Integrálás, integrálás, integrálás – ez hajtja az IT-ipart, és hogy milyen eredménnyel, az jól lemérhető például az androidos táblagépeken. Egy mindössze 7-10 mm vastag házban olyan számítási teljesítmény és annyi szolgáltatás van, amennyit néhány éve még egy vastag, hangos és otromba csúcsnotebooktól sem várhattunk el. Az integrálásnak hála ma már nagyjából minden fontos vezérlő a processzor lapkájára költözött, így minden gyorsabb, kisebb, és kevesebbet fogyaszt. Éppen emiatt megváltozott a processzor jelentése is, és már SoC-okról beszélünk. Az SoC a System on a Chip rövidítése, és abszolút találó, hiszen egy-két modult leszámítva minden fontos vezérlő és komponens ebbe a központi chipbe költözött.
Táblagépek más szemmel
A táblagépek tesztje során a mindennapos használatot, ergonómiát, szolgáltatásokat, egyedi szoftvert, vagyis a teljes gépet vizsgáljuk. Jelen tesztünk azonban rendhagyó, ezúttal ugyanis kifejezetten a tabletek központi magjára, a tárhierarchiára és a 3D-teljesítményre voltunk kíváncsiak. Nem foglalkoztunk a kezelőfelületekkel, és az sem jelentett plusz pontot, ha valamelyik táblagépben extra modemet vagy jobb kamerát találtunk. A kijelző ellenben számít, ennek felbontása jelentősen befolyásolja a tablet 3D-teljesítményét, ezért full HD felbontást adtunk meg a cégeknek mint minimális követelményt, de akadt olyan modell, amely ennél is jobb kijelzőt kapott. Az akkumulátort is figyeltük, mint kiemelten fontos komponenst, ugyanis egy mobil SoC nem akkor jó, ha bármi áron a leggyorsabb, hanem akkor, ha közben takarékos is. Az üzemidő ezért legalább ilyen fontos tényező. Kiszűrtük a túlzottan gyenge, olcsó vagy méregdrága eszközöket is, és 60-100 ezer forintos ársávot határoztunk meg.
ARM kontra Intel
Nem gyárt chipeket az ARM, csupán a processzor-mikroarchitektúrát adja el chipgyártóknak, például a Qualcommnak, a Samsungnak, a MediaTeknek vagy az Nvidiának, akik aztán komplett, saját igényeikhez szabott rendszerchipet készítenek belőle. Itt már jelentősen eltérnek egymástól a CPU-k, ráadásul a gyártástechnológia sem azonos: a TSMC bérgyártó például megrekedt 28 nm-en, a Samsung viszont már 20 nm-nél jár. Egyelőre a 64 bites üzemmód sem elterjedt, cserébe a masszív párhuzamosítás, az ultra alacsony fogyasztás, illetve a négy plusz négy magos hibrid felépítések helyesen alkalmazva komoly előnnyé kovácsolhatók.
Pillanatok alatt elhúzott a mobilpiac az Intel mellett, amely nem volt képes időben kellően alacsony fogyasztású mobil-központiegységeket gyártani. Persze nem egyszerű lerázni egy Intel-méretű chipóriást, aki ráadásul minden erejét arra fókuszálta, hogy megtörje az ARM egyeduralmát ezen a területen. Az első próbálkozás még nem lett túl sikeres, de a 22 nm-es Bay Trail SoC már annál inkább betalált – olyannyira, hogy mára sikerült Android fronton megvetnie a lábát az Intelnek. A siker érdekében az Intel a világ legfejlettebb gyártástechnológiáját is bevetheti, emellett saját maga gyártja a chipeket, így az árat, a tudást, a hatékonyságot, fejlesztési irányt – mindent házon belül határoz meg. A tavasszal érkező, 14 nm-es Cherry Trail már komoly fejtörést okozhat az ARM-nak.
