Hirdetés

Olyan gyors kapcsolatot hozott létre a Starlink, aminek ma hazánkban csak a negyedére vagyunk képesek



|

A 8102 Mbps-os letöltési és 2795 Mbps-os feltöltési sebességet azonban nem lakossági használatra szánják.

Hirdetés

Sokan csak nevettek még, mikor több mint egy évtizede Elon Musk bejelentette a Starlink ötletét, és el is kezdte szórni a pénzt annak megvalósítására. Azóta az idő azonban őt igazolta, hiszen ha kicsit sokára, és az előzetes várakozásoktól elmaradva is, de beindult a műholdas internetezés első komolyan vehető szolgáltatása.

Ennek legfőbb előnye, hogy sem vezetékes, sem pedig mobil lefedettséget nem igényel az elérése, így olyan térségekben is stabilan működik, ahol ezek alulteljesítenek az elvárhatóhoz képest. Már hazánkban is elérhető a szolgáltatás, ám nem nevezhető különösebben gyorsnak, hiszen csomagtól függően 22 és 220 Mbps körül alakul a sebessége, ami valamelyest bekorlátozza a használhatóságát.

Ennek ellenére a technológiában van még potenciál, amit az is mutat, hogy Michael Nicolls, a vállalat egyik alelnöke a napokban egyik posztjában azzal dicsekedett, hogy 8102 Mbps-os letöltési és 2795 Mbps-os feltöltési sebességet sikerült elérnie egy új technológiának köszönhetően.

Hirdetés

Ennek hazánkban a rendelkezésre álló mobil- és vezetékes infrastruktúra legfeljebb a negyedére képes csak. A megosztás szerint a teszt a floridai Jacksonville városában zajlott egy olyan újítás segítségével, melyről egyelőre csak annyit tudunk, hogy vízen vagy levegőben zajlott, és a mobile community gateway (mobil közösségi portál) nevet viseli.

Nyilvánvalóan nem magánakcióról van szó, hiszen alelnöke posztját maga Elon Musk is megosztotta saját X-oldalán. Hogy ez egyértelmű legyen, azzal egészítette ki a továbbosztott bejegyzést, hogy hamarosan a 8 Gbps-os fel- és letöltés elérhető lesz a kereskedelmi és közösségi felhasználók számára is.

Vagyis elsősorban nem a hétköznapi, otthoni felhasználóknak szánják a szinte kihasználhatatlanul széles sávot. Ez nem jelenti azt, hogy ne jutna belőle mindenkinek, sokkal inkább arról van szó, hogy egy ilyen turbó kapcsolatot egy-egy nagyobb csoportnak szánnak közös, megosztott használatra. Hogy mikor és mennyiért, arról egyelőre nem szól a fáma.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.