Sokféleképpen jellemezhető az Intel elmúlt pár éve üzleti szempontból: bukdácsolás utáni kármentés, szinten tartást követő forradalom, patikamérlegen kiporciózott stratégia alapján átformált közép- és hosszútávú jövő. Mind-mind nagyon hangzatos jelzők és kissé unalmas megfogalmazások, ezért talán picit szórakoztatóbb úgy leírni a gyártó elmúlt hat-hát évét, hogy remek memóriajátékot készít bármelyik korosztály számára.
Ember legyen ugyanis a talpán, aki időrendi sorrendben képes felsorolni az összes "Lake" generációt a Skylake-től kezdve napjainkig. Legutoljára a 6. generációs Core processzorcsaláddal érkezett olyan architektúra, amely több fronton is feljebb emelte a lécet a központi egységek teljesítményét, energiahatékonyságát és rugalmasságát tekintve. Küzdött is a legnagyobb vetélytársnak számító AMD azért, hogy ezt az architektúrát mint referenciapontot érdemben legyűrhesse; tulajdonképpen a Zen az első perctől kezdve a Skylake ellenében készült.
Mint azt már tudhatjuk, a küzdelem izgalmas fordulatot vett, a Zen második és harmadik generációja nemcsak sebességben, hanem az architektúra tervezési oldalán is behozta lemaradását. Egy rugalmasan alakítható, az éppen elérhető legjobb gyártástechnológiára finomhangolt dizájn dübörög egyre több, AMD márkajelzéssel ellátott számítógépben, ráadásul a stratégiai ernyő alá egyszerre fért be a laptop- és a szerverpiac is, aminek eredménye tisztán látható a piaci részesedési számokból, arányokból.
Nem csupán ezért, de a vállalat saját jövőképe miatt is fontos változtatások alkalmazása vált szükségessé az Intel háza táján. A gyártástechnológiai bakik és a rossz felső vezetői döntések után most úgy fest, hogy ismét megvan a helyes irány, aminek első állomása az Alder Lake kódnévre keresztelt generáció lehet.
Hibrid, akár a mai mobil chipek
A már említett, "Lake" memóriajátékunk, amellett, hogy mókás 1-2 percet okozhat a hardverek megszállottjainak, egy kis csapdát is rejt, amit viszonylag kevesen vesznek észre. A megannyi, azonos névadási sémát használó kódnév sorának végén ugyanis felbukkan egy bizonyos "Lakefield" elnevezés, amiről még nekünk is nehéz előásnunk konkrét tapasztalaton alapuló emlékeket. Ez egyáltalán nem véletlen, a speciális, az Intel által csak az első hibrid x86 processzordizájnként kezelt központi egységek gyakorlatilag nem jutottak el a tényleges piaci startig. Valahol, a messzi-messzi távolban ugyan elkészült egy kifejezetten erre a platformra tervezett Samsung Galaxy Book S notebook, de a fősodorban úszkáló felhasználók közül vélhetően nagyon kevesen találkoztak vele.
Legutóbb a Broadwell processzorok (5. generációs Core) idején élhettünk meg olyat, hogy egy generáció extrém rövid ideig volt porondon, és ez most sem történt másként - a Lakefield egy kiváló pilotprojektként is értelmezhető, amely megmutatta azt a lehetőséget, hogyan lehet az okoseszközökben már évek óta használt heterogén dizájnt (több különböző mag keveréke) az x86 utasításkészletre, működésre átültetni. Az első próbálkozás egy nagy processzormagot és négy kisebb egységet tartalmazott, keverve a Core processzorokban megszokott teljesítményt és tudást az Atom központi egységekre tervezett alacsony fogyasztással és magas energiahatékonysággal.
Színre lép az Alder Lake
Ezen a Lakefield-úton tovább haladva egy új architektúrális alapú generáció kezd kibontakozni, és egyúttal egy olyan jövőképet lehet látni az Intelről, ami nemcsak a klasszikus desktop és notebook piacon állíthatja helyre a vállalat renoméját, hanem más piacokon is bevetésre kerülhet a következő évtizedben. A hibrid dizájnra megalkotott x86-os éra izgalmas és egyben veszélyes lehetőségeket is rejthet, az Alder Lake pedig pont emiatt kap kiemelt szerepet; ki kell taposnia az utat az utódoknak, hiszen az aktuális roadmap szerint nincs "B" terv, évről-évre érkeznek a következő "Lake" fejlesztések.
