1971 előtt sanyarú volt a gépelt szövegek készítőinek sorsa, hiszen semmi olyan megoldás nem állt a rendelkezésükre, amivel utólag javíthatnák a szövegben vétett hibákat, vagy akár egyetlen bevitel után helyben többször is papírra kerüljön az irat (persze indigó és javítófesték már akkor is létezett, de ez minőségromlást is jelentett). És ekkor jött a feltaláló, aki megoldotta a problémát.
Evelyn Berezin egy olyan eszközt fejlesztett ki, amely úgy nézett ki, mint egy iskolapad asztal-része: az asztallapon helyezték el a billentyűzetet, az asztal "testében" pedig egy chip-vezérelt gép, valamint egy mágnesszalagos tároló eszköz kapott helyet. A működés lényege az volt, hogy a leütött betűk nem közvetlenül papírra kerültek, hanem a karakterek sorrendjét a mágnesszalag rögzítette. Ha a gépelő szeretett volna valamit utólag törölni vagy átjavítani, a szalagon lévő adatok íródtak felül.
Az 1971-es, Data Secretary nevű modellhez először az Intel segítségét kérték, ám ők épp az akkoriban beinduló új számítógépes forradalom miatt képtelenek lettek volna egyébként is megnövekedett gyártásuk mellé bevállalni a szövegszerkesztőhöz való chipeket, ezért végül ezeket Berezin saját cége, a Redactron készítette el házon belül. A Data Secretary első verziójához még nem tartozott külön kijelző, de a következő generációkhoz már ez is járt, tovább könnyítve a szerkesztési feladatokat.
Az 1971-es első példány után abban az évben 770-et vásároltak, vagy kölcsönöztek hosszú távra a cégtől, és egy ideig kiválóan működött a biznisz, már csak azért is, mert akkoriban még nem volt hasonló megoldás. Az IBM ugyan kifejlesztett egy MT/ST nevű gépet, ami hasonlóan mágnesszalagos tárolást alkalmazott, azonban ez egy mechanikus eszköz volt, míg a Data Secretary már integrált áramkörökkel működött, ez tette lehetővé a későbbi monitoros kiegészítést is. Végül aztán megérkeztek az első személyi számítógépek, amelyek nyomtatóval kombinálva már képesek voltak ugyanígy, majd még kifinomultabban ellátni ugyanezt a feladatot, ekkor a Redactronnak is rosszabbul kezdett menni, így hát a feltaláló végül eladta a céget.
Mindamellett, hogy az ő nevéhez fűződik az első digitális szövegszerkesztő, egyéb technológiai újításokért is felelt: már 1962-ben elektronikus repülőjegy-foglaló rendszert fejlesztett, de részt vett egy lóverseny-fogadási megoldás, egy banki rendszer, valamint a hadsereg számára készülő célzórendszer megalkotásában is. A Redactron eladása után egyetemen tanított, különféle vállalatok igazgatótanácsában vállalt szerepet és kockázatitőke-befektetéssel is foglalkozott. 93 évesen hunyt el.
