A 3D-s grafikai csomagok különféle formában érhetők el a piacon. Általános célokra ott vannak a már bizonyított, jól bevált, professzionális címek: 3ds max, Maya, Cinema 4D, LightWave, Softimage|XSI. Ám ezeken kívül a 3D-s munka számos speciális területére kifejlesztett célszoftvereket találunk. Ha például térbeli növényzetet akarunk létrehozni, választhatunk: vagy az általános célú 3D-s programok (nem mindig egyszerűen használható) erre szánt eszközeivel dolgozunk, vagy pedig valamilyen célalkalmazást, esetleg beépülőmodult használunk. Még ha valamilyen 3D-s csúcsalkalmazás lenne is a birtokunkban, semmi sem akadályozhat meg, hogy ne egy dedikált növényzetkészítő programmal teremtsünk fákat és növényeket - más kérdés persze, hogy mennyire szervesen tudjuk integrálni ezeket az objektumokat éppen futó projektünkbe.
Alternatív növénytermesztés
Megpróbálhatjuk meshként (rácshálós objektumként) exportálni a fákat és a növényeket, majd közvetlenül importálni őket fő 3D-s alkalmazásunkba. Ennek a megközelítésnek is megvan a maga árnyoldala, hiszen az exportált geometriának szükségszerűen összetettnek kell lennie, ami lelassítja a jelenetek interakcióját, így a felhasználó arra kényszerül, hogy különféle módszerekkel kísérletezzen megközelítőleg pontosan felbecsülni a terület flóráját - anélkül, hogy ténylegesen megjelenítené a teljes geometriát. Egy dedikált alkalmazásban a vegetáció rendszerint többféle felbontásban is megjeleníthető, ami a munkafolyamatot simábbá, zökkenőmentesebbé teszi.
A másik módszer ennek épp a fordítottja: a tájgeometriát visszük be a tájgeneráló alkalmazásba, és ott „csomagoljuk” be az elemeket. Ily módon igénybe vehetjük a tájképgeneráló programban lévő animációs, textúramodellező, megvilágítási és leképezési funkciókat. Számoljunk azonban azzal, hogy ezek minősége általában kevésbé kielégítő, mint a 3D-s főalkalmazásoké.
Harmadik alternatíva külön-külön legenerálni a tájat és a vegetációt, azután egybeépíteni e kettő eredményét. Ennek az az előnye, hogy mindkét alkalmazásnak a legfőbb erősségeit aknázhatjuk ki. Hátránya viszont, hogy nehézkes és keserves lehet szinkronba hozni a mozgást (ha mozgatjuk a kamerát), vagy egységesíteni a kamera nézőpontját a két alkalmazás között, nem is beszélve a megvilágításról és a renderelt kinézetről.
Ha a megtervezett videofilm vagy állókép még mindig nem túl számításigényes, a legjobb talán mégis a teljes projekt folyamán mindvégig ugyanazzal a táj- vagy növényzetgeneráló programmal dolgozni. Ez esetben kiemelt fontosságot nyernek a szoftverek által nyújtott szolgáltatások, valamint a minőség. A továbbiakban ezeket fogjuk tüzetesebben is megvizsgálni.
Akik viszont jóval fejlettebb 3D-s növényzetképző funkciókra vágynak, azok minden bizonnyal beépülőmodulokat választanak meglévő 3D-s programjukhoz. Ezek előnye, hogy jól integrálódnak a gazdaalkalmazásba, ami konzisztens módon készült képet vagy animációt eredményez. Az sem elhanyagolható szempont, hogy egy ilyen beépülőmodul milyen lehetőségeket kínál a dús, részletgazdag vegetáció interaktív megjelenítéséhez, szerkesztéséhez.
Eltekintve a munkafolyamattal kapcsolatos megfontolásoktól, a végeredmény minőségére is figyelnünk kell. Attól függően, hogy milyen célra kívánjuk felhasználni a 3D-s videót, a növénytakarónak is megfelelően realisztikusnak kell lennie. Nemcsak arról van szó, hogy mennyire kidolgozottak a textúrák, illetve a modellezés, hanem az is fontos, hogy milyen mértékben animálható mindez. A mozgófilmen rezzenetlenül álló 3D-s lombozat totálisan lerombolhatja a gondosan felépített valóságérzetet.
Mozgásban az élet
Távoli képeknél, például erdők borította hegyoldalak látványtervezésénél nem kritikus fontosságú szempont ugyan az animálhatóság, de közelképek esetében már egy picike mozgás is nagyot dob a látványon. Ha az általunk használt vegetációképező eszköz nem teszi lehetővé az animáció beállítását, meglehetősen bonyolult és időigényes munka kézzel mozgásba hozni a növényeket meglévő 3D-s programunkban.
Ez több részből álló feladat lesz, ha nagyszámú növényt kell egyenként manuálisan beállítgatni, hisz gyakorlatilag lehetetlen egymástól függetlenül mozgatni a fákat és a különféle növényi formákat - márpedig ezt kellene tennünk, ha nem akarjuk, hogy a teljes lombozat egyazon ütemben hajladozzon.
Igazi kihívást jelenthet még, hogy hogyan tegyük az egyedi fák és növények küllemét a lehető legmeggyőzőbbé. A kézzel történő drótvázas felépítés nagyon sokáig eltarthat, még egy csenevész facsemete esetében is. Legnehezebb mégis annak a hatásnak az elérése, amikor a levelek egymástól függetlenül, szabadon mozognak ugyan, mégsem diszharmonikus módon. A másodlagos animáció rendkívül lényeges a megfelelő kinézet megvalósításához, így végül is ez az egész munka gigászi küzdelemmé válhat.
Rohan az idő...
Érdekes lehetőség a 3D-s vegetációkészítés kapcsán az idő múlásának érzékeltetése a növényzet fejlődésének, növekedésének bemutatásával. A programokban azt is megnéztük, mennyire könnyedén tudjuk ezt szimulálni -– már ha egyáltalán létezett bennük ez a funkció.
A 3D-s növénytakarón belül nagyjából három kategória különíthető el: fák, növények és virágok, valamint fű. Mindegyik csoportot sajátos követelmények jellemzik, noha a fák és a növények meglehetősen közel állnak egymáshoz az őket generáló technológia vonatkozásában – voltaképpen a fák nem mások, mint komplexebb növények. Ugyanakkor a fűféléket a legegyszerűbb egy haj- és bundázatrendszerrel előállítani. A fű nem bonyolult struktúrájú képződmény ugyan, mivel azonban többnyire sok van belőle, a sok tíz, száz, ezer fűszál lengedezése, hullámzása lényegesen hozzájárul a látvány életszerűségének fokozásához.
Mindezekből adódóan a tesztünkben szereplő vegetációképző eszközök zöme elsősorban a fákra és a növényekre koncentrál, nem pedig a fűfélékre, már csak azért is, mert utóbbiak egyszerűen létrehozhatók a meglévő hajképző beépülőkkel.
A teljes cikk a 2005. februári számunkban olvasható.
