Amikor 1978 júliusában megnyitotta kapuit Nagy-Britannia első, kizárólag számítógépekkel foglalkozó üzlete, a liverpooli Microdigital, még csak kétféle számítógép volt kapható: az előre összerakott Exidy Sorcerer, illetve a készlet formájában kapható, otthon összeszerelendő Lucas Nascom 1. Előbbi ára 450 font, utóbbié 200 font volt.
Ma talán nem szörnyedünk el ekkora összegek hallatán, de esetleg többet mond az árakról, hogy ekkor egy londoni postás heti keresete 47 font volt, egy autógyári munkás pedig 68 fontot vitt haza hetente. A mikroszámítógépek pár évvel később érkező második generációja a még kiváltságosabbak játékszere volt: az Amerikából érkezett Apple II például könnyeztetően sokba, 1200 fontba került, az ahhoz járó lemezolvasó pedig további 425 fontot kóstált.
De 1980. január 29-én ez egyszer s mindenkorra megváltozott. Ekkor jelent meg ugyanis a Sinclair ZX80, ami teljesítménytől, szoftverkínálattól és minden mástól függetlenül azzal bekerült a hírekbe, hogy ez volt az első számítógép, amely olcsóbb volt száz fontnál - sőt készlet formájában, lényegében egy zacskó alkatrészként árulva alig 80 fontra volt árazva. A siker akkori mércével azonnali és példátlan volt - most már nem sokra tartanánk az egy év alatt Nagy-Britanniában eladott 50 ezer darabot, de akkor ez bőven elég volt az első hely megszerzésére.
Az aprócska, fura alakú számítógép megfizethetőségének és kifejezetten jó BASIC-programozhatóságának köszönhetően tulajdonképpen népi számítógéppé vált, és a szegényebb régiókba, a lepukkantabb iskolákba, a kevésbé tehetősebb családokhoz is elvitte a számítástechnikát.
Mivel szoftver nem nagyon volt rá, mindenki kénytelen volt maga leprogramozni azt, amit szeretett volna a gépén látni - és ennek köszönhetően elindult a brit szoftveripar története; még a nyáron megalakult például az ország első profi játékfejlesztő cége, a Hewson Consultants.
A ZX Spectrum végleges gombkiosztását leíró füzetlap, amely alapján a grafikusok megtervezték a gombokat. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a 40 gombra összesen 180 parancsot és funkciót kellett olvashatóan elhelyezniük
A programozással ismerkedő fiatalok számára a következő év is csak jó híreket hozott: márciusban már a boltokba is került a Sinclair cég következő számítógépe, a ZX81. Bár sok szempontból ez is gyengébb volt, mint az Apple vagy az Atari csúcsgépei, a mérnökök valamilyen lehetetlen módon megoldották, hogy a jelentős előrelépések ellenére még olcsóbb legyen a gép gyártása: ez már csak 70 fontba került, vagy készlet formájában 49,95-be - ami már tényleg megfizethető volt majdnem mindenki számára. Nem véletlen tehát, hogy a ZX81-ből kurta története során másfél millió darab készült. A ZX80 a modern digitális világ és a programozás iránt érdeklődő "keményvonalas" réteget aktivizálta, a ZX81 pedig tulajdonképpen berobbantotta a számítógépeket a mainstream világba.
A vásárlók azonban még nagyobb hardverfejlődést akartak, olyan dolgokat, amelyek a rivális gépeken már rég elérhetők voltak: hangot, grafikát és színeket.
Clive Sinclair, akit majd a ZX Spectrum sikerének és minden túlzás nélkül egy egész generációt inspiráló hatásának köszönhetően ütnek lovaggá 1983-ban, megérezte a lehetőséget arra, hogy e kívánságokat valóra váltva még némi áremelés árán is igazi tömegterméket dobjon piacra. A ZX82 kódnévvel fejlesztett, de végül ZX Spectrum néven megjelent masina pontosan olyan volt, amilyennek a rajongók akarták; igaz, hangjait sokszor nehéz volt zenének nevezni, és színeit a legtöbben ma a "rikító" jelzővel írnák le, de akkor is: a ZX80 és a ZX81 által felajzott tömegnek egy igazi csoda volt a Spectrum színes grafikája és ritmikus csipogása. Bár az árcédula 125 fontra hízott, a teljesítmény ennél sokkal nagyobb mértékben nőtt, ráadásul a következő években az újratervezésekkel folyamatosan árat tudott csökkenteni a cég.
Aki a nyolcvanas évek közepén már volt számítógépközelben - akár Nagy-Britanniában, akár idehaza -, az tudja, hogy a Spectrum mekkora szenzációt jelentett. Még itthon is sokan megengedhették maguknak az Ausztriából illegálisan becsempészett gépeket, amelyek rendkívül stílusos kialakítása mindenkit azonnal elvarázsolt. A programot épp betöltő Spectrum bizarr hangjai, az ikonikussá vált töltőképernyők és a megannyi fantasztikus játékprogram még ma is eszébe juthat azoknak, akik a gép fénykorában tudták azokat kipróbálni. Persze nem minden volt tökéletes - a gumibillentyűzet például csak a ZX81 membránjai után tűnhetett jó ötletnek, és persze a töltési idők sem olyanok voltak, amelyeket ma elviselnénk - hogy csak egyetlen legendás példát hozzak, a 16K-s gép a Hobbit című kalandjátékot 12 percen át töltötte be.
Mindez azonban senkit nem állított meg akkor: egyetlen kazettán elfért egy csomó játék, és mindig volt rá esély, hogy valami különlegesre bukkanjunk egy-egy új, kölcsönkapott szalagon.
Nekem például máig tartó hatása volt az Atic Atacnak, amely az első találkozásom volt a fantasy műfajjal; vagy ott van a horrorisztikusnak tűnő Scuba Dive is, amelyet csak felkapcsolt lámpánál mertem betölteni, olyan félelmetes volt benne a sok cápa, no meg az a hatalmas polip az első képernyő alján. Persze a több ezer játék között mindenkinek más kedvencei voltak: az idősebbek az Elite-et és a Lords of Midnightot gyűrték, az akcióra vágyók a Target: Renegade és a Cybernoid közt vacilláltak, megint mások pedig a játéktermi gépek átiratait imádták. A változatosság eget rengető volt, még akkor is, ha finoman szólva sem volt minden játék mai szinten kiegyensúlyozott és tökéletesre csiszolt.
Az 1982. április 26-án debütált ZX Spectrum egy generáció kedvenc játékszerévé vált, és ami még fontosabb, szinte egymagában teremtette meg a professzionális európai játékipar alapjait. Igaz, a babérokat, a tényleg hosszan tartó, átütő anyagi sikert már a Commodore cég termékei gyűjtötték be, de a Spectrum hatása nélkül valószínűleg az a történet is másképp alakult volna.
Ha tetszett a cikk, akkor csapj le a 2022/06-os PC World magazinra, abban ugyanis még több ilyet találsz, ráadásul ajándékba jár hozzá néhány értékes szoftver és egy PC-s játék is.
