Az év vége minden ágazatban a visszatekintés időszaka. Ilyenkor vetnek számot a gyártók és szolgáltatók az egész naptári éves tevékenységükkel: sikerekkel, kudarcokkal, újdonságokkal. A Google, amit tavaly is az Apple, az Amazon és a Microsoft szorított le a legértékesebb techcégek hármas dobogójáról, már több ilyen listát is kiadott a cég 2023-as évére vonatkozólag.
Először legtöbbet letöltött Android alkalmazások listája látott napvilágot, majd a leggyakoribb kereséseket hozták nyilvánosságra. A vállálat a sor végére azokat a bővítményeket hagyta, melyeket a chromium-alapú böngészőjében lehet letölteni a böngészési élmény javítására. A Google Chrome-ban rendelkezésre álló, és egy kattintással aktiválható bővítmények rangsora azonban a két korábbi listával ellentétben nem mérhető adatokon alapul, hanem a listát készítők szubjektív megítélésén.
Az első szempont-csoport nem meglepő módon a mesterséges intelligencia által támogatott szoftvereké.
- Ilyen a Scribe, amely dokumentálja a gépen végzett tevékenységünket: képernyőfotókat, leírásokat készítve pontról pontra a végzett munka során.
- A Deepl Translate munkavégzés közben lefordítja nekünk a megnyitott oldalakat. Egy pillanat alatt vált forrás vagy célnyelvet anélkül, hogy a Google Translate-tel kellene bajlódnunk.
- A Sider segítségével pedig egy oldalsávon keresztül elérhetjük a ChatGPT-t a böngészés teljes időtartama alatt.
- A QuillBot nevű AI-segédlet segít hosszabb levelek, cikkek tartalmát összefoglalni egy kattintással a szemünk láttára.
- Végül a Teal nevű bővítmény segít abban hogy az online fórumokon található számunkra érdekes álláshirdetéseket könyvjelzővel jelöli meg, így a jelentkezéseink egy helyen nyomon kövehetővé válnak.
- A Transkriptor névvel ellátott bővítmény segít nekünk hosszabb megbeszéléseket rögzíteni és később szöveggé alakítani.
- A Google javaslatára telepíthetjük az Equalizer nevű bővítményt is, ami jobb hangvezérlési lehetőségeket biztosít.
- Ha gondot okoz az olvasás, vagy csak pihentetnéd a szemed, a Speechify felolvas neked bármit, az általad választott hangon, amit akár Snoop Dog is kölcsönözhet a böngésződ számára.
A piaci alapokon működő cégóriás ugyan érthető módon nem népszerűsíti egy ilyen listában a reklámok böngészés közbeni blokkolására szolgáló segédleteit, természetesen, aki keres, azt is találni fog a Chrome webáruházában.