Az ezredforduló óta sok minden megváltozott a grafikus kártyák piacán. Az addig megszokott kategóriák apró részekre bomlottak, a típusszámozás nagyobb marketingerővel bír, mint valaha. A szakmabeliek és a kereskedők ugyan megpróbálnak bizonyos osztályokat felállítani, ám a teljesítménybeli különbségek és a marketingesek kedvelt ár/érték együtthatója miatt lényegében minden egyes termékmegjelenéskor újra kell gondolni az addig felállított szabályokat.
Egy új generációs kártyacsalád mondhatni képes teljesen felkavarni a piacot, és a lerövidült termékciklusoknak hála ez manapság egyre többször történik meg. Ha mindig előre haladnánk, akkor talán megszokható lenne ez a feszített tempó, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy a nagyobb profit érdekében a gyártók előszeretettel alkalmazzák az ún. hardveres újrahasznosítást. Kivételesen nem valami környezetkímélő módszerről van szó, sokkal inkább amolyan raktársöprő akcióról. A gyors generációváltásoknak ugyanis az egyik legnagyobb hátránya, hogy az épp leváltandó technológiából rengeteg példány továbbra is eladásra vár, hiszen -- érthető módon -- teljességgel kizárt a már legyártott hardver kidobása.
Bevett módszer a régi fejlesztés olcsóbbá tétele, amely egy idő után azt eredményezi, hogy 5-6, azonos gyártótól származó, de különböző paraméterekkel bíró termék versenyez a többi, szintén hasonló volumenben lefokozott típussal. Már most követhetetlen a dolog, így az már tényleg csak hab a tortán, amikor a kereslet felpörgetése érdekében átnevezik, ezáltal a frissen bemutatott generációba illesztik az amúgy elődnek számító technológiát.
Igen erős marketing a mezőny egyik leglassabb GeForce kártyáján
Érthető, ha visszatetszést kelt a gyártók efféle hozzáállása, ám az a helyzet, hogy nem csak ők tehetnek erről. Amíg valós igény mutatkozik az olcsó grafikus kártyákra, addig nem lesz markáns változtatás, hiszen ebben az árkategóriában az ár a legfontosabb tényező. A többi szempontot illetően egyfajta igénytelenség fedezhető fel a fogyasztói oldalról, a legtöbb vásárlónak ugyanis nincs szüksége kiemelkedő 3D-s sebességre és olyan szolgáltatásokra, amelyeket amúgy soha az életben nem használna ki. Csak a kifizetett összeg számít, ám nem csupán a konkrét hardver kapcsán, hanem annak üzemeltetésének költségei is egyre inkább előtérbe kerülnek mostanság. Sokaknak sajnos nem mindegy, hogy a számítógépük mennyi áramot is fogyaszt a hétköznapi használat során, ezért kénytelenek gondosan megválogatni az alkatrészeket.
A Radeon HD 4670 320 darab stream processzora ellenére is csak 50 W körül fogyaszt
A legszélsőségesebb adatokat produkáló energiafogyasztók éppen a grafikus kártyák: a teljes termékkínálat tipikus fogyasztása 15 wattól akár 280 wattig is terjedhet. Óriási a különbség, az viszont megnyugtató, hogy az alsósok között meglehetősen elenyésző a fogyasztást érintő differencia. Ha okosan válogatunk, akkor viszonylag olcsón megúszhatjuk a beruházást, sőt, akár olyan extrákhoz is juthatunk, amelyekről eddig nem is sejtettük, mennyire hiányoznak az életünkből.
