Pillanatnyilag szinte minden szempontból az LG és az általa gyártott OLED-kijelzők szénája áll jobban - teljesen egyértelmű, hogy ez a paneltípus lett a piacvezető a felső és csúcskategóriában. De persze a Samsungot sem abból a fából faragták, hogy beérje a második hellyel; a QLED, a Neo QLED, a mini-LED és a microLED egyaránt az OLED technológia kihívói. Cikkünkben megmutatjuk az egyes technológiák előnyeit és hátrányait, valamint azt is, miként alakulhat a sorsuk a jövőben, a rövidítések kavalkádjában is segítünk eligazodni.
Volt idő, amikor a tévégyártók a fejlesztési erőforrásokat megkérdőjelezhető hasznosságú újdonságok bevezetésére fordították - ha emlékszünk még, tizenegy éve például a 3D-től várta mindenki, hogy megváltsa a világot (vagyis hogy felpörgesse az eladásokat). Aztán amilyen nagy hévvel ugrottak bele a gyártók a dologba, olyan hirtelen szálltak is ki, a mai csúcsmodellekből pedig a 3D-megjelenítési képesség már teljesen hiányzik.
Igazi fejlesztésekről a tévék világában akkor beszélhetünk, ha olyan, a képminőséget érintő újdonság jelenik meg, amely az iparágat alapjaiban képes megváltoztatni. A legjobb példa az elmúlt években erre egyértelműen az OLED-panel, amelynek hála nemcsak a tévék képminősége javult, hanem a piac is átrendeződött: a prémium kategóriában az LG - hosszú idő óta először - a Samsungot megelőzve piacvezetővé vált, és pozícióját azóta is őrzi. Persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy időközben a kijelzők felbontása 4K-s lett, és megjelent a HDR-képesség is - ezek azonban a kijelzőtechnológiától független megoldások. Mostani cikkünkben így ezeket csak érintőlegesen említjük, hiszen elsősorban a kijelzőtechnológiákra koncentrálunk.
Az alapfelállás az utóbbi öt évben a következő volt: a fogyasztói modellek között az LCD- és az OLED-technológia versengett egymással. Persze az LCD-ket a gyártók többféle módon próbálták feljavítani, erre rögvest ki is fogunk térni. Két éve viszont a Samsung előállt egy érdekes (bár nem új) koncepcióval, a microLED-del, amely elméletben ötvözi az LCD és az OLED előnyeit. Mostanra jutottunk el odáig, hogy a technológia kereskedelmi forgalomban elérhető tévébe kerül. De lássuk a részleteket!
Mini-LED
Az LCD-tévék működési elve egyszerű, és valószínűleg már mindenki kívülről fújja is a dolgot. A pixeleket egy folyadékkristály-panel állítja elő színszűrő segítségével, míg a fényt külön háttérvilágítás biztosítja.
Az LCD-technológiával jó színhűség és jó válaszidő érhető el, azonban a háttérvilágítás folyamatossága és a szivárgó fény miatt a fekete szín nem tökéletes, és ebből adódóan a technológiával elérhető kontrasztarány is csak átlagos.
Az LCD-technológiának ez a legnagyobb hátránya - nem véletlen, hogy a gyártók rengeteg pénzt öltek abba, hogy ezt az anomáliát valahogyan orvosolják.
Az LCD-tévéknél alapvetően kétféle típusú háttérvilágítás alkalmazható: az olcsóbb modellek LED-jei oldalt helyezkednek el, míg a prémium modellek apró LED-jei rácsba rendezve a panel mögé kerülnek. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy zónákat lehet kialakítani, a zónák fényerejét pedig egyénileg lehet szabályozni. Ezt az eljárást hívják local dimmingnek, amellyel a fekete árnyalatok mélysége és a kontraszt növelhető. A local dimming persze messze nem tökéletes: a csúcsmodellek gyártói is jellemzően legfeljebb csak 512 zónát használnak, ez pedig eléggé elnagyolt vezérlést tesz csupán lehetővé.
Itt jön képbe a mini-LED. A névből is sejthető, hogy az alapvető újdonságot a LED-ek méretének csökkentése adja: néhány ezer helyett több tízezer parányi fényforrás gondoskodik a háttérvilágítás fényéről, ami elméletben nagyságrendekkel több zóna kialakítását teszi lehetővé. Jelenleg több gyártó forgalmaz LCD-tévét mini-LED háttérvilágítással (Philips, Samsung, LG és TCL), amelyek 1000-5000 zónát használnak. Valóban látványos az előrelépés a képminőségben, de könnyen belátható, hogy ahhoz nem elég, hogy az LCD-tévéket a fekete és a kontraszt tekintetében az OLED szintjére hozza fel. Tehát ez inkább egyfajta továbbfejlesztése egy meglévő technológiának, semmint forradalmi újdonság. Ettől függetlenül a jövő az LCD-tévék világában erre mutat, számítani lehet rá, hogy a felső és csúcskategóriában egyre több készülékben találunk majd mini-LED háttérvilágítást. Fontos tudni, hogy ezt a technológiát a gyártók egyelőre kizárólag a felső kategóriában használják, így jellemzően kvantumpontos megoldással együtt alkalmazzák. És akkor most tisztázzuk, mik azok a kvantumpontok.