Tesztünkre hat készüléket kértünk be, melyek megfeleltek az általunk kitűzött feltételeknek, és meglepve tapasztaltuk, hogy mindegyik táblagépben más és más központi egység dolgozik, vagyis nincs egyetértés a gyártók között abban, hogy melyik a legjobb tablet-CPU. Miután az Android kiválóan fut x86-os processzorokon is, nem csoda, hogy két Intel Bay Trail is került a mezőnybe, a másik négy ARM-alapú megoldás közül pedig kettőben már nyolc CPU-mag dolgozott. A tableteken azonos paraméterek mellett ugyanazokat a programokat futtattuk, ráadásul az eredményeket a minden esetben Android 4.4-es operációs rendszer sem befolyásolta – ellentétben a gyártók egyedi rendszermódosításaival és kezelőfelületeivel.
Az Intel megoldásokat két vérbeli PC-s gyártó, az Asus és a Lenovo szállította, ami nem meglepetés. Annál inkább felkaptuk a fejünket az Asus egyedi SoC-választására: nem a megszokott Intel HD Graphics vezérlőt, hanem egy PowerVR GPU-t kaptunk. Szokatlan párosítás. A Samsung a sokak által magasztalt Exynos nyolcmagos megoldásával indult a versenyen, egyszerre próbálva jó teljesítményt és alacsony fogyasztást elérni a kétféle, négy-négy magos elosztású processzorblokkal. Ezzel ellentétben az Alcor táblagépet egy vérbeli nyolcmagos Mediatek központi egység hajtja, és mindegyik mag viszonylag magas órajelen jár – ha a papírformát nézzük, ez még az elavult Cortex A7 ellenére is komoly számítási teljesítményt jelent.
Asus MeMO Pad 7 ME572C
Maga volt a tökély a 2013-as Google Nexus 7: kicsi, gyors, stabil gép és letisztult rendszer, valamint vonzó ár. A helyzet az, hogy bár a hardver öregszik, a mai napig elegendő teljesítményt nyújt általános feladatokhoz, szoftverellátottsága és megépítése pedig felveszi a versenyt a mai középkategóriás tabletekével. De a Google már továbblépett, ezért az Asus sem gyárthatta tovább saját néven a Nexus 7-et. A logikus továbblépés a MeMO Pad 7 lett, ráadásul itt már nem kötötte a fejlesztők kezét a Google sem.
Ennek eredménye egy igen érdekes SoC-választás lett. Az Intel Atom Z3560 egy 22 nm-es Moorefield központi egység, amelyben a négymagos felépítésű, 64 bites processzor (Bay Trail) mellé egy PowerVR G6430 GPU-t (ez dolgozik az Apple A7-ben is) tapasztottak. Az 1,83 GHz-en dolgozó SoC 2 GB rendszermemóriával gazdálkodhat, továbbá 16 GB beépített flashtárolót kapott, ezt microSD-kártyával tovább bővíthetjük. A PowerVR G6430 GPU-nak egy 7 colos, IPS-es, 1920×1200-as felbontású kijelzőt kell meghajtania, amely kellően élénk színekkel és jó fényerővel rendelkezik. Az akkumulátor viszonylag kisméretű, sőt a tesztmezőnyben a legkisebb, mégsem kell szégyenkeznie a MeMO Pad 7-nek: a több mint 9 órás, aktív használat melletti üzemidő teljesen elfogadható, bár tény, hogy mértünk ennél jobb eredményt is.
A PowerVR GPU-val szerelt Intel SoC jó választás volt az Asus részéről – sikerült egészen jó helyezést elérnie a táblagépnek mind a processzor-, mind a GPU-mérések alatt is. A CPU ugyan nem erősebb, sőt, kicsit gyengébb is, mint a szintén Intel gyártmány Atom Z3745 vagy a Samsung egyedi Exynos SoC-ja, ugyanakkor a GPU nagyon jól teljesített, és egészen a második helyig repítette a MeMO Pad 7-et. Persze más GPU-knál a nagyobb felbontás is beleszólt az eredménybe, ám 7 colon a full HD ezzel az SoC-kal abszolút ideális párosítás. Mindezt az Asus egy igényes, a Nexus 7-nél mindenképpen divatosabb házba csomagolta, és az árra sem lehet panaszunk.