A fejlesztések közé befért az Xe architektúra újításaival megspékelt UHD integrált grafika is, aminek erejét elsősorban a mobil gépekbe szánt verziókban láthatjuk majd.
Egyébként meglehetősen sok találgatás előzte meg a hivatalos bemutatkozást, hiába volt meg ugyan a főbb paraméterek véglegesítése az Intel idei fejlesztői konferenciáján, az új felépítés miatt sok-sok kérdőjellel fordultunk rá a novemberi eleji nagy napra. Papíron, a prezentációs diákat tekintve érthető és logikus az architektúra működése, ám az igazi működést valós, élő tesztkörnyezetben tudja megtekinteni az első példányokat megkaparintó szerencsés tömeg.
Az új generáció ugyan felépítésben nem, de a nevezéktant tekintve követi az eddigi sémát, a 12. generációs családnév alá Core i9, i7 és i5 néven állnak be a helyükre az egyes modellek. Ahogy azt megszokhattuk, a felső és felső-középkategóriával indít a gyártó, a közepes és alsóbb teljesítmény- és árszintekre érkező variánsok bemutatása később várható.
Míg régebben a "K" jelzőt csak egy-egy csúcsmodell kaphatta meg, addig most a teljes elsőkörös paletta szorzózármentesre és tuningbarátra sikerült, az üzemfrekvenciák, magkiosztások és fogyasztási keretek mellett az integrált grafikus mag megléte vagy hiánya adja a főbb különbséget.
Egyik verzió sem Coretalan
De miről is szól ez a hibrid dizájn tulajdonképpen? Nos, az Alder Lake alapja valóban roppant egyszerűen megérthető. A lapkában helyet kapó processzormagokat két csoportra osztották, az egyes csoportokon belül előre meghatározott számban biztosítják a szükséges számítási kapacitást. A jelenlegi dizájn maximuma 8 db ún. Performance Core-t enged, amihez 8 db Efficiency Core tartozik. Előbbiek a különböző felhasználási formákhoz (pl. játék, multimédiás tartalom készítése, fejlesztői eszközök futtatása stb.) igényelt nagy számítási teljesítményt adják, utóbbiak pedig a tipikusan alacsony terhelésű programszálakat kezelhetik (pl. böngészés közben, háttérben futó alkalmazások esetén, tartalomfogyasztás alatt stb.). Tehát egyfajta processzorszintű teljesítményprofilozást kapunk a magok szintjén, ha kell, megkapjuk a teljes erőt, ha pedig erre nincs szükség, akkor az alacsony fogyasztású magok teljesítik a feladatokat.
Izgalmas jövő az Intel számára; a két magtípus keverése és variációi érdekes CPU-kínálatot hozhatnak el.
Ez a kiosztás típusonként változhat, kevesebb P-Core-t egyelőre csak az i5-ös verzió kapott, míg az E-Core-ok felezése már az i7-es kiadásnál is megtörtént. Már most hallani híreket arról, hogy lesz olyan variáns, ami teljesen száműzi az E-Core-okat, továbbá a Core i3 esetében várhatóan 4+4-es felépítéssel találkozhatunk majd. A két magcsoport eltérő órajelszinteken működhet, külön alap és boost frekvenciákat kapnak, a többszálú programkezelést segítő Hyper-Threading technológia pedig kizárólag a P-Core-ok számára engedélyezett. Az új dizájn miatt a gyorsítótárak szervezése és nagysága is alaposan megváltozott, a lapkába integrált vezérlők pedig tovább gyorsultak, vagy épp új szabványoknak felelnek meg.
Nagy teher cipelése közben
Talán az elvesztegetett évek miatt, de az Intel úgy döntött, hogy az Alder Lake és a köré épített platform nemcsak a hibrid x86 érát hozza el, hanem új szabványokat is a világra ereszt. Kezdjük azzal, hogy ezzel generációval megérkezett a DDR5 memóriaszabvány, ami elméleti szinten alacsonyabb késleltetésű, de magasabb üzemfrekvenciára képes modulokat jelent. Nos, ahogy az lenni szokott, erre azért még várni kell, egyelőre jó kezdésnek tűnik minden egyes DDR5-ös modul, de talán az Intel sem véletlenül készítette ultra-kompatiblisra az Alder Lake memóriavezérlőjét; bármilyen, jelenleg forgalomban lévő DDR4-es memóriapárral is működőképes.
