Sokaknak talán már nem kell itt bemutatni a többszobás, vezeték nélküli otthoni audiórendszerek úttörőjeként ismert Sonost, megfordult már nálunk is teszten a Sonos Roam, valamint a Sonos Beam második generációs soundbarja is, így most főleg arra voltunk kíváncsiak, hogy az ismert és adott paraméterek hogyan működnek akkor, ha az ember nincs alapból képben az ökoszisztéma működési elvével.
Nekem még nem nagyon volt személyes tapasztalatom a Sonosszal, pont ezért vágtam bele örömmel a kísérletbe, hogy saját lakóteremben, a meglévő eszközeimmel próbáljam ki pár hétig a Sonos olyan termékeit, amelyek különleges részei lehetnek egy otthoni hangrendszernek. Nyilván a Klub első szabálya most is érvényes: senkinek egy szót se a klubról, itt minden csak egymással hajlandó szóba állni, ezzel természetesen tisztában voltam. Az alapvetően felső kategóriás márka eszközei azonban egészen új gellert kaptak az IKEA modellek megjelenésével, amelyek olcsóbb és nem mellesleg dizájnos lehetőséget biztosítanak arra, hogy az egész lakás megteljen jól hangzó zenével, és akár fokozatosan is kiépíthető velük egy olyan okoshangszóró-rendszer, amely szintlépést jelenthet az otthoni zenehallgatásban. Mármint nem minden fülnek, és nem minden esetben, de az átlagos tech-orientált zenehallgatónak mindenképpen.
Nem oszt, nem Sonos
Engem főleg az érdekelt, hogy az alapvetően zárt hangrendszert hogyan lehet hétköznapi életünkbe, meglévő eszközeinkhez illeszteni, mennyi kompromisszumot követel, és mit ad cserébe a Sonos olcsónak semmiképpen nem nevezhető kollekciója. Fontos tudni, hogy a legtöbb Sonos eszköz csak és kizárólag Wi-Fi-n keresztül kommunikál, de saját rendszerében egyszerű és felhasználóbarát módon viselkedik. Adott egy app, amelyen pillanatok alatt beüzemelhető mindegyik eszköz, telefonnal a kezünkben alig 2 perc alatt rendszerbe illesztett, friss szoftverrel rendelkező, hálózatunkhoz jelszóbepötyögés nélkül kapcsolódó (értsd: a hálózaton működő telefon adatait cápázó) hangfalat kapunk, amit hozzáadhatunk egy adott helyiséghez, használhatjuk önmagában vagy sztereó hangfalpárba kötve. Fontos tudni, hogy a legtöbb modell csak azonos modellel képes párba rendeződni, vagyis egy Sonos Five egy másik Sonos Five-val ad sztereó hangképet, de például a nálam járt Move-val nem. Ettől még természetesen mindegyik hangfal megszólaltatja a zenét, de a valódi csoda akkor történik meg, ha az ember két egyforma típusú eszközt (akár SYMFONISK-et, akár Sonos Roamot, One SL-t, Five-ot) társít egymáshoz, és összeáll a sztereó hatás, nos, ott érezhető igazán a különbség, és még a minőségre érzékenyebb fület is simogatja az élmény.
Az appon belül aztán bármelyik zenei streaming szolgáltatást hozzáadhatjuk a Sonos alkalmazáshoz, így nem kell külön megnyitnunk egyiket sem, bár nekem akadtak néha gondjaim ezzel az integrált apptengerrel, nem mindig sikerült direktben zenét elindítanom a Sonos appon belül, vagy összeakadt néha a rendszer, ha két külön helyiségben két forrásból akartam zenét indítani. Nem túl gyakori hiba (feltehetően a Wi-Fi hálózathoz való kapcsolódási probléma lehet az oka, ehhez természetesen van a Sonosnak saját jelerősítő eszköze is, nyilván jó pénzért), és általában a rendszer idővel magára talál, de vannak még apró döccenések, bizonytalanságok is, ahogy a UI is meg-megbotlik saját logikai rendszerében, nem mindig egyértelmű, hogy mit hogyan lehet állítani. Aztán ha sikerült a lomha, lakossági agyammal felfogni, mire gondolt a mérnök, már kevésbé frusztráló az egész, simán lehet, hogy ez csak az én szubjektív szerencsétlenkedésem, talán szót sem érdemel. Az viszont annál inkább, hogy csak az AirPlay 2 támogatott (kb. 15ms válaszidővel, ami kiváló), de a Chromecast nem, így nem minden külső alkalmazásból lehet kényelmesen zenét streamelni, a Spotify tökéletesen működik önállóan, a YouTube Music csak integráltan szólal meg. Ez azért gond, mert a Sonos appon belül korlátozott, hogy miket csinálhatunk a behúzott zenelejátszóval, és ha már megszoktuk az általunk használt zenei streaming app működését, szerkesztési elveit, kissé frusztrálóvá válhat, hogy most a hangfalgyártó logikájához kell alkalmazkodnunk zenéink fogyasztásához.
