Hirdetés

Kína megkísérel eltéríteni egy aszteroidát



|

A művelet hasonló lesz a NASA Dart nevű, sikeres missziójához.

Hirdetés

A Gizmodo jelentése alapján Kína merész kísérletre készül, noha éveket kell még várni rá: egy a bolygónkra nem veszélyes, de a Földhöz közelítő aszteroidát próbál meg eltéríteni, méghozzá úgy, hogy nagy sebességgel nekivezet valamit, ami lelöki a pályájáról. A kínai misszió akár már 2027-ben révbe érhet, az ország bolygóvédelmi küldetése pedig kettős célt szolgál: egyrészt az eltérítés lehetőségét szeretné bebizonyítani, másrészt információkat kíván gyűjteni annak eredetéről. 

Kína először 2022 végén jelentette be a projektet, az eredeti tervek szerint a 2019 VL5 kódjelű aszteroidát vették volna célba két űrhajóval, amelyeket 2025-ben terveztek indítani. A Journal of Deep Space Exploration legutóbbi cikkében megjelent új részletek szerint viszont most egy másik aszteroidát, a 2015 XF261-et szemelték ki, a kilövés pedig legkorábban 2027-ben történhet meg. 

Hirdetés

A 2015 XF261 aszteroida körülbelül 30 méter széles, és nemrég "találkozott" a Földdel, amikor július 9-én, kedden 31 millió mérföld (kb. 50 millió kilométer) távolságban elszáguldott bolygónk mellett. A földközeli aszteroida évente kétszer rutinszerűen elhalad a planétánk mellett, a következő ilyen alkalomra 2025. február 21-én kerül sor. 

Kína a közelgő küldetés során két űrhajót küld az aszteroida körüli pályára, három és hat hónap közötti időszakra. Az egyik űrszondát arra szánják, hogy megfigyeléseket végezzen a mérete, alakja, összetétele és pályája tanulmányozására, míg erősebb ikertestvére egy nagy sebességű, kinetikus energiájú kísérlet során csapódik majd az aszteroidába. A megfigyelő űrszonda 6-12 hónapig fogja vizsgálni a becsapódást, valamint annak következményeit.

Ha ez kissé ismerősen hangzik, az nemcsak a hollywoodi filmek miatt van, hanem azért is, mert a NASA nem is olyan régen egy hasonló küldetést hajtott végre. A NASA DART (Double Asteroid Redirection Test) missziója 2022 szeptemberében hajtotta végre a műveletet egy kisebb aszteroidánál. A küldetés egy kis holdrészecskét, a Dimorphost vette célba, amely egy nagyobb, Didymos nevű űrszikla körül keringett, és sikerrel járt. A DART becsapódása előtt a Dimorphosnak 11 óra 55 percig tartott a Didymos körül keringenie, ami a becsapódás után 11 óra 23 percre csökkent. A DART-küldetés utóhatásainak tanulmányozására októberben egy utómissziót indítanak. A NASA küldetésével ellentétben nem világos, hogy a kínai misszió milyen eltérést okoz majd az aszteroidánál, és hogy ez befolyásolná-e a Földtől való távolságát.

Egyébként az eddig felfedezett 31000 földközeli aszteroida közül mintegy 2300-at tart a NASA potenciálisan veszélyesnek, mivel azok 30 millió mérföldön belül közelítik meg bolygónkat. A küldetéshez kiválasztott aszteroida jelenleg nem jelent veszélyt a Földre, de a teszt célja, hogy bemutasson egy módszert egy űrszikla eltérítésére, ha az a jövőben bolygónk felé tartana.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.