Bizonyára sokan elgondolkodnak azon egy-egy alaplap-generáció megjelenésekor, mi lenne, ha nemcsak pár darab gyártó termékeiből lehetne válogatni, hanem az 1990-es évek végére, 2000-es évek elejére jellemző versenyhelyzet adta, szinte végtelen számú vásárlási opcióból. A játékosok minden bizonnyal kitörő örömmel fogadnának egy-egy igen masszív funkciólistával bíró DFI-alaplapot, a munkaállomásokat építők valószínűleg az Epoxnál vagy a SuperMicrónál találnák meg a legbiztosabb megoldásokat, a különc lehetőségekkel szemező felhasználóknak pedig ott lehetne az AOpen. Azonban az igazán nagy csodákat valószínűleg az Abit szállítaná, ami annak idején az alaplappiac egyik megkerülhetetlen szereplője volt, és számos legendás hardvert tett le a felhasználók asztalára.
Aki az említett időszakban már nyakig merült a számítógépek világába, biztosan találkozott a gyártó termékeivel, és volt szerencséje akár csak egy próba erejéig megéreznie az Abit szellemiségét. Hetente várhattuk a különféle számítástechnikai kiskereskedések nyomtatott prospektusait, amelyek árlistáin mindig a legfelső pozíciót foglalhatták el a jól kitalált névválasztásnak köszönhetően. Emlékek, felhasználói tapasztalatok, márka iránti rajongás, legendás, iparági változást hozó fejlesztések, tuning és még sorolhatnánk.
Mégis hogyan tűnhetett el ez a gyártó, amely annak idején az Asusszal egy szinten igyekezett minél nagyobb felhasználói bázist építeni?
Az internetes krónikákban természetesen megtalálható a krízis és az abból következő irányváltás, de még így, évtizedes távlatból nézve is kissé érthetetlen, hogyan porladt szét az egykori alaplapóriás.
A név eltűnik, a legendák velünk maradnak
Pedig az indulás elképesztő volt, az 1989-ben alapított Abit Computer Corporation két évvel később már 10 millió dolláros üzletággá növesztette az alaplapgyártást, és nagyon úgy tűnt, hogy nincs megállás a növekedésben. A portfólió egyre szélesebbé vált, és az egyes részlegek kitűnő összhangban működtek annak érdekében, hogy a kiválasztott célcsoportok valóban azt kapják, amire vágynak. Az Abit volt az első, amely felismerte az egyes fő komponensek túlhajtásának jelentőségét, így a kutatás-fejlesztési tevékenysége célzottan az ehhez szükséges funkciók kialakítására és integrálására fókuszált. Mondhatni, egyes alaplaptípusok már a tervezés legelső szakaszában úgy készültek, hogy a processzor tuningja könnyen és stabilan végrehajtható legyen. Míg más gyártók jumperekkel tűzdelték tele az alaplapjaikat, az Abit oldalán megszületett a SoftMenu, ami mindenféle tüskék vagy integrált kapcsolók helyett a BIOS-ban tette lehetővé a CPU üzemfrekvenciáinak és feszültségeinek állíthatóságát. A megoldás aztán szépen, platformról-platformra fejlődött, és egyre több paraméter beállításához nyújtott roppant egyszerű felületet. A központi egység FSB-frekvenciájának alapértékei mellé megérkezett az AGP és PCI busz órajelének fixálása, kibővült az FSB:RAM órajelarányok osztása, ami egyre inkább szabad kezet adott a túlhajtásért megőrülő felhasználóknak.
Az Abit azonban nem csak erről volt híres. Olykor olyannyira előtérbe tolta a vásárlók érdekeit, hogy például az Intel ajánlásait és követelményeit sem vette figyelembe. A két processzorfoglalatot tartalmazó BP6 típusnál lehetővé tették, hogy Celeron-változatokkal is elérhető legyen a kétprocesszoros működés, ami árban mindenképpen jóval barátságosabb szintet jelentett a Pentium és Xeon párosoknál. A két Celeron az alaplap tuningfunkcióival karöltve igazi "best-buy" konfiguráció volt, nem csoda, ha a szép emlékek miatt az igazán megszállott rajongók a mai napig működtetnek ilyen alapra épített PC-ket.