Ez a két kérdés néha meglepően intenzív indulatokat vált ki, mi azonban észérvekkel kívánjuk szembeállítani és megméretni a két gyártót egymással. A nagyon olcsó vételek megtalálásával nincs gond, ilyen vezérlők mindkét oldalon vannak, viszont az elsőre aprónak tűnő eltérések könnyedén az egyik vagy másik oldal felé billenthetik a mérleget. Az ATI mellett szól, hogy a vállalat már második generációját készíti 55 nanométeres gyártástechnológiával, azaz kiforrott, visszafogott melegedést és fogyasztást produkáló modelleket kapunk HD 3000 és 4000 családnév alatt. Az NVIDIA ezzel szemben csak nemrég tért át a korábbi 80 nanométerről, az alsó kategóriás kártyák közül egyedül a legújabb 9400 és 9500-asok készülnek az ATI által is használt csíkszélességen. További pluszpontot jelenthetne a kanadaiak számára, hogy a már említett két széria mindegyike támogatja a DirectX 10.1-et, ám ezt a tudást leginkább a 3800/4600-as kártyák vagy ezeknél jobb vezérlők tudják igazán kihasználni. Az NVIDIA maradt a DX10-es megvalósításnál, és jelenleg úgy tűnik, hogy legközelebb majd csak a DX11-et szeretnék támogatni.
Közös nevezőre sikerült viszont jutni a HD-felbontású videók lejátszásához szükséges támogatás megvalósításában. A két gyártó ugyan eltérő módon valósította meg a fél vagy teljes HD-tartalmak hardveresen támogatott lejátszásának módját, a lényeg, hogy mindkét oldalon létrejött a hardveres megoldás. Ez egyfajta segítség a processzor számára, ugyanis egy videolejátszás alapesetben szinte csak a központi egységet terheli. A High Definiton logó alatt érkező tartalmakhoz elég komoly számítási teljesítmény szükséges, amelyet sajnos nem garantál minden ma kapható CPU. Ekkor jöhet jól egy olyan alsó kategóriás grafikus kártya, amely integrált dekódoló egységet tartalmaz, magyarul a lejátszás okozta terhelés nagy részét át tudja venni a processzortól.
Az ATI megoldását Unified Video Decoder-nek nevezik, míg az NVIDIA a PurevideoHD-vel erősítette meg kártyái pozícióját. Akár 3-4 százalékra is leszorítható a CPU használata az említett két technológiával, ám azt kell mondanunk, hogy nem minden esetben tudunk elérni ilyen alacsony számokat. Előfordulhat, hogy a megtekintendő videó olyan kódolással készült, amit egyik dekódoló egység sem ismer, ekkor sajnos minden marad a régiben, a processzor továbbra is izzad a megjelenített képkockák érdekében. A Blu-ray filmek kódolásaival szerencsére kizárt, hogy gond lenne, így aki a Sony médiáival működő otthoni szórakoztató PC-t építene, az nyugodtan válogathat a frissebb alsós grafikus vezérlők közül, nem kell törődnie a márkajelzésekkel.
Állandó problémát jelent a laikus vásárlók számára eldönteni, hogy mekkora memóriával felszerelt vezérlőt válasszanak. Józan paraszti ésszel az lenne a logikus, ha a több jobbat is jelentene egyben, ám a valóság sajnos nem ennyire egyszerű. Az árak kordában tartása miatt a gyártók előszeretettel választanak lassabb memóriákat a nagyobb mennyiséget kínáló típusokhoz, amely döntésnek a felhasználók igencsak megisszák a levét. A mennyiség megvan ugyan, ám a lapkák sebessége miatt gyakorlatilag semmit sem léptünk előre egy kevesebb, de gyorsabb memóriákkal felszerelt változathoz képest.
Továbbá az ebbe a kategóriába tartozó grafikus magok teljesítménye korántsem a memória fajtájától, mennyiségétől fog függeni, hanem sokkal inkább a memóriabusz szélességétől, illetve az üzemfrekvenciától. Az előbbi egyébként a legfontosabb tényező a memória-alrendszer területén, hiszen akármilyen sebes modult rakhatnak a nyomtatott áramkörre, ha azok csak egy szűk, 64 bit széles buszon keresztül tudnak kommunikálni a GPU-val. Radikális teljesítménynövekedést lehet elérni már a 128 bitre történő váltással is, a Kánaán azonban 256 bites vagy ennél szélesebb memóriabusznál jelentkezik.
