos, hogy a megfelelő javításokat követően mindenki elégedett lesz, és végre meglódul az értékesítés is. A Core Ultra 9-ről gyűjtött tapasztalatainkból leginkább az rajzolódik ki, hogy egy itt-ott furcsán reagáló platform sok esetben nagyon is odateszi magát, de van olyan eset, amikor pont az ellenkező hatást éri el "túlbuzgóságával". Avagy várnád, hogy ott legyen a csúcskategóriás PC-érzet, de például az FPS-számok jócskán az elvárt szint alatt maradnak. Talán erős szó a kiszámíthatatlanság, de az biztos, hogy alapos előzetes jól meg kell nézned, melyik applikációt fogod futtatni, nehogy csalódás érjen.
Miről beszélünk? Többszáz képkockáról másodpercenként? Ki látja azt? Valóban, mintha kisujjeltartós megszállott játékos lenne mindenki, akiknek 500 Hz és ugyanennyi fps alatt nincs élet. Nem erről van szó, inkább csak tudatosságról, amire azért van szükség, mert az új processzor alaplapváltással jár, és hiába fő a Raptor Lake feje, ha csak a sebesség számít, egyszerűen kiszámíthatóbb az LGA1700 platform.
Megalapozni a jövőt
Core Ultra 7 tesztünkben még nem vizsgáltuk, a 285K-val töltött napok során viszont beérkezett egy újabb kérdőjel a többi közé, avagy a jelen tapasztalatok ismeretében mennyire érdemes most átváltani LGA1851-es alaplapra. Tényleg jó kérdés, és minden bizonnyal az Intel ezúttal sem egy generációval tervez ebben a tokozásban, de az árak nem néznek ki jól most sem. Talán érdemesebb várni még…
Mondjuk ezt akkor is, ha épp egy ROG STRIX receptúra szerint készült Z890-es alaplapról van szó, ami minden olyan funkcióval rendelkezik, ami szükséges egy Core Ultra 9 maximumra pörgetéséhez. Erős tápáramköri rész, masszív hűtőbordák, bőséges bővítési lehetőség és egy nagyszerű BIOS, ahogy azt megszokhattuk. Egy-két szépséghiba azért akad, mások ebben a kategóriában már gombnyomással oldják a VGA-t, és valamilyen LED-hibajelzőt is használnak - úgy látszik, a STRIX-jelzés még nem jelenti ezen szolgáltatások meglétét.
Nem 5 perc lesz a platform finomhangolása, cserébe meghálálja a rendszer a ráfordított időt, és piszokgyors működéssel honorálja fáradozásodat. Túlhajtáskor a tényleges tudásod alapján érdemes kiválasztanod, melyik tuning-opciót ragadod meg. Kényelmes játékosok eszköze lesz az Armoury Crate-ben található AI Overclocking, ami egy csúszka a pokolba, és ezzel most nem túloztunk. Amihez csak lehet, hozzá fog nyúlni, nemcsak a boost-órajeleket és feszültségeket emeli, az ún. northbridge frekvenciát is állítja, ami jó hatással lehet a processzor összteljesítményére. Minden automata, de azért nem árt figyelned, mennyire stabil ezen a beállításon a rendszer, és egyébként nem lövi-e túl valamelyik paramétert.
Egy másik út lehet az Intel Xtreme Tuning segédprogram Speed Optimizer része - ez már óvatosabb, és finoman nyúl a szorzókhoz és gyári limitekhez. Hogy értsd is, mit mire változtat, egy gyors alapképzést azért végezz el a biztonság kedvéért, ha pedig a harmadik lehetőségre vagy kíváncsi, akkor már most regisztrálj a ROG fórumra a BIOS-tételek, menüpontok megértése érdekében. Van tartalék az Arrow Lake-ben, de nem biztos, hogy rögtön el kell durrantanod az összes puskaport - mindössze egy-egy paraméter megváltoztatása többet hozhat, mintha "győzelem vagy halál" módra helyezed extrém nyomás alá a komponenseket.
Mentőöv lehet a CUDIMM
A 285K tesztkörei kapcsán lehetőségünk nyílt kipróbálnunk egy friss CUDIMM memóriapárt a Kingston jóvoltából, és talán ez lehet egy olyan segédalkatrész, ami elmoshatja az Arrow Lake teljesítményproblémáit. Nyilvánvaló, hogy a kizárólag DDR5-ös modulokkal működő processzorhoz nem érdemes 4800-5600 MT/s-os modulokat pakolnod, az architektúra magasabb sávszélességigénnyel rendelkezik, az alapbeállítás 6400 MT/s-ról indul. Ez lehet egy ún. "sweet spot", kiváltképp szoros időzítésekkel érkező moduloknál, de úgy fest, hogy a Core Ultrák 7000 MT/s felett kezdenek el élni, 8000 fölött pedig már-már elfelejted, hogy az AMD-nél egyébként jobb ajánlatok vannak.
Placebo-hatás, mert nagyok a számok a RAM-ok dobozán? Most tényleg nem, viszont, ha ez a helyzet, akkor megint ott tartunk, hogy mélyen a zsebedbe kell nyúlnod a memóriaálmok teljesüléséért. Új alaplap, új processzor és sebesebb modulok; megint lehet cserélni a teljes rendszert, és ez így együtt sok. Eközben az extra gyorsítótárral szerelt AMD-s "túloldalon" nincs foglalatcsere, a 6000 MT/s-es RAM-sebesség alacsony időzítésre épített EXPO profillal bőven elég, a processzorkérdésben pedig a kínálat szélessége elegendő teret ad a józan ész alapú döntéshez és pénztárcakiürítéshez.
Itt sincs, és mégis az AMD nyert
Ha az összes felhasználói szempontot figyelembe vesszük, akkor megerősíthető mindaz, amire az AMD folyamatosan ráerősít az új Ryzeneknél. Egyszerűen kiszámíthatóbb a platform működése (még a kezdeti hibák ellenére is), a fejleszthetőség átláthatóbb, követhetőbb, és kevésbé fájdalmas a pénzügyi sokk. A Ryzen 7 9800X3D tesztkörök már futnak tesztlaborunkban: az első benyomások alapján zsákbamacska nincs, a játékosok nem is vágyhatnak ennél többre.
Mi lesz így az Intellel? Nehéz megjósolni a klasszikus asztali szegmens sikerét, mert a sikertelenség már látszik, és kilábalásra utaló jelek egyelőre nincsenek. A váratlanul távozó CEO, Pat Gelsinger híre beárnyékolja az évvégi termékhajrát, és csak további bizonytalanságot okoz. Természetesen nem ettől lesz jobb vagy rosszabb az új Core Ultra sorozat, de hogy mennyi tartalék van a platformban, és a játékosok hite mikor tér vissza, arra talán senki sem tudja a választ.
