Gyakran van, hogy egy PC, egy okostelefon, egy tévé vagy egy nyomtató már túl régi vagy rossz ahhoz, hogy eladjuk - ilyenkor ideje újrahasznosíttatni.
Bár sok helyen szabályozzák törvények az elektronikai hulladékok kezelését - a mérgező alkatrészek miatt nem lehet a normál szemétben elhelyezni az ilyesmit -, és még cégeknek, kormányzatoknak is előírják az újrahasznosítást; azt már kevésbé nézik, hogyan történik mindez.
A Basel Action Network és az MIT jelentése szerint egyre több az olyan újrahasznosító, amelyik azt ígéri, hogy elviszi ingyen vagy alacsony díjért cserébe az elektronikai hulladékot. Végül aztán a szemét egy afrikai vagy ázsiai normál lerakóban köt ki.
A kutatók GPS-lapkákkal vizsgálták, hogy 205 eltérő, veszélyes anyagokat tartalmazó termékkel mi történik. Bár nem lett volna szabad ezeket Amerikán kívülre szállítani, 34 százalék végül máshol kötött ki, főleg fejlődő országokban, Ázsiában.
A problémát az jelenti, hogy az elektronikai hulladék újrahasznosítása sokkal drágább lehet, mint egyszerűen ledobni az e-szemetet egy lerakóba, ahol aztán a veszélyes elemek a környezetbe jutnak. Éppen ezért egyes cégek az újrahasznosítás ígérete ellenére fejlődő országokban szórják szét az e-szemetet, ahol a legértékesebb részek kiszedése - persze nagyon olcsó munkaerővel - után mindent felhalmoznak. Az újrahasznosításra leadott eszközök 40 százaléka kerülhetett hasonló helyre, míg a jótékonyságból adományozott vagy kereskedőkhöz visszavett termékek 15 százaléka.