Ventilátorral vagy anélkül is furán néznek ki a 64 bites VGA-kártyák
Egyesek számára akár meglepő is lehet, hogy a legváltozatosabb monitorcsatlakozásokat ebben a kategóriában kapjuk. A csúcsszegmensre illene a minél több szabvány támogatása, ám ott a szigorú tervezési szabályok miatt nehéz olyan terméket alkotni, amely hátlapján három eltérő, digitális szabvány is helyet kaphat. Ezzel szemben az olcsó grafikus kártyákon ma már nem ritka a natív HDMI vagy DisplayPort megléte sem, amelyek kifejezetten a nagy felbontású kijelzők csatlakozóit várják. Utóbbi talán azért szerencsésebb, mert lényegében licencmentes, azaz integrálásával elméletileg nem növekszik a kártya legyártásának és értékesítésének költsége.
A Gainward 9400 GT-n alapfelszereltség a HDMI kimenet
A felhasználó szemszögéből egyébként teljesen mindegy, melyiket választják, a megjelenített kép minősége sokkal inkább a kiválasztott LCD-panel fajtájától, színhűségétől, vagy éppen kontrasztarányától függ. Fontos tudni, hogy ehhez a két kimenethez továbbra is magunknak kell beszereznünk a kábeleket, amelyeket szerencsésebb esetben megtalálunk a monitor vagy TV dobozában, a többségnek azonban valószínűleg külön beszerzőútra kell majd mennie.
Végül ehhez kapcsolódva érdemes körülnézni a kártyákat vezérlő eszközillesztő szoftver programablakában is, ugyanis a helyes működéshez nem lesz elég csak a kábelt csatlakoztatni, várhatóan némi kattintgatós utómunkára is szükség lesz. Az ATI Catalyst és az NVIDIA GeForce meghajtója is átlátható, könnyen kiismerhető felületet ad a nagy felbontású kijelzők kezeléséhez.
Mivel nem felső- és középkategóriás vezérlők szerepelnek tesztünkben, ezért csupán négy 3D-s tesztprogramot futtatunk le a versenyzőkön. Az Intel Core 2 Quad Q9300-as processzorral és kétszer 1 gigabájt memóriával felszerelt tesztgépen legelsőnek a 3DMark Vantage alkalmazását indítottuk el, mely ezúttal nem az alapbeállításnak számító Performance, hanem az alsókategóriás kártyákhoz illő Entry profillal futott. A három játékprogram azonos felbontáson - 1024×768 - futott, az Unreal Tournament 3 és a Far Cry magas, míg a Crysis közepes részletességet kapott. Mindezt Windows Vista Ultimate SP1 32 bit alatt, azaz a tesztek zömében a DirectX 10 mód volt aktív.
A leggyorsabb:
A tesztprogramjainkban elért pontszámokból egyértelműen látszik, hogy a Gigabyte HD 4670-es kártyája a leggyorsabb a mezőnyben. A 320 darab stream processzor és a magas órajelek miatt még a testvérmodellként helytálló HD 4650 eredményeit is jócskán túlszárnyalta a kártya, ára pedig nem lépi át még a 25 000 Ft-os határt sem. A hangos ventilátort viszont nem tudjuk megbocsátani a gyártónak, még akkor sem, ha a hőfokokkal semmi gondunk sem akadt a tesztelés során.
A legolcsóbb:
Az Asus előző generációs EAH3450-es vezérlője tesztünk legolcsóbb grafikus kártyája. A mindössze 8000 Ft-ba kerülő VGA félmagas nyomtatott áramköre révén kiváló választás HTPC-kbe, ám kizárólag 2D-s felületet használó programokat futtassunk rajta, ha kedves az életünk. A gyártó saját tervezésű passzív, V-formájú bordája kellő hatékonysággal üzemel, egy jó ház kiválasztása esetén még kiegészítő ventilátorra sincs feltétlenül szükség.
A legfelszereltebb:
Az MSI zajtalan GeForce 9500 GT kártyája több ponton is felülmúlta társait. Egyrészt a tévékimenet helyett a gyártó egy HDMI-aljzatot helyezett a hátlapi panelre, másrészt pedig ezen a kártyán érvényesült legjobban a passzív hűtés elve. A hőcsövekkel megtámogatott bordák kitűnően vizsgáztak tesztjeink során, méghozzá úgy, hogy a referenciánál magasabb órajelen üzemeltek a memóriamodulok a kártyán. Mivel azonban teljesítményben lemaradt, ezért csak a felszereltségét tudjuk díjazni.
