Vajon tényleg eldőlt a csata, és a Blu-ray nemsokára átveszi a jelenleg abszolút piacvezető DVD szerepét? Ez az idő még nagyon messze van, sőt, még az is lehet, hogy soha sem jön el. Miért? Erre keressük a választ a HD optikai lemezek bevezetését áttekintő, részletes írásunkban.
A DVD a VHS-kazettákhoz képest számos új szolgáltatást kínált: választható hangsávokat és feliratokat, fejezetugrást, többféle nézőszöget, menürendszert és egyebeket. Ehhez képest a Blu-ray lemez főként kép- és hangminőségben tud többet a hagyományos DVD-nél. Egy olyan technológia elterjesztése pedig, amely egy korábbinál „csak” minőségben tud többet, mindig is rendkívül nehéz volt. Számtalan példát láthatunk erre a technika történetében, ezek közül csak néhányat szeretnénk felsorolni:
1. A VHS-rendszer 1976-ban került forgalomba, és rövid időn belül óriási sikert aratott. A rendszer továbbfejlesztését, az S-VHS-t 1987-ben kezdték forgalmazni, de néhány lelkes megszállotton és kisebb stúdión kívül sehol sem terjedt el számottevően.
2. A zenei CD 2007-ben ünnepelte indulásának 25. évfordulóját. Ez a médiaformátum mind a napig rendkívül elterjedt és közkedvelt, de utódai, a 2000-ben bemutatott SACD és DVD-Audio lemezek csak audiofil high-end rajongók gyűjteményeiben lelhetők fel. A vásárlók többségének érdeklődése éppen ellentétes: hatalmas sikere van a zenei CD minőségét sokszor meg sem közelítő MP3 számoknak.
3. A hagyományos PAL és NTSC színes tévéadás lassan 50 éve uralja a piacot, de az 1985 óta elérhető utódjuk, a HDTV csak az otthonok nagyon kis részébe talált utat mind a mai napig.
A számítástechnikában ezek a trendek kevésbé érvényesülnek, cserébe viszont az azonos teljesítményű alkatrészek ára rövid időn belül feleződik. Azonban tény, hogy minden technológia előbb-utóbb eljut oda, hogy jóval többet kínál, mint amire a vásárlók legnagyobb részének szüksége van. Ezért a „pusztán minőségben” többet nyújtó újdonságok csak akkor képesek piacvezető pozícióba kerülni, ha „visszafelé” kompatibilisek elődeikkel, és ha már semmivel sem drágábbak azoknál.
Jelenleg a boltokban 10 000 forint körül mozog az alapszintű DVD lejátszók ára, a DVD lemezek pedig 500–3000 forintba kerülnek. Ezzel szemben a legolcsóbb HD DVD és Blu-ray lejátszókért is 100 000 forintot kérnek, és a lemezek ára – már ahol kapni lehet – is duplája a hagyományos DVD-filmekének. Ebből is jól látszik, hogy az új generációs lemezeknek nem (csak) egymással, hanem a jelenleg piacvezető DVD-szabvánnyal kell megküzdenie, főként árvonatkozásban.
Az új generációs szabványok bevezetését azonban nem csak gazdasági, de a technikai okok is hátráltatják. Ezek röviden összefoglalva a következők:
HD-képhez HD-megjelenítő kell
Míg a DVD-szabvány bevezetésénél az új lejátszók minden különösen gond nélkül használhatók voltak a háztartásokban meglévő televíziókkal, addig a Blu-ray lejátszók nagyobb felbontása csak HD-előkészített (HD Ready) televíziókkal használható ki. Ezek a televíziók ugyan ma már nagyjából annyiba kerülnek, mint 4-5 évvel ezelőtt egy jobb minőségű képcsöves televízió, de amíg a HDTV-adás nem terjed el szélesebb körben, az emberek nagy része nem fogja lecserélni a televízióját. Ezt igazolják az aktuális piaci felmérések is. A CEA (Consumer Electronics Association) szerint 2007-ben az Egyesült Államok háztartásainak 30%-ában volt HD Ready televízió – ezzel szemben a Nielsen piackutató szerint az arány mindössze 14%. Ez meglehetősen alacsony arány ahhoz képest, hogy az USA-ban a digitális adásra való átállást már 1996-ban megkezdték.
A HD-televíziók elterjedtsége a mi kontinensünkön sem sokkal jobb: a Blu-ray szövetség IFA 2007 kiállításon bemutatott adatai szerint a HD Ready televíziók elterjedtsége Nyugat-Európában 20% volt 2007-ben, és még legalább 2-3 évnek kell eltelnie, míg ez az arány eléri az 50%-ot.