Kingston Fury DDR5-5200 MHz memóriapár; érdemes rögtön az XMP-profil beállításával kezdeni, ezt követően lehet próbálkozni az időzítések leszorításával.
Hasonló történik most is, mint a DDR3-DDR4 váltásnál: jelennek meg olyan alaplapok, amik a "régebbi" szabványt támogatják, de minden más tulajdonságukat tekintve maximálisan kiszolgálják az új processzort. Erről a DDR5-ös kezdésről egy külön cikkben is foglalkozunk majd, ahol pont azt fogjuk megvizsgálni, van-e egyáltalán sebességbeli különbség egy magas órajellel büszkélkedő DDR4 modullal szemben.
A PCI Express 5.0 által adott fejlődést viszont már tudjuk ilyen módon tesztelni, csupán elfogadhatjuk, és felírhatjuk a pozitívumok listájára. Az új szabvánnyal kapcsolatosan érdekesség, hogy ennek támogatása kizárólag a processzor szintjén valósult meg egyelőre, a Z690-es lapka a 4.0-s szabványnak megfelelően biztosít PCIe-sávokat a különböző perifériáknak vagy bővítőkártyáknak. Drágább alaplapokon ott lesz a Thunderbolt aktuális verziója és az Intel egyik 6E szabványt támogató Wi-Fi egysége is, míg USB-ből természetesen bőven juthat a 3.2-es verzióból.
ROG-ba öntve
Ezen szabványok változatos megjelenésére kitűnő példaként említhető a tesztünkhöz használt ASUS ROG Maximus XIV Hero alaplap, ami a gyártótól megszokott bőséges tudást és funkciók garmadáját adja. Néhol már-már zavarba ejtő a "maximalizáltság", a rutinos PC-építők azonban gyorsan eligazodnak majd a ROG-os úton (elnézést). Sok minden pont ugyanúgy működik, mint a korábbi Maximus alaplapoknál, ám a BIOS-ban már látni az eltéréseket; legfőképp az Extreme Tweaker menüpont tartogat izgalmas újdonságokat.
Pazar szolgáltatáskínálat és funkciók, az M.2 SSD-k rajongói pedig el lesznek ájulva a dobozban lévő extra ROG Hyper M.2 kártyától
A túlhajtással azonban majd később foglalkozunk, ezt amúgy is mindig megelőzi az első összeszerelés, ami továbbra is könnyű és gyors, még az új LGA1700-as foglalat ellenére is. Egyértelmű jelzések és útmutatók mentén pofonegyszerű az összeszerelése, a Core i9 esetében azonban jobb, ha előre gondolkodunk, és kompakt vízhűtéssel támogatjuk meg a működést. A csúcsmodell tipikus fogyasztását 125 W-ban adta meg az Intel, ám Turbo (Boost) órajeleken 241 W fogyasztás is megengedett, bizonyos alaplapi beállításokkal pedig még tovább tolhatjuk ki a TDP-limitet. Ehhez pedig nem létezik elegendő léghűtéses borda, folyadékra van szükség, ki-ki tetszés vagy márkarajongás szerint választhat valami ütős vízhűtést (a 120-140 mm-es radiátoros modellek nem elegendők!).
Új foglalat, régi rögzítőrendszer. Nem kell félni az LGA1700-tól, ugyanazok a szabályok érvényesek most is, mint korábban (pozícionálás, óvatosság az érintkezőkkel, zármechanika)
Első ismerkedésünkhöz a Windows 11-et választottuk ki, aminek több oka van. Egyrészt, úgy gondoljuk, ha valaki csak magára a platformra képes elkölteni 500-600 ezer Ft-ot (videokártya nélkül), annak minden bizonnyal izgatja a fantáziáját az új operációs rendszer, másrészt az Alder Lake új felépítése, és az ehhez kifejlesztett Intel Thread Director szálkezelés leginkább Windows 11 alatt működik teljes hatékonysággal. Természetesen Windows 10-zel is működőképes a rendszer, de előfordulhat, hogy egyes programokban kevesebb számítási teljesítményre lesz képes a processzor, vagy épp ugyanazt a szintet kisebb energiahatékonyság mellett éri el. Ha valakit ez nem zavar, bátran tegyen próbát a 10-es verzióval, mi Windows 11-en tapasztaltuk meg az alábbiakat.
