Tíz percenként nézegeti a mobilját a tinédzserek 36 százaléka egy felmérés alapján, akik közül minden második megkérdezett saját bevallása szerint megőrülne, ha okostelefonja nélkül kellene leélnie egy hetet. Egy közel két éves kutatásról van szó, így vélhetően azóta még tovább romlott/javult a helyzet. Nem lehet ezen csodálkozni, hiszen életünk minden területére rányomta bélyegét az internet. Megváltoztatta kommunikációnkat, megkönnyítette napi feladataink elvégzését, időt és energiát spórol. Mi pedig feltétel nélkül szeretjük, és követjük becsukott szemmel. Pedig a világhálónak köszönhetően tulajdonképpen megéljük az orwelli és a gibsoni disztópiát is, mert átalakul az eszközök, a tér és az idő fogalma.
Fehér Katalin, a Taylor’s University és a BGF Kutatóközpontjának újmédia-kutatója a PC World kérdésére elmondta például, hogy az internet ma már nemcsak egyféle hálózatot jelent, hanem egyszerre felel meg a digitális eszközkészletek hálózatainak, az adat- és tartalmi hálózatoknak, valamint a felhasználók hálózatának. A tér és idő kapcsán Prazsák Gergő, a Magyar Szociológiai Társaság Információs Társadalom Szakosztályának vezetője megkeresésünkre úgy vélekedett, hogy szinte filozofikus kérdés az internet és az infokommunikációs technológiák társadalomra gyakorolt hatása. „A társadalomszervezés már az ókorban is – a közösségek társadalmakká alakulásával – nagymértékben összefüggött a tér, illetve az idő rendszerszintű birtokba vételével, és a kettő nem volt független egymástól. Az információs társadalomban kapcsolatuk jelentősen átalakul. Az internet és a mobiltelefonok használatával, ha a fizikai térben nem is, de virtuálisan azonos időben és helyen lehetünk egy másik földrészen vagy időzónában található társunkkal. Cselekvéseinket ennek megfelelően tudjuk összehangolni.”
Ez az együttműködés pedig minden korábbinál jelentősebb. „Nemzetközi kutatások bizonyítják, az Y generáció és a náluk fiatalabbak szerint aki vagy ami nincs fenn a neten, az valójában nem is létezik” – fűzte hozzá Fehér Katalin. Sokan nem emlékeznek, hogyan tájékozódtak a világban online hálózatok nélkül. Madártávlatból tekintve a „társadalmi és gazdasági behálózottság meghatározó. A vállalatok és a szervezetek szerepét, versenyképességét, sérülékenységét és biztonságát a hálózatokon belüli nézőpontok és nézőpontváltások határozzák meg, illetve hogy ezeket hogy tudják kezelni a lehetséges együttműködések kapcsán.”
Azonnali jelenlét, felgyorsult világ
Az internet legnagyobb előnye vitathatatlanul egy olyan hálózat létrehozása, ami határokon átnyúló volta miatt kinyitja a világot. Ezzel olyan kapcsolatok létrejövésére teremt lehetőséget, amelyek a való életben nem valósulhatnának meg. Amerikában például már iskolai program is indult ennek kihasználására: magányos chicagói nyugdíjasok tanítják a neten keresztül angolul a brazil gyerekeket. Így legalább tudnak kivel diskurálni, míg a Távol-Keleten lassan már iparág épül a magukba zárkózott emberek szociális igényének kielégítésére. Park-Seo-Yeon például 9400 dollárt keres egy hónapban azzal, hogy a számítógép előtt, élőben streamelve fogyasztja el vacsoráját vadidegen emberekkel együtt.
Információrobbanás és dezinformáció
A net nemcsak az új kapcsolatok létrehozásának lehetőségét teremtette meg, hanem a minden korábbinál több információ terjedésének is szabad utat enged. A világ, amely egykor a médiából tájékozódott, mára maga is tartalomgyártóvá lépett elő. Ez a „részvétel kultúrája” Henry Jenkins, amerikai médiatudós szerint. Felértékelődik az egyén szerepe, mivel ellenőrzés nélkül adhatja közre gondolatait és oszthatja meg azokat akár az egész világgal, de csak akkor válhat a társadalom releváns részévé, ha minél több dolgot oszt meg, lehetőleg minél gyorsabban. Ez új és kreatív információközlő formákat hoz létre a vlogoktól (videoblog) kezdve a rövid YouTube-videókon át a manipulált képekig. A közösségi média pedig – tömegessége és gyorsasága okán – a legfőbb közvetítőjévé válik e tartalmaknak. A figyelem fenntartásáért persze folyamatosan meg kell küzdeni. „Ezt nevezhetjük a figyelem gazdaságtanának” – magyarázta Prazsák Gergő. „A centrális pozícióban lévők kereskednek az információkkal: továbbadják, megosztják, és cserébe újakat kapnak, melyeket szintetizálva új tudást hoznak létre.”