A hangzás tekintetében ugyanakkor nincs panasz, szoftveresen a magas és mély hangok külön állíthatóak, ennél részletesebb equalizer funkcióra nem érdemes számítani, de bevallom, nem is nagyon hiányzott, mivel a Sonos alapból nagyon korrekt, tiszta és dinamikus hangzásvilággal köszön be a lakóterünkbe, ahol maximum kicsit lejjebb venné az ember a basszust, mielőtt a szomszédok bekopogtatnak kedvesen édesanyánk hogyléte felől érdeklődve.
Az már csak hab a tortán, hogy online kb. a világ összes rádiója is streamelhető, ha éppen erre lenne gusztusa valakinek, kitűnő minőségben lehet rádiót is hallgatni Sonos rendszeren. De mi van akkor, ha nem csak Wi-Fi-n éljük az életünket, és nem egy üres lakásba szeretnénk integrálni a Sonos cuccokat?
Vonalból mehet?
Five, a Port, valamint az Amp modellek képesek fizikailag bekötött külső hangforrást megszólaltatni (most a hangprojektorokat ne keverjük ide, a nagyszobai moziélmény más tészta, és ennek integrációjáról várhatóan majd egy külön cikk is készül majd). Ezek közül igazából csak a Five hangszóró, a Port egy RCA bemenettel rendelkező hálózati eszköz, az Amp pedig nevéből nem túl nehezen kitalálhatóan egy Sonos hálózatra optimalizált erősítő. Vájt fülűeknek (és vastag erszényeseknek) utóbbi ajánlott, ha például bakelitről szeretnének zenét lejátszani, de engem a Five jobban érdekelt, mert szintén elég drága, de már önmagában képes hangot is sugározni, és egy 3,5mm-es jackcsatlakozóval le tudja kezelni a line-in bemenetet is, amit PC-vel és CD lejátszóval próbáltam ki. Ilyenkor természetesen a Sonos appon belül választhatunk jelforrást (nekem kicsit kényelmesebb lett volna, ha a hangszórón is lehet váltani ezt), és így dönthetjük el, hogy streameljük-e a zenét, vagy a hangbemenetről szólaltatnánk meg a méretes testet. A Google-t nézve viszonylag gyakran feltett kérdés lehet, hogy
lehet-e PC-vel Sonos hangfalakat használni,
és hát ilyen értelemben két megoldás van: az ember vagy megpróbál a sima, csak Wi-Fi-s Sonos hangfalakra garázsbarkács stream-megoldásokkal hangot varázsolni, mind például a Stream What You Hear (SWYH), de ezt már 2016 óta nem frissítik, és ki tudja, mennyire biztonságos, vagy vesz egy olyan Sonos megoldást, amin van line-in bemenet. A legolcsóbb muri így kétségtelenül a Five, ami azonnal viszi is tovább szépen a hangot, igaz, gyárilag ijesztő fáziskéséssel. Először nem értettem, hogy kábeles csatlakozásnál miként lehetséges ez, aztán az első nehézlégzést követően sikerült kiszúrni a beállítások között a késleltetési idő hangolását, és a 25ms már szinte tökéletes ahhoz, hogy bármilyen PC-s tevékenységet (kivéve talán a hardcore gaminget) kiszolgáljon a hangfal is. Ha két Five hangfal van összekapcsolva, akkor elég csak az egyikbe a line-in bemenet, csodálatosan szólalnak meg párban így is, illetve természetesen más Sonos hangfal is képes streamelni ilyen módon a hangot (bár a Move-nál előfordult, hogy fáziskésésbe került, aztán pár másodperc alatt ez is helyreállt, viszont sztereó hangképről ne is álmodjunk így).