*A Blender esetében a kisebb érték a jobb.
Az első ismerkedésünk során AMD-s összehasonlításra nem került sor, de ami késik, nem múlik. Ugyanakkor most nemcsak a közvetlen előddel hasonlítottuk össze az újdonságot, hanem azt is megnéztük, miként áll helyt (vagy épp marad le) egy olyan Skylake-X példány, ami annak idején szintén magas platformköltséget képviselt, és egyik példánya volt az Intel "sokmagos" stratégiájának. A Z690, Z590 és X299 platformok közötti különbségek itt-ott jelentősek, de a fenti eredmények közti eltérések okait leginkább az architektúrák összetételében, korában érdemes keresni. A négycsatornás DDR4-üzemmódot támogató X299 láthatóan alaposan lemarad a szintetikus tesztprogramokban és a többmagos számítási kihívásokban, a jó öreg nyolcmagos i7 eredményeivel történő összevetés leginkább azok számára lehet érdekes, akik évek óta a "következő nagy upgrade-re" várnak.
AIDA64 stressz teszt terhelésnél 4,9 GHz-ig pörögnek fel a P-magok - erről a villanyóránk is árulkodhat
A 11. generációs Rocket Lake esetében szintén indokolható a váltás érzete, a hibrid dizájn olykor meglepően nagy előrelépést jelenthet, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a Core i9-11900K-ra épített gépekkel kapcsolatos pénzbeli befektetés igen friss, egy újabb többszázezres gépépítést egyre kevesebb pénztárca bír ki. Aki pedig kifejezetten játékra vásárol PC-t, még inkább gondolja meg, mit tesz az új generáció láttán.
A tesztkonfigurációkat egy Radeon RX 6700XT-vel szereltük fel, és magas képminőségi beállítások, illetve full HD feletti felbontás felett egyértelműen a VGA limitálja a sebességet, nincs értelmezhető különbség a három processzor között.
Ez persze eltolódhat az RX 6900 és RTX 3090 szintjén, de ekkor már megint oda lyukadunk ki, hogy 500 ezer-1 millió Ft-os hardverekről beszélünk. Tényleg bírjuk ezt?
Feladat kész, mégsem vagyunk boldogok
És pont ez lesz a gond az Alder Lake generációval is. Bár az alsóbb osztályban ott van ugyan a kedvezőbb árcédulával érkező Core i5-12600K, de az alaplapok és memóriák költsége ettől még magas marad; nem lehet megúszni az előbbi leváltása nélkül. A tesztünkben szereplő, egyébként kifogástalan Maximus Z690 Hero is bőven 200 ezer feletti árral lép piacra, amihez erősen ajánlott gyárilag tuningolt DDR5 memóriát és minőségi, 360 mm-es radiátorral szerelt folyadékhűtést vásárolni. Kevésbé játékos/tuningos készlettel természetesen olcsóbb vásárt csinálhatunk, de ha a VGA teljesítménye rendben van, és esetleg már 4K-felbontású monitoron élvezzük a játékokat, nem igazán lehet jó ár-érték arányú upgrade-et véghez vinni.
Ha viszont egyéb célú felhasználásról van szó, érdemes átkacsintgatni a másik oldalra, több variáció, kipróbált platformok, sokmagos CPU-szörnyek és sok esetben kisebb fogyasztás várhat. A Core i9-12900K ugyanis gyors, olykor nagyon gyors, de cserébe nem szégyelli kikérni a maga áramadagját. A 241 W-os keret pár beállítással hamar 300 W fölé lőhető, keményebb tuning esetében pedig még feljebb lehet menni.
Aki ezt elfogadja, nem állunk elébe, az Intel tényleg kihozta a maximumot a jelenlegi portékából. A többség inkább várjon egy kicsit, legyen türelemmel és játsszon, dolgozzon a jelenlegi gépén; és meglátjuk, hogyan alakul tovább az Intel nagy változása, DDR5-tel és PCI Express 5.0-val együtt.