A közösségi média számos hasznos információ forrása is, de legfőképpen egyre növekvő adathalmaz. Fehér Katalin elmondta, hogy a Foresight Future Identities 2013-as jelentése szerint például a következő tíz évben mindannyiunk adatkészlete nemcsak növekedni fog, de különböző céloknak rendelődik majd alá, és a már eddig sem kicsi adatbázis még teljesebbé válik a minden egyes megosztás és feltöltés által növekvő digitális lábnyomunkból fakadóan, amibe lassan kezdünk beletörődni. Tudjuk, hogy a Google féltve őrzött algoritmusa pontosan látja, mikor, milyen hírek érdekelnek bennünket, és ehhez társítja reklámjait. Ugyanakkor segít keresni az olyan mértékű információhalmazban, amelynek kezelésére a legtöbb amerikai vállalat ma már külön tartalomkurátorokat alkalmaz. Nem véletlenül mondta egyszer a Lotus alapítója, Mitchell Kapor, hogy „az internetről informálódni olyan, mint egy tűzcsapból inni”.
„Az információk és a tudás kontrollja ma már nem egyetlen ember vagy szervezet kezében összpontosul, hanem a felhasználók közössége jelenti a garanciát. Bizonyos értelemben a mennyiség minőségbe fordulhat. Az idő lerövidülése miatt az online hozzáférhető tudás ma már esetenként pontosabb, használhatóbb, mint az offline” – mondta Prazsák.
Korábban könyvtárba kellett menni megbízható információért, ma elég az ügyes kulcsszavas keresés – hiszen azért a keresőmotorok sem zsenik – és a jó dezinformáció-szűrés. Mindez gyorsabb fejlődést tesz lehetővé. Az egyetemek és kutatóintézetek világszerte összekapcsolódhatnak és megoszthatják valós időben legújabb felfedezéseiket. Ez időt és pénzt spórol, ugyanakkor pontosan mutatja a net másik nagy ellentmondását: az időspórolás kontra felgyorsult világ kérdését.
Ideje lassítani?
A televízió 25 év alatt érte el a tízmilliós felhasználószámot, a számítógépek tíz év alatt jutottak el ugyanoda, az internetnek azonban csak öt év kellett. Ebből is látszik, hogy az elmúlt évtizedek alatt a gyorsulás egyre exponenciálisabb pályára lép. Prazsák Gergő azonban még korábbról eredezteti a gyorsulást. Szerinte „világunk a közlekedés XX. századi forradalmasítása óta folyamatosan gyorsul”, de az evolúciós változás sajátja, hogy alkalmazkodnunk kell a kialakult körülményekhez. „Igaz, olykor két-három generációnak is fel kellett nőnie, mire minden előnyt ki tudtak használni, és minden hátrányos tényezőt minimalizálnak.” Ez a feladat a felgyorsult világ kezelése kapcsán is felmerül. Élni kell az új eszközök nyújtotta lehetőségekkel, de nem szabad hagyni, hogy azok elhatalmasodjanak rajtunk.
Krajcsó Nelli ezt a Slow Mozgalom létrehozásával biztosította. 2012-ben lett elege a túlpörgetett reklámszakmából, és elindult a visszalassulás útján. Mert bár a felgyorsulás sokszor hasznos, de a túlprogramozott életvitel stresszhez vezet, mely végső soron csökkenti a hatékonyságot. „Célunk a figyelem felhívása a túlhajszoltságra, ami véleményünk szerint mindenki életében megjelenik így vagy úgy. Szeretnénk megállítani az embereket egy pillanatra, hogy elgondolkozzanak azon, miért és hova rohannak, és hogy ez megéri-e nekik? Szeretnénk alternatívákat mutatni a lassabb életre, és felépíteni egy lassabb közösséget” – magyarázta a ma már főállású slow-szakértő, aki nem ébred okostelefonra, és a személyes kapcsolatokat részesíti előnyben az e-mailes kommunikációval szemben.
