Sűrű évet tudhat maga mögött a grafikuskártya-piac és az ebben főszerepet játszó két nagy gyártó cég. Azt már megszokhattuk, hogy a fejlesztések megfeszített tempóban zajlanak, és könyörtelen harc folyik a vásárlók kegyeiért. Nem vitás, egy ideje már – ha csak egy hajszállal is – az NVIDIA megoldásai gyorsabbak voltak, ráadásul az idén bemutatott GTX 200-as sorozattal is nagyot szakított a gyártó.
Már a győzelem kapujának küszöbén érezte magát a kaliforniai vállalat, amikor az AMD Radeon HD4000 sorozata berobbant a köztudatba és egy laza mozdulattal félreseperte az NVIDIA örömét. Arról persze szó sincs, hogy a GeForce 200 sorozat rossz lenne, csupán az AMD-nek sikerült összeszednie magát, kijavítani a hibákat és némi változtatást eszközölni az architektúrában, ami elegendőnek bizonyult a sikerhez.
Az NVIDIA elvesztette a harcot a „királykategóriában” és le kellett nyelnie a keserű pirulát, mivel a mai napig nem sikerült a HD4870X2 ellenfelét létrehozniuk. Nem maradt más hátra, a gyártó inkább egy fokkal lejjebb, a felső-középkategóriában próbált villantani a GTX 260-nal, annak is egy továbbfejlesztett változatával.
Fontos változások
Az első szériás GTX 260-hoz viszonyítva a különbség nem csekély: a stream processzorok számát 192-ről 216-ra, míg a textúrázó egységekét 64-ről 72-re emelték. Az órajelek viszont maradtak (GPU: 576, memória: 1988, shader: 1242 megahertz), akárcsak a 896 megabájt DDR3 memória és a 448 bites memóriabusz. Szomorú tény, hogy a második hullámban érkező GTX 260 nem kapott kötelező érvényű megkülönböztető nevet vagy jelzést, így a két kártyát csak a GPU kódja alapján lehetne megkülönböztetni.
Az NVIDIA tehát a gyártókra bízza, milyen név alatt terítik új kártyáikat, amelyek között bizony akad egyértelmű és kevésbé egyértelmű egyaránt. Tesztalanyunknál például a megtévesztő „OC” jelzés utal az újításra, hiszen ez általában megnövelt órajeleket jelent, holott a Gigabyte az órajelet a referenciához igazította, tehát szó sincs klasszikus értelemben vett „overclock”-ról. Sőt, a dobozon sem találunk semmilyen utalást a több végrehajtó egységre, csupán a 3DMark Vantage-ben elért pluszpontokat sulykolják, ami önmagában nem mond sokat.
A kihívásra a megduplázott memóriával ellátott HD4870-essel válaszolt az AMD, ami így gyakorlatilag pontosan egy megfelezett HD4870X2-nek felel meg. Más érdemi változás nem történt, még a GPU 750 megahertzes, illetve a GDDR5 memória 900 (effektíve 3600) megahertzes órajelén sem változtattak.
Ki a jobb?
Kicsit nehezen jutottunk dűlőre abban a kérdésben, hogy melyik kártya a nyerő, mert játéktól függően hol az egyik, hol pedig a másik volt a jobb. A Devil May Cry és a Lost Planet érdekes eredményt mutatott, ami annak tudható be, hogy az NVIDIA esetében is nyolcszoros élsimítást használtunk, nem pedig az NVIDIA saját fejlesztésű élsimítását – pedig a program erre is adott lehetőséget. Ez tehát mérhetően degradálta az összteljesítményt.
Nehéz a döntés, ha a két kártya közül kell a jobbat kiválasztani. Közel azonos teljesítmény, majdnem azonos árszint és szinte elhanyagolható fogyasztásbeli különbség, ebből kifolyólag már tényleg csak a személyes szimpátia a meghatározó. Habár a DirectX 10.1 támogatás picit az AMD felé billentené a mérleg nyelvét (hamarosan megjelennek azok a játékprogramok, melyek már ezt is kihasználják), de az NVIDIA-nak ott van a PhysX, ami már hivatalosan is támogatott az új meghajtóprogramok révén. A részrehajlást elkerülvén a döntést most inkább önökre bízzuk, az azonban biztos, bármelyik kártyát is választjuk, egyikkel sem járunk rosszul.
- Intel Desktop Board DX58SO
- Intel Core i7 965 Extreme
- 3×1 GB Qimonda DDR3-1066 MHz
- 1×160 Gigabyte Maxtor DiamondMax 21, 1×320GB Western Digital