Hagyományosra szalagra rögzített minden videokamera, beleértve a régi, ma már csak használtpiacon kapható analóg modelleket. 1995-ben kezdődött a DV-, majd a miniDV-kazettás digitális videokamerák térhódítása, ez a szalagformátum sokáig egyeduralkodó volt a digitális kamerák világában. Utóbb az írható és újraírható miniDVD-rendszerek léptek be a képbe, aztán egyre-másra árasztották el a piacot a beépített flashmemóriára, memóriakártyára és miniatűr merevlemezre dolgozó masinák. Találunk köztük standard és HD-felbontásúakat is, akkor mit válasszunk?
Praktikus szempontok határozzák meg, hogy milyen média szolgáljon a videofelvételek tárolására. A miniDV még ma is labdába rúghat, ugyanis máig ez az a digitális formátum, amely csak a képkockákon belül alkalmaz veszteséges tömörítést, ott is igen jó minőséget tartva szem előtt. A tárgyak két képkocka között történő elmozdulását nem tömöríti, vagyis a mozgások érintetlenek és természetes léptékűek maradnak, bizonyosan nem fordul elő például szaggatott pásztázás. A szerkesztőprogramoknak is egyszerűbb dolguk van a DV-felvételekkel és bár ma ez a két gigahertzes processzorok dömpingje miatt már nem kritikus szempont, de kisebb teljesítményű gépen is vághatók, effektezhetők. A szalag árnyoldala továbbra is, hogy csévélni kell és csak valós időben archiválható, illetve játszható be a gépbe.
Azok számára is van megoldás, akik nem szeretnének számítógépre vagy DVD-felvevőre való áttöltéssel tölteni az időt. Ha miniDVD-alapú kamerát választunk, akkor akár teljes mértékben búcsút inthetünk a számítógépnek: a 8 centiméter átmérőjű DVD-k maguk is lejátszhatók a legtöbb DVD-lejátszóban, így nem kell archiválással pepecselnünk. Ha újraírható nyersanyagot használunk, akkor sok modellnél már a kamerában is lehetséges a felvételek szerkesztése. E tekintetben legrugalmasabb a DVD-RAM és DVD+RW, de sok kamera DVD-RW médián is képes a vágásra, ha ez fontos számunkra, akkor előzetesen tájékozódjunk. Amennyiben a miniDVD mellett döntünk, vegyük figyelembe, hogy a kis méret arányosan csökkentett tárolókapacitással jár, rétegenként és oldalanként 1,4 gigabájt rögzíthető. Ez korlátozóan hat a felvétel időtartamára, egy lemezre 30–40 perc vehető fel jó minőségben, ami elmarad a miniDV 60 (LP-módban 90) perces játékidejétől. Mivel minden ilyen modell MPEG-2 vagy AVCHD-tömörítéssel dolgozik, kevésbé precíz részletekre számíthatunk, különösen akkor, ha sok a felvételen a mozgás. Konstrukciós jellegzetesség, hogy a beépített DVD-író rendelkezik ugyan áthidalási idővel, de folyamatos rázkódás mellett nem képes működni, hányatott körülményekhez ne DVD-alapú készüléket válasszunk.
Az elmúlt évek technikai fejlesztései a flashmemóriák árának rohamos csökkenését eredményezték, így ma már nem luxus egy akár 8 gigabájtos SDHC-memóriakártya – leggyakrabban ez a formátum szolgál a videokamerákban is. A standard felbontású kamerák rendszerint MPEG-2, a nagy felbontásúak (HD) jobbára MPEG-4 AVC/H.264 tömörítést alkalmaznak, így egy 8 gigabájtos kártyára már hosszabb felvétel fér, mint egy miniDV-kazettára. Az sem mellékes, hogy a flashmemória nem érzékeny rázkódásra, ütődésre és nem igényel mozgó alkatrészt a rögzítőműben, azaz strapabíró kamerák is kaphatók flashalapokon. Negatívum, hogy az MPEG-4 esetében jobban kiütköznek a tömörítési veszteségek, azaz több kontúr-, minta- és mozgáshibára számíthatunk, mint egy DV- vagy MPEG-2 felvételnél. Ha ez kritikus szempont, akkor érdemes vásárlás előtt személyesen kipróbálni az adott modellt és nagy felbontású tévén kimerevíteni egy-egy jellemző pillanatképet, mert AVCHD- és AVCHD-kamerák között is tapasztalható számottevő eltérés minőségben.
Ha kényelmetlennek ítélnénk a szalag és a memóriakártya csereberéjét, akkor beépített merevlemezzel vagy flashmemóriával felszerelt konstrukciók között nézzünk körül. Sok modellben találunk akár 32 gigabájtos memóriát, vagy 60 gigabájtos mini merevlemezt is, ami több tucat órányi anyag leforgatására ad lehetőséget. A mini merevlemezek finom mechanikája nem olyan ellenálló, mint a memóriakártya, ezért válasszunk olyan modellt, ami érzi, ha leejtik és biztonságos pozícióba rántva a fejet, megvédi adatainkat a sérüléstől.
Mind standard (720×576 képpont), mind HD-felbontású, azon belül 720 soros, 1440×1080 vagy 1920×1080 felbontású modellek is kaphatók. Alapvetően fogyasztói kategóriában nem lop meg minket a tény, hogy nem a létező legnagyobb HD-felbontásban dolgozik a kameránk. Sokkal többet számít a képminőségben, hogy milyen minőségűek a kamera komponensei, különösen az érzékelő zajszintje és dinamikus átfogása, no és az optika. Minél nagyobb az érzékelő fizikai mérete, annál kevesebb zajra és teljesebb színekre számíthatunk. A minőség általában valóban egyenesen arányos az árral, nehéz kijátszani a piac egyensúlyi törvényeit. Legjobb, ha a CCD- vagy a legmodernebb CMOS-lapkák valamelyike digitalizálja a látványt.
Minőség tekintetében tehát alapvetően a HD- és SD-kategória között kell választanunk. Legtöbbször egyrészt pénztárcánk korlátai kényszerítenek erre, másrészt a megfontolás, hogy mit kezdünk a HD-felbontású videofelvételekkel. A HDV-rendszerű, azaz miniDV-re dolgozó nagy felbontású kamerák mindenképpen utómunkáért és PC-ért kiáltanak, a memóriakártyás-merevlemezes HD-kamkorderek AVCHD- vagy MPEG-4 felvételeit jobbára csak a legdrágább teljes HD-felbontású tévék vagy a PlayStation 3 játssza vissza közvetlenül. Vásárlásnál tehát számba kell vennünk, hogy le tudjuk-e majd játszani a felvételünket, van-e HD Ready, vagy még inkább full HD-megjelenítőnk? Tudunk-e archiválni (memóriakártyáról, merevlemezről) ebben a formátumban, illetve így megoszthatjuk-e másokkal az emlékeinket, vagy ahhoz mindenképpen DVD-t kell készítenünk? A standard, DVD-nek megfelelő felbontású felvételek archiválása kevesebb tárterületet igényel és feldolgozásuk egy irodai alapgéppel is lehetséges, így ebből a szempontból a kisebb olykor praktikusabb.
Fontos technikai szempont még a képstabilizátor jellege és minősége, ebből is az optikai a jobb. Az erősebb optikai zoom elvileg nagyobb szabadságot ad, ugyanakkor az erősen ráközelített képet (12× felett) még optikai stabilizátorral sem tudjuk kézből megtartani, csak állvánnyal, így ne hagyjuk magunkat elvarázsolni a sokszoros zoomszorzóktól.