Véleményével persze nem mindenki ért egyet. A tudatosabb és kiegyensúlyozottabb életmódra nem feltétlenül az e-mail-diéta az egyetlen recept. A Szilícium-völgyi startupok dolgozói élnek-halnak okostelefonjukért és tabletjükért, és a Prezinél vagy a Ustreamnél például elképzelhetetlennek tartják, hogy ne lógjanak folyton online. Ettől a legkevésbé sem stresszesek, egyszerűen szeretik, amit csinálnak.
Európában persze másképp mennek a dolgok. Itt a magánélet védelme a munka ellenében nagyobb hangsúlyt kap, akár jogszabályi szinten is. Király Gábor, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Corvinus Egyetem kutató szociológusa elmondta, hogy Németországban például a Munkaügyi Minisztérium állásfoglalásban tiltotta meg a munkavállalók büntetését, ha azok nem reagáltak a munkaidőn kívül érkező e-mailekre. Igaz, a vihar lecsendesedése után a munkavállalók kevéssé éltek az elérhetetlenséghez való joggal, mivel nem akartak lemaradni a fontos eseményekről.
Magyarországon jelenleg nincs hasonló jogszabály, így nem csoda, hogy sokan szimpatizálnak a Slow Mozgalommal. Krajcsó Nelli szerint „egy rendszert nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, még akkor sem, ha pozitív hatást várunk tőle. A slow is erről szól; a fokozatosság a lassításban is fontos, mert csak így tartható fenn a jó.”
A mozgalom hazai terjedésének további pillére, hogy az itthoni vállalatok döntő többsége nem veszi figyelembe, a folyamatos online jelenlét nemcsak a munkaidőn túl hasznosítható, hanem nagy segítséget jelenthet a munkaidő alatt is. A távmunka, avagy nemzetközi kifejezéssel élve a „home office” Amerikában már teljesen elfogadott jelenség, kutatások százai bizonyítják, hogy heti egy-két nap otthoni munkavégzés szignifikánsan növelheti a dolgozó motiváltságát. Arról nem is beszélve, hogy már Európában is egyre elfogadottabbá válik a tény, hogy a 40 órás munkahét elavult, mivel az emberek éppen a folyamatos netezés miatt naponta átlagban négy-hat órát dolgoznak valójában.
Elszigetelve
Az internet egyik legnagyobb ellentmondása, hogy miközben kinyitja a teret, és földrészeket kapcsol össze, valójában lehetőséget teremt a bezárkózásra és a valódi emberi kapcsolatok elvesztésére. A vásárlás, a napi ügyintézés mind-mind elvégezhetővé válik otthonról, így semmi sem kényszerít minket arra, hogy felkeljünk a kényelmes fotelből, és kilépjünk a négy fal közül.
Csókay Ákos kutató szociológus szerint a mai értelemben vett elidegenedés és a magány egyáltalán nem új keletű jelenség, hanem a modernitás tipikus terméke, tehát lassan száz éves. „A felgyorsult 20. században született meg a nagyvárosi lét elszigetelődése, a kommunikáció zavara, az immáron többségében választható és választott kapcsolatok kiüresedése, az elembertelenedés folyamata” – magyarázta. Nem véletlen, hogy az 1950-60-as évek kutatásainak egyik kiemelkedő témája volt a magány. A filozófiában és az irodalomban ezt az egzisztencializmus képviselte Sartre, Hegel, Feuerbach és Camus írásai nyomán. Ezen írások jó része ironikus tiltakozás abban a reményben, hogy még van visszaút, mert a magány egy rossz állapot, amin változtatni kell. „Mára mindez eltűnt” – mondta el Csókay, hozzátéve, hogy a magány egy választható alternatívává nőtte ki magát. Már nem valaminek a hiánya, hanem a „nem magány” szintjén áll. „Ez már a 21. század magánya: az új magány.”
