Elvileg tavaly októberében indult volna útnak az Axiom negyedik küldetése, a Peggy Whitson parancsnok (NASA) és Shubhanshu Shukla pilóta (ISRO) vezette Ax-4. Sławosz Uznański, az ESA lengyel asztronautája és Kapu Tibor két társukkal együtt utaztak volna a Nemzetközi Űrállomásra, de a lengyel-magyar páros történelmi pillanata még a Multilateral Crew Operations Panel jóváhagyására várt.
A testület hivatalos engedélye elkésett, emiatt a tervezett kilövést későbbre kellett halasztani. Szerencsére mostanra minden akadály elgördült.
A négyfős csapat a SpaceX Crew Dragon űrhajóján utazik a Nemzetközi Űrállomásra, ahol két hetet töltenek majd kutatással és ismeretterjesztő munkákkal. A legénység egyelőre nem fixált időpontban, valamikor 2025. tavaszán indul útnak a floridai Kennedy Űrközpontból. Ez lesz az első alkalom, hogy egy lengyel és egy magyar űrhajós lép az ISS fedélzetére.
Whitson parancsnok a készülődés hevében kiadott egy nyilatkozatot, amiben elmondta, hogy minden résztvevő egytől egyig tehetséges, önzetlen és elhivatott személy, akikkel nagy örömmel fog együtt dolgozni.