Imádnak egymásnak esni a Radeon-pártiak és a GeForce-kedvelők, legyen szó akár teljesítményről, akár egy-egy új szolgáltatásról, sőt, már a driverek kapcsán is láttunk vérre menő fórum-csatározásokat. Most újabb alkalom nyílik arra, hogy egymásnak essen a két tábor. Megmutatjuk, mi a két cég különböző, de azért annyira mégsem eltérő technológiájának alapja és előnye. Induljon a Sync-csatározás!
NVIDIA G-Sync
Az NVIDIA már évekkel ezelőtt belekezdett a vertikális szinkronizálás megreformálásába. Az alapfelvetés szerint a PC-s játékoknak az sem jó, ha a grafikus kártya mindig megvárja a 60 Hz-cel frissítő monitor frissítési ciklusait és az sem ideális, ha várakozás nélkül tolja ki az újabb képkockákat még akkor is, ha a monitor azt éppen nem képes fogadni. Az első esetben a mozgás röcögni fog, egyszerűen nem jut elég képkocka a megfelelő időben a monitorhoz, arról nem is beszélve, hogy a beállított frissítési frekvenciánál nagyobb sebességet nem fogunk elérni. A második esetben a memóriában lévő kép lecserélődik még rajzolás közben, így a kép felső és alsó része nem lesz egyforma – elcsúsznak a vonalak és a tárgyak, a torzított kép pedig ronda lesz.
A G-Sync személyében erre egy olyan megoldást kínál az NVIDIA, ahol a GeForce kártya a monitorba szerelt, speciális G-Sync modullal kommunikálva vezérli a vertikális szinkronizálást. Az NVIDIA megoldásának előnye, hogy már régóta kapható a piacon, sok videokártya és monitor támogatja, aktiválása és használata egyszerű, ugyanakkor nagy hátránya, hogy hatalmas felárat kell érte fizetnünk.
AMD FreeSync
Az AMD megoldása némi lemaradásban van, mert a Radeonok ugyan fél-egy évre visszamenőleg megkapják a FreeSync-támogatást, a FS monitorok még csak most készültek el. Jó hír, hogy sok monitorgyártót sikerült megszereznie az AMD-nek, ráadásul a FreeSyncnek van három előnye a G-Sync-kel szemben. Ezek sorrendben: nem szükséges egyedi hardver, a szabvány nyitott és végül: nincsen licencdíj. A FreeSync a DisplayPort 1.2a szabvány AdaptiveSync szolgáltatására épül, így a DP 1.2a port és szabvány alapfeltétel a FreeSync támogatáshoz, a többi pedig firmware-rel, illetve driver-szoftver oldalon megoldható.
Az élet 40 fps alatt
Igazán érdekes téma a 40 fps alatti viselkedése a két technológiának. Ez azért is fontos, mert a legerősebb PC-knél is előfordul, hogy 40 fps alá esik a sebesség. Az NVIDIA G-Sync ilyenkor elkezd csalni, de ezt egy jó ügy érdekében teszi és nagyon ügyesen. 36 fps-nél a driver közbelép és képkocka-ismétlést iktat be, hogy a 60-144 Hz közötti tartományban tartsa a képkocka/másodperc értéket. A következő közbeavatkozás 18 fps-nél történik, ahol a driver megháromszorozza a képkockaismétlést, hogy tartsa a 60 Hz körüli vertikális képfrissítést. Bár azt várnánk, hogy az eredmény szaggatás, hibás kép és rossz animáció lesz, a való életben sokkal jobb a helyzet, sőt, igazán folyamatos látványt kapunk. A variálható frissítés a G-Sync-nél így tekinthető 1-144 Hz-esnek (144 Hz-nél beáll a maximális frissítésre a monitor-GPU.
A FreeSync 40-144 fps között hasonlóan működik, mint a G-Sync, azonban a képkocka/másodperc drasztikus csökkentésekor a FreeSync egyszerűen beáll a panel legalsó frissítési szintjére (ez általában 40 Hz) és ezt tartja is. Ilyenkor már a GPU által generált képkockák száma a gyengébb láncszem, a monitor tartja a frissítési frekvenciát. Ez a megoldás is jól működik, de a G-Sync-et kell jobbnak kihirdetnünk ebben a tekintetben, ugyanis a képkockák sokszorozásával tartható az adaptív szinkronizálás és a 60-80 Hz körüli képfrissítés, a kép pedig kevésbé vibrál.