Az internet és a hozzá kapcsolódó technikai újdonságok segítségével könnyen, olcsón és valós jelenlét nélkül kommunikálhatunk. Tömegek számára vált lehetővé egyfelől a több irányú, szórt kommunikáció, másfelől a személyközi kapcsolatok mintájára játszódó interaktív kommunikáció. Ez paradox módon azt eredményezheti, hogy miközben akár több száz vagy több ezer kapcsolatunk van világszerte, valójában magányosak vagyunk. „Egyedüllétünk elől fokozott kommunikációba, gyakran kényszeres társas-túlmozgásokba menekülünk – ilyen például az túlzott megosztás jelensége vagy az, hogy naponta átlagosan hatpercenként kontaktálunk a telefonunkkal –, ami még jobban elszigetel” – folytatta Csókay, hozzátéve, hogy pszichológia már egyfajta új civilizációs betegségről beszél: FOMO (Fear of Missing Out). Ezt az érzést a valamiből való kimaradás, a nem-jelenlét esetén érezzük. Ilyen lehet a selfie-k és partifotók készítésének elmaradása vagy nem elégséges számú prezentálása. Vagyis „az eszközök által közvetített információs dömpingre egyfajta szorongással reagálunk: az elszigeteltség elől menekülve egyszerre mindig, mindent és most azonnal akarunk csinálni.”
Monitorélmények
A kényelmes és hatékony virtuális kommunikáció tehát Csókay véleménye szerint társas kapcsolatainkat is átalakítja. „Az élmények megélésének színhelye, a kapcsolatok teljes életciklusa sokszor teljesen áttevődik az online térbe. A folyamatos be- és összekapcsoltság azt az illúziót keltheti bennünk, hogy nem vagyunk egyedül, pedig sokszor a valóságból csak a monitor hideg vibrálása marad.”
Sok nemzetközi szakértő is egyetért Csókay Ákos véleményével. Különösen az Y és a későbbi generációk ma már gyakorlatilag mindent telefonjuk és az internet segítségével élnek át. Tapasztalásuk átalakul, beékelődik a való világ és élményeik közé egy közvetítő eszköz. Persze a tudósok véleménye nem feltétlenül egységes a helyzet sötétségét illetően. Király Gábor például úgy nyilatkozott, hogy ha egy tinédzser ma a Taj Mahalt a telefonján keresztül nézi, az leginkább a fotósok fényképezőgépen át tekintett valóságához hasonlít. Az internet egy eszköz, bár nem semleges, de rajtunk múlik, hogyan élünk vele. „Nemzetközi kutatások például azt bizonyítják, hogy az emberek öt másik emberrel tartanak fenn komoly kapcsolatot, függetlenül attól, hogy azt milyen platformon teszik. Ez az internet előtti, természetes kapcsolati hálózatunkban is igaz volt, és most is az. Csak éppen a kommunikáció formája változott.”
Papp István viselkedésszakértő viszont éppen ezt tartja a legnagyobb problémának. „Nem az a fontos, hogy hány emberrel tartunk kapcsolatot, hanem hogy hogyan. A chateléssel és az e-mailes kapcsolattartással elvész a kommunikáció legfontosabb eleme, a nonverbalitás” – mondta el. Ez pedig azért problémás, mert kutatások igazolják, hogy sokszor mondanivalónk 60-80 százalékát nonverbális úton fejezzük ki. Papp István hozzátette, hogy ennek alapján a mostani fiatal generációk nem tanulják meg a társas érintkezés minden formáját, az összes hogyant és mikéntet. Ez pedig a későbbi kapcsolatépítési és -fenntartási készségükre van káros következményekkel. Ezt Király Gábor azzal igyekszik megcáfolni, hogy csak azok az online kapcsolatok és hálózatok működhetnek jól, amelyek valójában egyszerre léteznek az offline világban is. „Vegyük például a tinédzserek Facebook-használatát. Iskolai életüket, társas érintkezéseiket otthonról, a képernyő elől folytatják.”
