Hirdetés

El tudod képzelni, hogy volt idő, amikor az AMD megvehette volna az Nvidiát?



|

Izgalmas sztorizgatás indult be nemrég az X-en, állítólag egy szimpla döntésen múlt, hogy ma nem AMD GeForce kártyákkal vannak tele a boltok polcai.

Hirdetés

Azok a szép 2000-es évek. Korántsem volt annyira szerteágazó a technológiai verseny, az asztali PC-k piacán két nagy, az AMD és az Intel küzdött egymással a felhasználók kegyeiért. A hardverkomponensek közül kiemelkedtek a processzorok és a hozzájuk tervezett platformok, a videokártyákról mindenkinek a játékok jutottak eszébe, közel sem voltak annyira többcélú felhasználhatósággal ellátva, mint manapság.

Az AMD-nek több, sikeres momentuma akadt az elmúlt két évtizedben, olykor már-már úgy látszott, hogy az Intelnek komoly fejtörést okoz a "kisebb" versenytárs, aztán a kereskedelmi és marketing gépezet természetesen mindig visszaállította a Pentiumok számára kényelmes piaci részesedést. Az AMD hosszútávú terveiben már akkor megjelentek a CPU+GPU integrációk, ám utóbbi elemet a leggyorsabban akvízicióval lehet megteremteni, jöjjön tehát egy jókora felvásárlás.

Hirdetés

Az Nvidia is kiszemelt célpont volt

Sőt, nemcsak célpont, hanem egy valamivel reálisabb és jövőbiztosabb vállalat, aminek vezetőjeként Jensen Huang már akkor egészen távoli jövőképek alapján kormányozta a szervezetet. Az általános célú felhasználásra, számításokra hangolt GPU-architektúrák és a CUDA keretrendszer bizalomgerjesztőnek hatottak, csak hogy napjaink legértékesebb vállalatának vezetője egy percre sem akart háttérbe vonultan VGA-kat sütögetni az otthonában, társ-CEO szerepkörben maradt volna, és kizárólag a gyártóhoz köthető technológiákban, fejlesztésekben hitt.

Ez utóbbi örök vitatéma, és a nyílt-forráskódú közösség szüntelen támadja az Nvidia üzleti gyakorlatát, ami egyértelmű módon helyezi előtérbe a saját ökoszisztémákat, hardver- és szoftverfejlesztéseket a nyílt megoldások ellenében. Ugyan csepegtetnek néha ezt-azt, de a nagy bevételek akkor keletkeznek, ha partnereket évekre magadhoz láncolod.

Kicsit elkanyarodtunk, az X-en megjelent írásból tisztán látszik, hogy akkoriban az AMD ezt a fényes jövőt még nem látta oly tisztán, és pl. az OpenGL népszerűségének árnyékában megjelenő Nvidia-technológiákban maximum hinni lehetett; Huang és csapata most ebből a hitből generál milliárdokat.
Így végül ez az üzlet nem jött össze, maradt a kanadai ATi, amely felvásárlásnak nem feltétlenül örült mindenki házon belül. Annyi biztos, hogy az AMD éveken keresztül görgette maga előtt az akvizícióval járó költségterhet, ami akkor nem lenne gond, ha közben a nagy versenytárs is szenvedne.

Csak épp nem ez történt, az Intel a letudva a Pentium-korszak kellemetlenségeit, rendesen begyújtotta a rakétákat a Core Duo és később Core 2 Duo és Quad lapkákkal, és természetesen az Nvidia sem búslakodott a sarokban a meghiúsult tranzakció miatt. Pedig mennyire másképp nézne ki ma az iparági térkép; AMD GeForce-ok valamilyen Radeon utódlás ellenében, akár az Intel színeiben. Régi sztorik, picit nevetünk is ezeken, de akkor, abban a helyzetben nem lehetett könnyű sem ezt, sem pedig az AMD kicsit későbbi csődközeli állapotát sem.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.