Mindegy, mi az, tuningoljuk!
Nehéz lenne minden egyes, kiemelkedő piaci sikert elérő modellt felsorolni, de ha azt mondjuk, hogy BH6 és BH7 vagy NF7, akkor mindenki lassan bólogat, hogy "Ó, igen, én is kipréseltem a maximumot annak idején a P4 és az Athlon/Duron processzoraimból!" A gyártó egyáltalán nem volt válogatós, nemcsak a két nagy x86-platformot szolgálta ki, hanem a lapkakészletek közül is felhasznált mindent, ami tudásban és sebességben rendben volt. A fősodorba kerültek a SiS, a VIA, az ATI és az Intel egyszerűbb tudású lapkáival ellátott alaplapok, míg a felső kategóriában az nForce különböző generációi is megjelentek. Sosem felejtjük el, miből lehetett először megállapítani, hogy egy nForce 2 lapkakészletre épülő Abit NF7-S üzemel a számítógépházban: a Windows XP töltőképernyőjén az első csík épp nem ért végig, már jött az "Asztal" betöltése. Sosem lesz még egy ilyen gyors Windows-betöltést produkáló alaplap, pedig akkor még a többség IDE-csatolófelületre kötött merevlemezről indította a rendszert.
A klasszikus Abit-recept talán utoljára az IC7-MAX3-ban volt felfedezhető, ami a 875P lapkakészlet köré annyi extra tudást rakott, hogy az az abszolút csúcskategóriába emelte a gyártót. A híres-nevezetes OTES hűtés (Outside Thermal Exhaust System) először került rá egy alaplapra, és az eredeti videokártyás verzióhoz képest jóval csendesebb üzem közben igyekezett minél több hőt eltávolítani a tápellátó áramkörökről és kondenzátorokról. Külön SATA RAID vezérlő, AGP 8X Pro foglalat, Intel Pentium 4 Extreme Edition CPU-k támogatása és temérdek túlhajtási lehetőség - igazi csúcsmodell, melyen csupán az a fránya, középső miniventilátor tudott álmatlan éjszakákat okozni.
Kisebb bökkenők után katasztrófa
Az alaplapi hűtésként használt légkavarók elhasználódása egyébként rendszeres hibajelenségnek mutatkozott, de a probléma kezelése házilag is lehetségessé vált passzív bordák használatával. Keményebb diónak bizonyult viszont az egyes termékcsaládoknál fellépő kondenzátorpúposodás, amely meglehetősen nagy publicitást is kapott, és igen költséges múlt az Abit történetében.
A lejtmenetet azonban nem ezek a gyártási bakik okozták, hanem a vállalat pénzügyi trükközései és könyvelési szabálytalanságai.
A tajvani tőzsdefelügyelet által indított vizsgálatokból végül a részvények leértékelése következett, ami egy folytonos befektetői finanszírozási igényt generált az üzletmenet fenntartása érdekében. Ez a folyamat végül odáig vezetett, hogy 2006-ban az alaplapüzletág egészét megvásárolta az USI (Universal Scentific Industrial Ltd.), és a márkát átnevezte Universal Abitnak. A régi logó ugyan eltűnt, a hitvallás azonban megmaradt, és a gyártósorokról még legördültek olyan remek típusok, mint az AB9 Quad GT vagy az AW9D-MAX. A lendület azonban nem tartott sokáig, 2009. január 1-jével megszűnt az alaplapok gyártása, és a nyári időszakban félkészen prezentált IX58-MAX csúcsmodell már nem kaphatta meg a végleges kinézetét.
Van ott még, ahonnan ez a cikk jött! Vedd meg a 2022/01-es PC World magazint és fedezd fel a többi tartalmat is, ráadásul ha így teszel, akkor értékes ajándékokat (szoftverek, PC-s teljes játék) is kapsz!