A kérdés innentől kezdve a társadalmak kulturáltságán vagy épp kulturálatlanságán áll vagy bukik. Aki rendelkezik megfelelő tudásmennyiséggel, az képes megfelelő döntéseket hozni. Az autonóm, önmagáért és másokért felelősséget vállalni képes egyén számára az internet csak egy újabb platform arra, hogy társas kapcsolatokat alakítson ki és menedzselje megnövekedett kapcsolati hálóját. Társas érintkezései ezzel együtt nem maradnak kizárólag virtuális térben. Vagy ha igen, akkor azokat megfelelő helyen kezeli, és nem téveszti össze a valódi emberi kapcsolatokkal. Akiket azonban megfelelő kritikai érzék híján elvarázsol a virtualitás és a kütyük világa, azok könnyen elveszthetik a kontrollt, és a net áldozatává válhatnak. „Ők lesznek a kiszolgáltatott tömegek, akik saját énjüket, identitásukat áruba bocsátják mindenfajta felkészültség és tudatosság nélkül, maguk válnak termékké az ingyenes alkalmazásokhoz” – jelentette ki Csókay Ákos.
Nincs több álarc
Rájuk főként veszélyként leselkedik a közösségi médiának az a trendje, hogy digitális identitásunk, tehát az a kép, amit a neten megjelenítünk magunkról és offline életünk egyre közelebb kerül egymáshoz. Korábban ugyanis könnyen elrejtőzhettek egy-egy álnév vagy avatár mögé, de ma a kettő már most is szorosan egymásba lóg, Fehér Katalin szerint pedig ez az elkövetkező években még inkább igaz lesz.
1993-ban Peter Steiner, a New Yorker magazinban megjelent karikatúrája szállóigévé vált, hogy „Az interneten senki sem tudja, hogy kutya vagy”. Mára ez sok tekintetben megváltozott, és az anonimitás egyre inkább visszaszorul, igaz, még mindig kozmetikázzuk netes énünket. Nagyban köszönhetően a sok Facebook-integrációnak, kezdjük névvel is felvállalni véleményünket. Az anonimitás persze még mindig igen vonzó. Az internet megmentheti azokat, akik egyébként korcsoportjuk perifériáján helyezkednek el, sőt segíthet lebontani a szociális kasztrendszert is. A népszerű fantasyjáték, a Parallel Universe kitalálója és tulajdonosa például egy tinédzserfiú volt, aki azért érvényesülhetett, mert partnereinek fogalma nem volt valódi koráról.
Az erőviszonyok változásának is tanúi lehetünk. Kezdetben a híres emberek véleménye számított mindenekelőtt, utána a net terjedésével a névtelen IT-tudorok – akik sok esetben a lenézett kockafej-közösséghez tartoztak – egyre komolyabb webes befolyással rendelkeztek. De ahogy kezdünk visszatérni a nevesített kommunikációhoz, a celebek és divatdiktátorok is visszanyerik véleményformáló erőpozíciójukat.
Mi az internet ára?
Az idő pénz, az meg nincsen – tartja ironikusan a régi mondás. Az internet erre kínál megoldást, gyorsítja felmerülő problémáinkra adandó válasz megtalálását. Ugyanakkor cserébe valami megfizethetetlent vesz el: információt szokásainkról, életünkről. De könnyen megfoszthat a produktív alvásidőtől is. A netezés elvileg olcsó, és folyamatos növekedésével egyre olcsóbb lesz, ezért válthatta fel például az SMS-t a Facebook-chat. De hogy biztosak lehessünk benne, egyedül vagyunk a képernyő előtt, sokszor komoly anyagi áldozatot igénylő vírusirtókat és tűzfalprogramokat kell megvásárolnunk.
A legfélelmetesebb ár mindeközben, amit meg kell fizetnünk, a képességek satnyulása. Lassan elfejtünk kézzel írni. Amerikában már van olyan iskola, ahol meg sem tanítják a gyerekeket a zsinórírásra, úgyis csak nyomtatott betűkkel találkoznak nap mint nap a neten. Hasonló cipőben jár a nyelv is. A folyamatosan rövidített és emotikonokkal teletűzdelt szövegek miatt a mai iskoláskorosztály minden eddiginél jobban küzd a mondatszerkesztéssel és a klasszikus fogalmazással. A közösségi média térhódításával pedig valószínűleg újabb képességeink fognak visszafejlődni.
