Hirdetés

Olyan űrhajós lett az ISS új vezetője, akinek ott sem kellene lennie



|

A Boeing-fiaskó miatt maradni kényszerült Sunita Wiliams már másodjára tölti be a posztot.

Hirdetés

Komoly presztízsveszteség érte a Boeinget, mikor nyár elején egy nyolc naposra tervezett küldetésről nem tudta végül hazahozni a Starlineren utazó asztronautáit, Sunita Williamset és Butch Wilmore-t. Azóta, hosszas huzavona után az űrrepülő hazajutott, a két űrhajós azonban csak jövő februárban tud majd visszatérni a SpacX Crew Dragonjával.

Múlt héten, miután az ISS-en tartózkodás korábbi rekordját megdöntötte néhány nappal, egy Szojuz-25-ös kapszulával földet ért Oleg Kononenko és két társa. Eddig a veterán kozmonauta töltötte be a vezetői posztot a Nemzetközi Űrállomáson, és távozásával muszáj volt valakinek átadnia a stafétát.

Hirdetés

Mivel Sunita Williams korában már volt az ISS parancsnoka, kézenfekvő választásnak bizonyult a pozícióra. Így miután Kononenko Nikolaj Chubbal és az amerikai Tracy Dysonnal útra kelt, az amerikai Williams teljes körűen átvette a feladatait. Ez a megbízatás egészen a kitolódott februári hazatérésig lesz érvényben.

Az esküjét letevő Williams hazatérő kollégáihoz intézett búcsúüzenetében azt írta:

"A 71. expedíció sok mindent tanított mindannyiunknak az alkalmazkodásról. Sok váratlan dolog történt, de ti valahogy mégis mindent megoldottak. Befogadtatok minket Butchcsal, és már mindketten a család része vagyunk. Köszönünk mindent!"

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.