Kvantumpont: avagy QLED, QNED
Az LCD-tévék feketéjének és kontrasztarányának fejlesztése mellett a gyártók a színek javítására is nagy hangsúlyt fektetnek. Alapesetben a háttérvilágítás fényét UV-t (kékes szín) kibocsátó LED adja, a gyártók ebből foszfor segítségével állítanak elő fehér fényt (amit az RGB-szűrő alakít át színes képpé). Ezzel az eljárással azonban van egy kis gond: a fény inkább csak fehéres, semmint tökéletesen fehér, így a lefedett színtér csupán közepes. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a piros nem eléggé piros, a zöld nem eléggé zöld, a kék nem eléggé kék. Tehát az árnyalatok az optimálisnál kevésbé élénkek. A hagyományos LCD-tévék legtöbbször az sRGB-színteret képesek csak lefedni, ami a mozifilmek világában, főleg HDR mellett kevés.
Többféle megoldás is létezik a háttérvilágítás fehérségének javítására és ezzel a színtérlefedettség növelésére; ilyen például a fehér fényű LED-ek helyett RGB LED-ek alkalmazása. A mai felső és csúcskategóriás tévék azonban egy még fejlettebb módszerre, kvantumpontos technológiára támaszkodnak. A kvantumpontok valójában apró nanokristályok, amelyek egyedi tulajdonsága, hogy a mérettől függően eltérő hullámhosszú, vagyis eltérő színű fényt engednek át. A gyártók a kvantumpontok segítségével a piros és zöld színt állítják elő, a kék fényt pedig a LED-ekre bízzák. A végeredmény egy tökéletesen tiszta fehér háttérvilágítás, amely a jelenleg alkalmazott megoldások közül a legnagyobb színtér-lefedettség elérését teszi lehetővé.
A Samsung a QLED névre keresztelt, saját megoldását mini-LED-del párosítva már Neo QLED-nek hívja a 2021-es modellek leírásában. Az LG-nél NanoCell néven futott a dolog, ennek mini-LED-es verziója lett a QNED.
A kvantumpontos LED-tévék további előnye a nagyobb színtérlefedettség mellett a nagyobb fénysűrűség és ebből adódóan a nagyobb fényerő és kontrasztarány. A QLED-, valamint QNED-tévék kiválóan alkalmasak HDR-re, és a betekintési szögekre sem lehet panasz. Habár a technológia tényleg remek, arról azért nem szabad elfeledkezni, hogy mégiscsak egy LCD-tévéről van szó, így a hátrányaira, elsősorban a válaszidőbeli problémára a kvantumpont nem jelent megoldást.
OLED
Napjainkban a csúcsot az OLED jelenti, bár ez a technológia sem tökéletes. Ugyanakkor kiváló feketével és ebből adódóan remek kontrasztaránnyal, gyönyörű színekkel rendelkezik, és az úttörő szerepet vállaló LG a maximális fényerőt is folyamatosan feljebb és feljebb tornássza, így az OLED-ek lemaradása a HDR területen egyre jobban csökken.
Az OLED összes előnye abból származik, hogy a képpontok saját fényt bocsátanak ki, vagyis szükség esetén akár teljesen kikapcsolhatók, tökéletes feketét nyújtva ezzel.
A technológia már a 2000-es évek elején bemutatkozott, ám nagyon sok időnek kellett eltelnie addig, amíg kereskedelmi forgalomba kerülhetett. A legnagyobb gondot a gyors elhasználódás jelentette: a pixelek öregedésével folyamatosan csökken a maximális fényerő, ez ráadásul a kék szín esetében elég drasztikus. A probléma súlyosságát jelzi, hogy a Samsung nem is igazán tudta megoldani, így inkább felhagyott az OLED-ek fejlesztésével. Az OLED-tévé éppen ezért ma egyet jelent az LG Display (nem az LG!) nevével. Nem titok, hogy az összes, forgalomban kapható tévébe az LG Display gyártja a panelt, lévén hogy a dél-koreai gyártó az egyetlen, amely megfelelő minőséget tud elérni, nagy mennyiséget képes leszállítani, és még az árai sem szálltak el túlságosan. Egy 55 colos modellt akár már 450 ezer forintért is meg lehet venni; persze nem olcsó, de már nem is a megfizethetetlen kategória.