„Robert Dunbar antropológus megfigyelte, hogy az ősközösségi társadalmaktól kezdve az ember 120-150 főnél nagyobb csoporttal soha nem tudott társas kapcsolatot fenntartani” – mondta el Csókay Ákos. Ennek élettani okai vannak, az agy bizonyos részének barázdáltsága, idegsejtekkel való ellátottsága, valamint kapcsolódása más agyi területekhez korlátozza társas beágyazottságunk méreteit. A közösségi médián keresztül azonban élő kapcsolatunk lehet akár több ezer emberrel is. De valódi kapcsolatok-e ezek? És ha igen, mert az agyunk megtanul ehhez alkalmazkodni, akkor milyen más képességeink satnyulnak el, miket fogunk háttérbe szorítani e funkció előtérbe helyezéséért? Annyi bizonyos, hogy az evolúció során érzékszerveink életkörülményeinkhez, így például szaglásunk és tapintásunk jelentősen visszafejlődött látásunk javára.
Mit hoz a jövő?
Húsz évvel ezelőtt még az otthoni PC-használat sem volt egyértelmű mindenki számára. Húsz év múlva pedig a 24 órán keresztül netre csatlakoztatott mobileszköz nélkül napi feladatainkat sem végezhetjük majd el. „A kormányoknak, piaci szereplőknek és a felhasználóknak is egy körülbelül fél emberéletnyi távlatban kell alkalmazkodniuk ehhez a dinamikus változáshoz. A prognózis tehát nem a kütyükről szól, hanem az emberről. Az alkalmazkodóképességről, a kontrollról, az ellenőrizhető és menedzselhető adatokról és tartalomról. Arról, hogy kik leszünk a digitális rendszerekben, mennyire válunk sérülékenyekké vagy mennyire tudjuk felépíteni magunkat szinkron és aszinkron digitális valóságokban, hogyan képviseljük majd ezzel családunkat, szakmánkat vagy épp bármi mást” – mondta el Fehér Katalin.
A trendek tehát egyértelműen azt mutatják, hogy az internet jövője a mobilitásban rejlik. Adatok és gyors információcseppek halmaza lesz, amit szó szerint azonnal elérhetünk majd. A kérdés a hogyan. Egyszóval a Google alapon működő szofisztikált algoritmusok határozzák majd meg, hogy ki mit láthat a netes információhalmazból? Vagy a közösségi médián belül keresünk majd, ahol saját ismerőseink ajánlatai mutatják majd az utat, és nem névtelen trollok és marketingszövegek? Esetleg 140 – vagy még kevesebb – karakterben ismerjük meg a világot, az ismerősök, a hírek és a reklámok történéseit, hogy végül eljussunk a csak képi vagy videós kommunikációhoz?
Egyelőre a kérdés még kérdés marad. Jelenleg még a kulturális megosztottság alapján szerveződő nethasználat számainak javítása a cél. Ez az oka ugyanis az egyenlőtlen netelosztlásnak – még az EU-n belül is. „Magyarországon száz főből jelenleg körülbelül hetvenöten, Dániában viszont százból kilencvenhatan használják aktívan a netet” – jelentette ki Prazsák Gergő. Ez a szám persze világviszonylatban nem számít rossznak. Ázsiai-afrikai összehasonlításban például a teljes lakossághoz mérten egyes országok jóval alacsonyabb nethasználati arányszámmal rendelkeznek az infrastruktúra és a kulturális fejlettség harmadik világbeli voltából adódóan. Fehér Katalin szerint „a magyarok jól állnak a penetrációt illetően. Ráadásul a felhasználók és a piaci szereplők is folyamatosan tanulják, hogyan lehet reagálni a digitális változásokra, hogyan lehet lépést tartani más piacokkal. Azok a legversenyképesebbek, akik képesek a különböző generációk tudásának és online jártasságának integrációjára.”
A mobilitás és a nyugati kultúra terjedése azt valószínűsíti, hogy ezek a számok a következő néhány évtizedben megtöbbszöröződnek majd, különösen a mobileszközök piaca bővül majd exponenciálisan. Az állandósuló netes kommunikációban sem szabad elfelejteni, hogy a józan észt nem írhatják felül a kütyük. Mert az internet egy kétélű kard. Rengeteg előnnyel rendelkezik, de a túlcsorduló eszköz-, alkalmazás- és platformkínálat legalább ugyanennyi veszélyt és kihívást is tartogat. Az új jelenségeket pedig tanulni és alakítani kell, nemcsak elfogadni. És ha ez megtörténik, akkor mondhatjuk el, hogy nem a technológia uralja az életünket.
