Hirdetés

Elon Musk szerint idén már Isten bizony debütál a Tesla teljesen önvezető rendszere



|

A cégvezér egy másik nagy mérföldkővel kötné össze a rég ígérgetett Full Self-Driving rendszer elindulását.

Hirdetés

Függetlenül attól, hogy ki mit gondol Elon Muskról, azt mindenkinek be kell látnia, hogy a dél-afrikai üzeltember a nagyot mondás művészetében élen jár. A Full Self-Driving (FSD) rendszer bevezetésének menetrendszerű éves bejelentése erre a legjobb bizonyíték. 

A cégvezér már 2019-ben azt ígérte, hogy több mint egy millió Tesla robottaxi áll szolgálatba egy éven belül az Egyesült Államokban. Ennel feltétele az FSD rendszer elindulása, mely lehetővé teszi, hogy az autók emberi felügyelet nélküli önvezetésre legyenek alkalmasak. Bár azóta elröppent 6 év, a Tesla tulajoknak továbbra is rajta kell tartaniuk a szemüket az autójukon, a teljes önvezetés ugyanis továbbra is csak egy ígéret. 

Hirdetés

Musk nemrég egy a Tesla pénzügyi eredményeit részletező konferencián hozta szóba ismét az FSD rendszert, ráadásul nem is akármilyen kontextusban. Arról beszélt ugyanis, hogy júniusban útnak indulnak a sofőr nélküli Tesla taxik, amik már az FSD-t használva teljesítik majd szolgálatukat. Egyelőre csak a cég austini belsős flottájában jelennek meg a robottaxik, de később bővül ez a terület, év vége előtt pedig "Kaliforniában és az USA más területein" is beindul a sofőr nélküli autózás korszaka. 

És itt még nem ért véget a bejelentések sora, ugyanis Musk szerint jövőre már a Tesla tulajok is hozzáadhatják autójukat a flottához. Ez szerinte az Airbnbhez hasonlóan működik majd, azaz az alkalmazásban megadható lesz, hogy mikor van használaton kívül a jármű, ekkor pedig önvezető taxiként működik majd, bevételt termelve ezzel tulajdonosának.

Az idén nyáron induló tesztidőszakban a cég szeretne minden sorját lecsiszolni a szolgáltatásról, és kideríteni, hogy "a számlázó rendszer rendesen működik, vagy hogy az autók pontosan ott állnak-e meg, ahová rendelték őket".

Finoman szeretnénk csak megjegyezni, hogy nem ez az első alkalom, hogy a Musk által bejelentett dátumok végül nem fedték a valóságot, úgyhogy a fent elhangzottakat mindenki kezelje jó pár lépésnyi távolságtartással.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.