A 2021-es paneleket az LG Display egyébként már nem is OLED-nek, hanem OLED evónak hívja, utalva arra, hogy továbbfejlesztett megoldásról van szó. A legfontosabb paraméter nyilván a fényerő, ami 20 százalékot javult a 2020-as szériához képest, és 1000 nit körül alakul. Az OLED-ben ugyanakkor nemcsak a kiváló képminőség miatt van potenciál, hanem azért is, mert egyrészt villámgyors, másrészt a panel egyedi tulajdonságai miatt ívelt, felcsavarható vagy hangos tévék is kivitelezhetők.
MicroLED
Nos, a fentiekből kiderült, hogy a QLED nem veszi fel a versenyt az OLED-tévékkel, ezért a Samsung és a Sony alternatív megoldással is kísérletezik, utóbbi ráadásul elég régóta. A Samsungnál microLED néven fut a technológia, és az első prototípust 2019-ben lehetett megnézni. Akkor a technológia úgy mutatkozott be, mint amely moduláris kijelzők építésére alkalmas. A Sony ezzel szemben már 2012-ben mutatott egy microLED-csodát, amelyet anno Crystal LED-nek neveztek el. Ennek a technológiának a lényege az, hogy minden egyes képponthoz saját RGB LED-hármas tartozik - egy 4K-s tévénél értelemszerűen ez nagyjából 24 millió darab LED-et jelent.
A microLED előnye, hogy gyakorlatilag ugyanúgy működik, mint az OLED: minden képponthoz saját fényforrás tartozik, így hozza az OLED előnyeit (jó fekete, kontraszt és válaszidő). Ráadásul a fontos hátrányok nélkül teszi ezt: a microLED várható élettartama jóval nagyobb, mint az OLED-é, és nem kell tartani a beégéstől sem.
Tökéletes megoldás azonban nincs; a microLED gyártása egyelőre rettentő drága, ráadásul a fényforrások annyira aprók, hogy az általuk kibocsátott fény kevés, így trükközni kell a megfelelő fényerő érdekében. A gyakorlatban ez nagyobb működési feszültséget jelent, ami főleg azzal együtt, hogy rengeteg LED található meg egymás hegyén-hátán, jelentős hőtermelést eredményez.
És ez még csak a kisebbik probléma. A másik fontos dolog az, hogy a LED-ek, bár tényleg nagyon aprók, annyira azért nem kicsik, hogy a megszokott, kommersz méretben is készülhessen 4K-s tévé. A Samsung 110 hüvelykes modellt fog piacra dobni első körben, és bár később 99 hüvelykes verzió is várható, ez még mindig nem az a kategória, ami egy átlagos lakásban szóba jöhet. Kézenfekvő megoldás lenne egy 55 colos full HD tévé, ám a 4K-s megjelenítők korában a Samsung alighanem öngyilkosságot követne el ezzel a lépéssel.
A Sony sem mondott le a microLED-tévékről. A japán gyártó egyelőre ott tart, ahol a Samsung járt két éve: a technológiát elsősorban moduláris kijelzőkhöz és üzleti felhasználóknak ajánlja.
A zászló továbbra is az OLED-nek áll: a rivális megoldások folyamatosan fejlődnek, de a fekete és a kontrasztarány párosa miatt az LG Display kijelzője olyan előnyre tett szert, ami a technológia hátrányait könnyedén kompenzálni tudja. Véleményünk szerint nem is várható, hogy a közeljövőben számottevően változzék a felállás. Bárhogy is fejlesztik a gyártók az LCD-alapú megoldásokat, a válaszidőből adódó hátrányokat és a szivárgófény-jelenséget aligha képesek kiküszöbölni. Az LCD-k helye persze megvan a piacon: az OLED a felső és a csúcskategóriában úr, de ahhoz belátható időn belül nem lesz elég olcsó, hogy akár csak a középkategóriába betegye a lábát. Az látszik, hogy a microLED-technológia elméletben fel tudná venni a versenyt az OLED-tévékkel, ahhoz viszont, hogy komolyan lehessen számolni vele, a fogyasztás- és méretbeli korlátokat is le kell küzdeni, és legalább egy 65, de inkább 55 colos modellt is elő kell húzni a kalapból.
Ha szeretnél még több ilyen hasznos cikket olvasni, valamint ajándékba kapni remek teljes verziós szoftvereket és értékes PC-játékot, akkor szerezd be a 2021/04-es PC World magazint!
