Hirdetés

Van olyan iskola, ahol arra kényszerítik a diákokat, hogy régi Nokiákat használjanak



|

Az elsőéves tanulók szeptembertől csak telefonálni és sms-t küldeni tudnak majd a mobiljukon.

Hirdetés

Ahány ország, annyiféle módon viszonyulnak a szabályok ahhoz, hogy a diákoknál lehet-e mobil iskolaidő alatt és ha igen, mikor használhatják, ennek ugyanis egyaránt vannak előnyei és hátrányai is (például a figyelemelterelés az egyik oldalon és a szülők általi elérhetőség a másikon). Van, ahol teljesen tiltják, és olyan is, ahol órán nem, de szünetben elő lehet venni.

Egy brit elit bentlakásos iskola, az Eton College (amelynek olyan híres öregdiákjai vannak, mint Vilmos és Harry herceg, a James Bondot kitaláló Ian Fleming és a Marvel Lokiját játszó Tom Hiddleston) azonban egészen érdekes megoldást eszelt ki: engedi a mobilokat, de egy feltétellel. 

A CBS News jelentése szerint az Eton College - ahol a tandíj meghaladja az évi 60000 dollárt (~21,7 millió forintot) - szeptembertől új szabályt vezet be az elsőéves diákok számára: otthon kell hagyniuk az okostelefonjaikat, de nem maradnak mobil nélkül, mivel a SIM-kártyájukat egy régi Nokia telefonba kell áthelyezniük. Olyan eszközről van szó, amely teljesen offline, csak telefonálásra és sms-ek küldésére alkalmas. Emellett kapnak egy iPadet is a tanulmányok támogatására. Az Eton szóvivője szerint "rendszeresen felülvizsgálják a mobil- és eszközpolitikájukat, hogy egyensúlyt teremtsenek a technológia által jelentett előnyök és kihívások között".

Hirdetés

A bentlakásos iskola új szabálya az Egyesült Királyság kormányának iránymutatásain alapul, amelyek lehetővé teszik az igazgatók számára, hogy okostelefon-tilalmat vezessenek be a diákok számára a tanítási idő alatt. Egyvalamiről azonban megfeledkeztek a döntéshozók: a jó öreg Snake-ről, amely a mai napig végtelenül szórakoztató tud lenni, pláne egy unalmas órán. 

Egyébként máshol is akadnak ilyen próbálkozások. A Govspend információi alapján az egyik amerikai államban a tanulóknak mágnesesen lezárt Yondr tokokban kell elhelyezniük okostelefonjaikat, amikor iskolába mennek, Floridában államilag tiltják az okostelefonok használatát az iskolákban, míg New York kormányzója, Kathy Hochul egy új törvényjavaslat elfogadását szorgalmaza az állami törvényhozással együttműködve, amely csak olyan telefonokat engedélyezne a diákok számára, amelyek nem rendelkeznek internet-hozzáféréssel. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.