Olaszországról általában nem a technológiai ipar jut az embernek eszébe, sokkal inkább a gasztronómia, az autó-, vagy éppen a divatipar, sőt, ha arra kérnénk most téged, hogy sorolj fel három olasz technológiai céget, vélhetően gondban lennél. Pedig Olaszország gazdasága a tíz legnagyobb között van a világon, és a híres autóipari cégek bizonyítják, hogy jó ötletekből nincs híján a csizmán belül. A római Maker Faire megerősítette ezen hitünket, az Olasz Külkereskedelmi Intézet meghívásából ráadásul testközelből tapasztalhattuk meg, hogy nem kell egy modern technológiákkal foglalkozó kiállításnak feltétlenül száraznak, túlságosan szakmainak lennie, lehet igazi IT-s családi ünnepet szervezni számítógépes játékok nélkül, ahol a tizenéves gyerekek saját szemükkel láthatják a legújabb találmányokat és azok készítőitől is kérdezhetnek.
A szervezők beszámolója alapján több mint 115 ezer ember fordult meg a Maker Faire három napja alatt, bejárva a hét pavilon több mint 100 ezer négyzetméterét. Több mint 700 kiállítót választottak ki 61 országból a kurátorok, köztük 25 egyetemet és 55 általános iskolát. Az első napon csak iskoláscsoportokat engedtek be, és őket is ingyen, így ottlétünk alatt az a benyomásunk volt, mintha a Lazio régió összes gyerek mind ott összpontosult volna. Érezhetően a kiállítás római ügyé vált, teleplakátolták vele a várost, az olasz média kiemelten foglalkozott minden mozzanatával, a szervező Római Kereskedelmi is Iparkamara érezhetően jól fektette be a környező cégektől érkező iparűzési adót. A Maker Faire egy különleges kiállítás, amely inspirálóan hat minden ott megforduló gyerekre - a hasonló rendezvényekből egyelőre nagy hiány van.
Az innovációs kiállításon több téma is kiemelt figyelmet kapott, így visszatérő elem volt például a hulladék minél nagyobb arányú újrahasznosítása, legyen szó házi papírkészítésről, baktériumok és gombák tenyésztésével új alapanyagok előállításáról, az ipari melléktermékek hatékonyabb felhasználásáról, vagy éppen az energiapazarlás visszaszorításáról. Fókuszba került az úrkutatás is, illetve a jövő ételei, amelyek lehet, hogy másként fognak elkészülni 5-10 éven belül, vagy éppen konténerekben fogjuk termeszteni a növények egy részét, ami megoldást jelenthet a globális éhínségre, vagy éppen az űrutazók számára. A kiállítótér emellett megmutatta, hogy a 3D nyomtatás és a mikrovezérlők megjelenése mennyire leegyszerűsítette és felgyorsította a prototípusfejlesztést. Az új ötletek így rendkívül gyorsan közönséget találnak, és remek példaképeket állítanak a jelenleg még tinédzser feltalálók számára.
Top 10 érdekesség
1 - Arduino Cloud: Használat közben is láthattuk az Arduino felhő megoldását, ami jelentősen leegyszerűsíti több mikrovezérlő összekötését és távoli menedzselését, új megoldásoknak utat engedve.
2 - Futurisztikus ételek: Lehet, a gombából kávét főzni, a szöcskéből kekszet készíteni, vagy éppen a kakaót másként felhasználni. Rengeteg újfajta étellel találkoztunk, például húsmentes húst is kóstoltunk.
3 - Összelegózható ház: A Speedy Brick megoldása jobbára még csak Olaszországban volt ismert, pedig a modulárus ház koncepciója gyakorlatilag a LEGO koncepcióját ülteti át az építészetbe.
4 - Ugrórobot: Kiváló lakáson belüli robotok készített a svájci Ascento csapat, a prototípusuk ugyanis akár 40 centi magasra is fel tud ugrani, mindenféle egyensúlyvesztés nélkül.
5 - Sony mikrovezérlő: A japán gyártó is bepróbál törni a mikrovezérlőpiacra. Az Arduino-alapú Spresense családjuk főként a képalkotás és az audio kezelés terén próbál elhúzni a riválisoktól.
6 - Csináld magad papír: Eddig a papír újrahasznosítás csak hatalmas ipari gépekkel volt lehetséges, az olasz Papero viszont jelentősen lekicsinyíti és leegyszerűsíti a technológiát.
7 - Vízalatti küklopsz: A kiállításon, egyedüli magyar csapatként a Bánkirobot csapata is részt vett, akik egy speciális, víz alatti kutatórobottal érkeztek az olasz fővárosba. A küklopsz víztározó medencék költséghatékony karbantartására használható.
8 - Napelemes motor: Egy különleges motor is bemutatkozott, amelyre a készítői egy álló helyzetbe kinyíló napkollektort szereltek. A jármű már több mint 1000 kilométert tett meg, fosszilis üzemanyag nélkül.
9 - Meghackelt számológép: Gimnazisták tömegének vágyát teljesítette az NTD CO-OP csapata, fogtak egy számológépet, majd egy Arduinót helyeztek el benne, így az képessé vált szöveges adatátvitelre.
10 - Valódi metálzenekar: Nem mindennapi koncert tanúi lehettek a rómaiak. A The One Love Machine Band egyrészt egy robotzenekar, másrészt teljes egészében szemétből épült fel, harmadrészt jól játszottak.