Hirdetés

Letartóztatták a Telegram alapítóját



|

Pavel Durovra, a cég alapítójára és ügyvezetőjére Franciaországban csaptak le a hatóságok.

Hirdetés

Miként a többi hasonló alkalmazás, úgy a titkosított üzenetküldések céljából létrehozott Telegram megítélése is vegyes. Sok elégedett felhasználóval bír az app, ám egyúttal rengeteg kritika is éri, köztük nem egy olyannal, amelyik minden szempontból jogosnak mondható. A végponttól végpontig titkosított video- és hanghívás, a VoIP szolgáltatás, felhő alapú fájlmegosztás, valamint a cenzúra hiánya nemcsak azt teszi lehetővé, hogy például releváns információhoz jussanak és kommunikálni tudjanak a diktatúrák elnyomásában élő polgárok, de sajnos egyúttal tökéletes felületet biztosít szélsőséges csoportok számára kártékony ideológiák terjesztésére is, és bűnözői körökben is roppant népszerű.

Emellett szintén vita tárgyát képezi, hogy az alkalmazás lehetővé teszi jogvédett tartalmak engedély nélküli megosztását, az üzemeltetők pedig ez ellen sem lépnek fel. Spanyolországban mindennek következtében be is tiltották a Telegramot, amíg lezajlanak a szerzői jog megsértésével kapcsolatos vizsgálatok.

Hirdetés

De nem csak a spanyol hatóságok neheztelnek a platformra, Franciaországban a Telegram moderációs gyakorlatának következményei miatt van érvényben elfogatóparancs a cég vezetői, köztük Pavel Durov ellen, aki meglepő módon mégis Párizsba utazott barátnőjével és testőrével a magángépén. A főváros melletti Le Bourget repülőterén tartóztatták le a landolást követően a Reuters beszámolója szerint. Az esetről szintén tudósító TF1 TV forrásai úgy tudják, hogy Durovot bíróság elé állítják, és felelősségre vonhatják amiért a moderáció teljes hiányával, a kriptovaluták küldésének engedélyezésével és az együttműködés megtagadásával a hatóságok véleménye szerint engedte, hogy bűncselekmények sora valósuljon meg a csevegőalkalmazáson. Azt már a TASZSZ hírügynökség tette hozzá, hogy a terrorizmustól a pénzmosáson és a drogcsempészésen át a csalásig és a gyermekpornóig terjedhet azon vádak sora, amiket felhozhatnak az orosz Zuckerbergként emlegetett techmilliárdossal szemben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.