Hirdetés

3D nyomtatott vasútállomást kapott egy Japán kisváros



|

Az épületet mindössze 6 óra alatt sikerült összeállítani.

Hirdetés

A Hatsushima vasútállomás nem tartozik Japán legforgalmasabb állomásai közé - egy Arida nevű kisvárost szolgál ki, amely mintegy 25 000 lakosával híres a mandarinjairól és kardhalairól, ám csökkenő népességgel küzd. Az állomást óránként egy-három vonat érinti, és naponta mintegy 530 utas használja. A fából készült régi állomásépületet le kellett cserélni, és mivel kisebb épület is elegendő volt, felmerült az ipari méretű 3D-nyomtatás lehetősége.

A Serendix nevű építőipari cég, amely korábban már lakóházakat is nyomtatott, mindössze hét nap alatt elkészítette az új menedéket. A szerkezet négy részre bontva, vasúton érkezett meg a helyszínre, ahol körülbelül hat óra alatt állították össze. A 2,6 méter magas és 10 négyzetméteres építményt még nem helyezték teljesen üzembe, mivel jegykiadó automaták és további belső elemek hiányoznak még, de várhatóan júliusra használatba kerül.

Hirdetés

Az új épület habarcsból készült, amit 3D-nyomtató fúvókával, rétegenként vittek fel, a szerkezetet pedig acéllal erősítették meg, és beton keretezéssel látták el. A vasúttársaság, a JR West szerint az így elkészült menedék földrengésállósága megegyezik a hagyományos vasbeton épületekével, miközben költségeinek csupán a felébe kerül. A falakon díszítésként megjelenik a környék jelképévé vált mandarin és kardhal is. A vállalat reméli, hogy ezzel a módszerrel olcsóbban és kevesebb munkaerővel tudja a későbbiekben fenntartani a távoli állomásokat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.