Hirdetés

Furcsa rádiójel érkezett egy rég halott galaxisból



|

Az ehhez hasonló rádiójelek az űrkutatás egyik legnagyobb rejtélyei közé tartoznak.

Hirdetés

A Universe Today számolt be egy nemrégiben megjelent kutatásról, mely egy úgynevezett FRB-t, azaz gyors rádiókitörés (Fast Radio Burst) forrását kutatta. Ezek a rádiójelek jellemzően a Tejút-galaxison kívülről érkeznek. Nagyon kevés FRB-t sikerült a saját csillagrendszerünkön belül azonosítani, de ezek alapján az űrkutatók annyit már megállapítottak, hogy a források neutroncsillagok.

Ezek az intenzív rádiófény-villanások mindössze pár másodpercig tartanak, és a legtöbb ezzel foglalkozó kutató szerint úgynevezett magnetároktól származnak, melyek erős mágneses mezejű neutroncsillagok. A neutroncsillagok olyan nagy tömegű csillagok után maradnak, melyek szupernóvaként elérik életciklusuk végét és összeomlanak. 

Hirdetés

A most felfogott, FRB 20240209A névre keresztelt kitörés azért is érdekes, mert ismétlődött: a kutatóknak 21-szer sikerült észlelniük 2024 februrárja és júniusa között a CHIME rádióteleszkóppal. Az ismétlődésnek köszönhetően egy másik obszervatórium is be tudta fogni a jeleket, így sikerült meghatározni az FRB forrását.

Itt kezdődnek a furcsaságok, hiszen a kutatás szerint a jel kétmilliárd fényév távolságból érkezett, ráadásul egy galaxis peremrégiójából. A legtöbb FRB-t galaxisok centrumában észlelik, hiszen itt formálódnak csillagok, így itt alakulnak ki a neutroncsillagok is. A másik furcsaság, hogy az FRB forrásgalaxisa 11 millió éves, ami azt jelenti, hogy a csillagformáló időszaka már végetért. 

Tehát a tény, hogy egy öreg, rég halott galaxisból érkezett az FRB, azt jelenti, hogy az annak forrásául szolgáló neutroncsillagnak is öregnek kell lennie.

Márpedig a tudományos konszenzus eddig az volt, hogy csak fiatal magnetárok képesek FRB-kibocsátásra, mivel a mágneses kitöréseket a napkitöréshez hasonlónak gondolták. Mivel azonban a neutroncsillagok nem termelnek hőt, egy idő után kihűlnek és inaktívvá válnak. A tanulmány arra jutott, hogy a korábbi vélekedéssel ellentétben FRB-t azonban öreg magnetárok is kibocsáthatnak.

Több magyarázat is napvilágot látott a jelenségre: az egyik szerint összeolvadó magnetárok idézték elő, a másik szerint a jel nem a galaktikus peremben, hanem egy azon keringő gömbhalmazban keletkezett, de ezt ilyen távolságból lehetetlen megkülönböztetni. A kutatók szerint ezek az eredmények arra utalnak, hogy az FRB-k létrejöttéért felelős folyamatok sokkal változatosabbak lehetnek, mint korábban gondolták.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.