Egy nemrég benyújtott törvényjavaslat adójellegű kulturális járulékkal sújtaná az internetszolgáltatást és a digitális műsorvevő készülékeket. Az infokommunikációs ágazat most leszámolhat pár illúzióval. Azzal, hogy Magyarország őszintén törekszik racionális alapokra helyezni a költségvetést, csak azt finanszírozva, ami szükséges. El kell vetni azt a hitet is, hogy az ország útja a modernizáción keresztül vezet a szélesedő jogállamiság és erősödő demokrácia irányába. Látható, hogy a döntéshozók még nem struktúrákban, egymásra épülő és segítő rendszerekben gondolkodnak, hanem a recsegő metódusok konzerválásában. Az internetadó célja a réteglapok, tánccsoportok stb. tehát egy speciális kulturális közeg és érdekháló finanszírozása, amelynek az évi 1,7 milliárd forintos alapját a kulturális kormányzat kevésnek találta, és körülnézett egy nagy zseb után.

 

Úgy emlékszem, a budapesti metróban is bemondják időnként, hogy az utazók vigyázzanak az értékeikre. A távközlési nyereségek túlságosan csábítók voltak ahhoz, hogy ne bizonyuljanak közprédának.

 

Emlékezzünk a bankszektor megsarcolására tett kísérletekre, ám ott nem a létszükségletnek nem tekinthető, szűk példányszámú lapok és közösségek fenntartása volt a cél. Emlékezetes a nyomtatók megadóztatásának ideje is, ott a szintén liberális vezetésű IHM ismerte el az igazságügy és a szerzői jogi lobbi adóztatási jogát a nyomtatókra, amely vágyat csak a szocialista parlamenti képviselők segítségével lehetett lehűteni. Az ágazatért (amelyben a netszolgáltatás, a tartalomfejlesztés, civilszervezetek, mobilszolgáltatók is beleértendők) felelős liberális gazdasági tárca - az adócsökkentések deklamálása idején - a jelek szerint megalkudott a sorssal, a fátummal az internetvilág felett: hátha visszafolyik valami az új adóból.

 

Tiltakozik a szakma, tiltakoznak a civilek>>>