Csatlakozási gondok
Míg a DVD-lejátszók televíziókhoz való csatlakoztatására tökéletesen megfelel a több évtizede széles körben elterjedt EuroScart és S-Video csatlakozás, vagy a kevésbé elterjedt, de nagy múltú YPbPr komponens szabvány, a következő generációs HD-lejátszók csatlakoztatásához digitális jelátviteli szabványt kellett kidolgozni. Így született meg 2002-ben a HDMI (High Definition Multimedia Interface). Ebből az első változat közel sem volt tökéletes, amit jól szemléltet az, hogy a jelenlegi legfrissebb, 2007 októberében bejelentett 1.3b szabványváltozat már a hetedik a sorban. A HDMI papíron nagyszerű dolgokra képes, hiszen tömörítetlenül továbbít digitális kép-, hang- és vezérlőjeleket egyetlen kábelen. A valóságban azonban bosszantó jelenségeket tapasztalhatunk: a korábbi években piacra hozott televíziókat a HDMI-bemenetre váltva elég hosszú időre van szükség, míg behozza a lejátszó képét. A hosszas várakozás oka az, hogy az első HDMI-csatlakozóknál az adatszinkronizálást szoftveresen oldották meg, és csak a 2007-ben forgalomba került készülékek támogatják a gyorsabb, hardveres felismerést. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor a komponenskimenet jobb képminőséget biztosít, mint a HDMI-összeköttetés. Ennek oka a következő pontban olvasható.
Felkészületlen televíziók
Mind a mai napig előfordul, hogy HDMI-kapcsolatot használva a televíziók egyes képszabályzó, képjavító áramköreiket letiltják, azok nem állíthatók vagy kapcsolhatók menüből, vagy nincs hatásuk a képre. Ez azért van, mert sok televízióban a képfeldolgozó áramköröknek egy része csak a digitális, egy másik része azonban csak az analóg jelet képes kezelni. Emiatt a komponens-összeköttetés ezeknél a tévéknél sokszor jobb képminőséget nyújt. Legalább még két-három évnek kell eltelni, míg a képfeldolgozó áramkörök minden televízióban a digitális szakaszba kerülnek, és az ilyen jellegű jelenségek megszűnnek.
Kiforratlan lemezszabványok
Az új generációs lejátszók bevezetését az is hátráltatja, hogy a legtöbb gyártó első piacra hozott készülékei nem minden, a szabványban leírt szolgáltatást támogattak. Ez ugyan a lemezek elterjedését csak közvetve gátolja, de igen bosszantó lehet azon vásárlók részére, akik megvették a legelső ilyen lejátszókat. Az első generációs gépek szinte egyike sem kezelte a Dolby TruHD és Dolby Digital Plus szabványokat. Sok, még most is piacon lévő Blu-ray lejátszó képtelen a Java alkalmazásokkal bánni. Egyes modellek szoftvere ugyan frissíthető, de vannak olyanok is, amelyeket le kell majd cserélni, ha tulajdonosa minden szolgáltatásra igényt tart.
A Blu-ray Lemez Szövetség (Blu-ray Disc Association) a 2007. október 31-e után megjelentetett lejátszókban kötelezővé tette az úgynevezett BD profile 1.1 szabvány alkalmazását. Ez előírja, hogy a lejátszónak támogatnia kell a BD-J kép a képben videolejátszást, 256 MB állandó memóriát, és a hálózati eléréssel ellátott készülékeknek további 1 GB memóriát a letöltésekhez. A BD profile 1.1 szabványt teljesítő Blu-ray lejátszók a Bonus View (Bónusz látvány) megtisztelő matricát kaphatják meg.
Ha valaki most rohanna BD profile 1.1-es szabványú lejátszót venni a legközelebbi hipermarketbe, azt javasoljuk, hogy inkább várjon, ugyanis már időközben kijött a BD profile 2.0-ás szabvány, amely 2008. októberében válik kötelező érvényűvé. Az új szabvány azoknak a speciális funkcióknak a kezelését teszi lehetővé, amelyek a Blu-ray lemezeken csak élő internetkapcsolattal valósíthatók meg. Ezeket a lejátszókat BD Live matricával látják el. A 2008-as CES kiállításon a Panasonic már be is mutatta DMP-BD50 típusú Blu-ray lejátszóját, amely megfelel a BD profile 2.0-s szabványnak.
Természetesen még több félelem is felvetődhet az új szabvánnyal kapcsolatban, ilyen például a túlbonyolított, ugyanakkor nem is mindig működő védelem. Mit hozhat a jövő? Írásunkat a PC World következő számában és itt, a PC World Online-on is folytatjuk.