Adott még egy tápkábel, valamint egy 10/100 Mbps-os Ethernet csatlakozó, ha a 802.11b/g, 2,4 GHz-es hálózat éppenséggel nem lenne elég erős ott, ahol használni akarjuk a hangfalat. Mást viszont ne reméljünk, nincs Bluetooth, sem saját mikrofon, a Google Assistant vagy Alexa csak külső eszközön keresztül képes irányítani hálózaton belül. A hang pedig még monóban is nagyon meggyőző, főleg fektetett pozícióban (sztereóban pedig állítva érdemes elhelyezni a Five-okat), bár ez főleg a zenére érvényes, filmnézés vagy játék közben már nem volt ennyire prémium az élmény, és kb. 75 százalékos hangerő felett már némi torzítás is érezhető. Persze normális ember nem nagyon merészkedik ilyen tartományba, mert a Sonos Five nagyon hangos tud lenni, és külön előnye, hogy halkan is minden elemét szépen kiemeli a zenének. A magas és mély hangtartomány finomhangolása még emelhet az élményen, de Apple eszközökkel a Trueplay funkció a telefonunk mikrofonjával monitorozza a hangokat, és így igazítja a hangzásvilágot a szobánk akusztikájához. Ha az ember nem többmilliós hangcuccokkal él együtt, és nem Inakustik Premium hangfalkábel volt a jele az oviban, akkor feltehetően elégedett lesz a végeredménnyel.
Move-elődési központ
Értelemszerűen nagyobb szabadságot és felhasználói kényelmet biztosít az a hangfal, amelynek a nevében is ott a legfontosabb tulajdonságára utaló "Move". A hordozhatóság mellett itt már a Bluetooth kapcsolat is megjelenik a kínálatban, ami sok szempontból teheti kényelmesebbé az életünket, hiszen így a kapcsolt eszközünk minden hangja azonnal megszólal az egyébként igen méretes, és kissé súlyos kompakt hangszórón. Cserébe a hangzás nyílt és zárt térben is nagyon meggyőző, és a gyártó ígérete, miszerint a legutóbbi szoftverfrissítésnek köszönhetően egy órával nőtt az összes, a már a fogyasztóknál lévő Move-ok akkumulátorának üzemideje is, nem üres duma. Közel fél napig ment folyamatosan saját áramforrásáról a készülék, és tényleg bírta szuflával, készenléti módban pedig kikapcsol, ha nem kap jelet, így is spórolva az energiával.
Külön öröm, hogy a hangfal IP56-os besorolással rendelkezik, így tényleg kivihető a kertbe, érheti por, víz, ha nem hajítjuk be a medencébe, vagy ugrálunk rajta páros lábbal a betonon, akkor nem ijed meg a környezet kihívásaitól, és szabad téren is van elég kakaó benne ahhoz, hogy szép, dinamikus hangzással szolgáltasson háttérzenét. Kb. 3 óra alatt 20 százalékról maxra töltötte magát, ha azt nézzük, hogy ezzel együtt 11 órán keresztül vígan használható kábelmentesen, akkor ez nem olyan rossz eredmény. Külön előny, hogy nem feltétlenül szükséges a saját dokkolóját használnunk, van a hangfalon USB-C bemenet is, így kompatibilis töltővel bárhol kaphat erőt a folytatáshoz. A Sonos kötöttségek természetesen itt is megvannak, de az önálló, Bluetooth forrásokat kezelő egység egyetlen gombnyomással visszatérhet az otthoni hangrendszer integrált részeként Wi-Fi-re, kellemes kiegészítést adhat egy sztereó hangszórópárral felszerelt szobában, de persze önállóan is a lakás bármely pontján megállja a helyét. Amazon Alexa, és Google Assistant támogatás adott, de a mikrofon ki is kapcsolható, ha attól tartunk, hogy hallgatózna az MI. Amennyiben eleve Sonos rendszerben gondolkodunk, de fontos, hogy bárhol, bármikor, hálózaton kívül is könnyen szólhasson a zene, akkor a Move magas ára ellenére is remek választásnak tűnik.
Az első pár randi után
A Sonos hangrendszer viszonylag gyorsan világossá teszi, hogy kizárólag saját magával szeret szóba állni, drága, és prémium megoldásokat kínál, ezért cserébe viszont megköveteli a rugalmasságot a felhasználótól. Nem lehet mindent, mindenhogy, de ha képesen vagyunk alkalmazkodni, csodás akusztikai élményben lehet részünk. A gyártó okosan építi hardvereit, hogy minél több pénzt legomboljon rólunk, ennél értelemszerűen akadnak nyíltabb, olcsóbb megoldások. Ugyanakkor a hangzás, az anyagminőség, a rendszer kényelme a túlárazás ellenére is elgondolkodtatja az embert, hogy nem olyan nagy butaság Sonos zászló alá terelnie hétköznapjait.
A házimozi-élmény természetesen komoly vízválasztó lehet ebben a döntésben, erről még mindenképpen érdemes beszélni (akarunk is), de ha a több milliós HI-FI berendezések helyett kompaktabb, kényelmesebb rendszerbe fektetnénk, simán lehet, hogy nem fogjuk megbánni a döntésünket.
