Kompakt digitális fényképezőgépek
A 2004-es év nem volt épp állóvíz a digitális képalkotás terén. Az árak nagymértékben csökkentek, a képvevő szenzorok pixelszáma pedig – ahogy az lenni szokott - nőtt. Immár a középkategória képviselői között is felfedezhetők az ötmillió képpont rögzítésére alkalmas gépek, hiszen a felső kategóriában a nyolc megapixel lett a maximum.
A képvevő szenzorok képpontjainak számát ábrázoló grafikon az évek múlásával egy egyenletesen emelkedő vonallal rajzolható, de a zoomátfogás (egy-két ritka kivételtől eltekintve) sokáig nem lépte át a 3-4-szeres értéket. Az elmúlt év ebből a szempontból változást hozott, szinte minden neves gyártó megjelentetett egy-egy igen nagy optikai közelítésre alkalmas készüléket, ráadásul épp a megfizethető ártartományban. Ebből a szempontból a Fuji Finepix S5000 típus volt a nagy sláger, hiszen a tízszeres optikai nagyításra alkalmas készülékhez megjelenése idején bruttó 150 ezer forintért hozzá lehetett jutni, és az ára az év végére 90 ezer forintra csökkent.
Abban az esetben, ha ilyen nagy optikai zoommal fotózunk, bizony előfordulhat, hogy kezünk remegése miatt elmosódottak lesznek a felvételek. Ez a rázkódásvédelemmel küszöbölhető ki: e megoldások közül a mechanikus rendszerekkel érhetünk el jobb eredményt, s találunk pár típust, amelyekbe ezt már be is építették. A Panasonic ennél többet is tett, hiszen a rázkódásvédelmet a kicsi, háromszoros közelítésre alkalmas, átlagos külsejű kompaktjaiba is beszerelte.
Életközelibb feldolgozás
A digitális fényképezőgépekkel készített képek minősége nemcsak az optikán, illetve a pixelszámon múlik, hanem a feldolgozóegységen is. A HP Photosmart sorozatának újabb tagjai a Real Life technológiát alkalmazva, a szemünk által látottakhoz sokkal inkább hasonlatos felvételeket készítenek. Ez a technológia több alrendszer integrációja, amelyek közül a digitális vakut emelhetjük ki; segítségével a digitális képalkotásra jellemző kicsi kontrasztátfogás okozta hiányosság javítható.
A Fuji másképp oldotta meg a problémát, hiszen saját fejlesztésű, egyedülálló felépítésű, méhsejt szerkezetű CCD-képvevő szenzort alkalmaz. E típus jellemzője, hogy a megszokottól eltérően átlós szervezésű képpontok között jóval kisebb az érzékelésre alkalmatlan „üres” terület, így a felvételeken nagyobb, jobb dinamika érhető el.
Bár a Fuji gépei így is remekelnek ezen a téren, tovább finomítottak az unikumnak értékelhető technológián: az F610-es modellnek, valamint az F700-as kompakt sorozat tagjainak az érzékelői pixelenként két képvevőből állnak. Ezek közül az első nagy, a második pedig kis érzékenységű: azoknál a képrészleteknél, ahol a kép „beég” (tehát elérte a fényesség maximumát), a kisebb érzékenységű rész válik aktívvá.
Javuló minőség
Megfizethető árú digitális fényképezőgépeket két, jól elkülöníthető cégfajta gyárt, természetesen más-más megközelítéssel. Az első tagjai a számítástechnikai részegységeket gyártók közül kerülnek ki: az általuk készített gépek olcsóbbak, egyben sokkal kisebb teljesítményűek is. Ezek a műanyagból készült lencsék, a fix fókusz és a gyengécske, ám igen olcsó CMOS- képérzékelők alkalmazása miatt eddig szerény teljesítményűek voltak. Ennek ellenére tavaly igen erős javulást lehetett tapasztalni a képminőségük tekintetében. Ebben a kategóriában is megjelentek a közelítésre alkalmas optikák, valamint a gyártók választása gyakran esett a CMOS típusú szenzoroknál jobb CCD-képvevőre. A másik tábor a vérbeli fényképezőgép-gyártóké: itt a minőség előbbre való, mint az alacsony ár – e cégek a kisebb-nagyobb finomításokra fektették a hangsúlyt úgy, hogy a vételár emiatt ne legyen magasabb.
A kompakt gépekre jellemző, hogy nemigen adnak lehetőséget a kézi beállításokra, amolyan „mutass és kattints” fotózási stílust követnek. A múlt év nagy nyertese a Canon Powershot, amelyet viszont épp a teljes körű manuális beállíthatóság jellemez, természetesen az automata üzemmód kiválasztásának lehetősége mellett. Ráadásul a sorozat tagjai a legolcsóbbak közé tartoznak, így az év során igen sokan választották az igényes, sallangmentes, fém előlapos készüléket.
Mindenképp meg kell említeni az éves áttekintés során a digitális fényképezőgépekben használatos memóriakártyákat is. Kapacitásuk nőtt, áruk pedig nagyon meredeken esett. Az év végén négyszer annyi fotó tárolására alkalmas példányt vásárolhattunk ugyanannyiért, mint 12 hónappal korábban. Még az Olympus és a Fuji gépekben alkalmazott, igen drága xD-Picture Card ára is mérséklődött - igaz, az általános típusokhoz mérten kevésbé drasztikusan.
Mozgásban a felvétel
A digitális fényképezőgépek fejlődésére jellemző, hogy az eddig csak más elektronikai termékek által nyújtott szolgáltatásokat is egyre jobb minőségben kínálják. Ilyen a digitális videokamerák mozgóképfelvétele is. Egyre több olyan modell látott napvilágot tavaly, ahol e funkció minősége inkább a kifogástalanhoz áll közelebb, mint a hiánypótlóhoz. Tavaly ilyenkor egy nézhető klipre azt mondtuk, hogy legalább 15 képkockával, 320×240 képpontban kell, hogy fusson.
Mára ezek a számok 25-30-ra, valamint 640×480-ra módosultak. Ilyen minőséget ma szinte mindegyik gyártó kínál már készülékeiben.
Régebben olyan modellekkel is találkozhattunk, amelyek LCD-kijelző nélkül csábítottak olcsó árukkal. Ma már keresve is nehéz ilyet találni. Ezek a kontrollfunkciók ellátására is alkalmas parányi megjelenítők remekül végzik a dolgukat, hiszen akár a komponálás során, akár a képek, videók visszanézésénél remek szolgálatot tesznek.
2004 ezen a téren is újdonsággal szolgált: színre léptek az első OLED-kijelzők, amelyek minipéldánya meg is jelent egy-két Kodak fényképezőgépben. A típus előnye a közel 180 fokos láthatóság, de ezen túlmenően a fogyasztása is kisebb hagyományos társaiénál, hiszen háttérvilágítást nem igényel, mert a fényt az elektromos áram hatására a képpontokat alkotó szerves diódák bocsátják ki.
A teljes cikk a 2005. februári számunkban olvasható.