Előny: kiváló SoC–kijelző–méret kombináció, jó GPU, elfogadható üzemidő
Hátrány: a CPU nem a legerősebb, az akkumulátor lehetne nagyobb
Lenovo Yoga Tablet 2
Van annak előnye, ha egy tablettel kapcsolatban nem az ultravékony kivitel és a pehelysúly az elsődleges szempont. Hanem például az, hogy lehet a teljes külső borítás fém, illetve olyan, egyedi dizájnt is meg lehet valósítani, mint például a Yoga Tablet 2 kihajtható támasztéka. Ennek segítségével többféle felhasználási módban is foghatjuk, letehetjük vagy felakaszthatjuk a tabletet, ami igazán hasznos. Még egy haszna van a nagy méretnek, mégpedig a tágas belső tér, amit a Lenovo akkumulátorral töltött meg. Az óriási, 9600 mAh-s komponenssel gyári adat szerint a 18 órás üzemidő is könnyedén elérhető, amihez jól asszisztál az Intel Atom Z3745-ös CPU. Ez utóbbival leginkább windowsos táblagépekben szoktunk találkozni, ezért is volt izgalmas látni, hogyan futtatja az Androidot.
A négymagos felépítés és a 2 GB RAM elegendő a 4.4-es Android OS-hez, ami szépen száguld, de azért ez nem a leggyorsabb SoC, több vetélytársa is megelőzi őt a belső sávban. Érdekes, hogy a Z3560 például GeekBenchben egy szinten van vele, de PCMarkban kikap, a Samsung Exynos SoC-ja pedig az összes tesztben erősebb nála. Nagyobb gond, hogy GPU-teszteken nem teljesít fényesen az Intel HD Graphics, a másik inteles SoC-ba integrált PowerVR állva hagyja mindegyik mérésben, és ARM oldalon is találtunk jobbat nála. A tesztelt riválisoknál kétszer nehezebb Yoga Tablet 2 hatalmas akkumulátora és beígért üzemideje izgalmasan hangzott, és a 10 colos, fényes kijelző ellenére is sikerült a legtovább húznia a mérés során. A mért tíz és fél órás aktív futásidő ugyanakkor messze van a 18 órától, amit valószínűleg a fényerő drasztikus csökkentésével azért el lehetne érni (mi közepes fényerőn teszteltünk).
A Yoga Tablet 2 nehéz, közepesen gyors, GPU-ban kicsit gyenge, ezért játékra nem a legjobb választás, és a 18 órás üzemidőt is csak nagy odafigyeléssel érjük el, ugyanakkor jól használható, és tényleg ez a gép bírta messze a legtovább a tesztben.
Előny: kiváló üzemidő, jó kijelző, fém borítás
Hátrány: nehéz, a GPU nem túl erős, lehetne még jobb üzemidő
Samsung Galaxy S 8.4
A Galaxy széria egyik legjobban eltalált táblagépe az S 8.4, amelynek óriási felbontású és szuper fényerejű kijelzője azonnal felhívja magára a vásárló figyelmét. Ha közelebb lépünk elolvasni a specifikációkat, további kellemes meglepetéseket tapasztalunk: nyolcmagos, egyedi felépítésű központi mag, rengeteg rendszermemória, kiváló felszereltség, különc kezelőfelület és átlag feletti akkumulátor. De vajon miért nem áll össze mégsem a kép?
A Samsung – bár a mikroarchitektúrát szintén az ARM-től licenceli – saját utakon jár, így például a chipek is abszolút egyedi tervezésűek, és a gyártás is házon belül történik. Ez annak fényében különösen jó hír, hogy már a 20 nm-es gyártástechnológiánál jár a Samsung, ugyanakkor a Galaxy S 8.4-ben használt Exynos 5420 még 28 nm-es chip. A felépítés is abszolút egyedi: négy darab Cortex A15-ös mag felel a teljesítményért, ezért ezek 1,8-1,9 GHz-en dolgoznak, amikor azonban alacsony a terhelés, és csak alapfeladatokat kell ellátni, automatikusan az alacsony órajelen dolgozó négymagos Cortex A7 blokk aktiválódik, hogy hosszabb üzemidőt kapjunk. A felépítést a Samsung big.LITTLE-nek nevezte el, és már több generáció óta sikeresen alkalmazza. A 3 GB rendszermemória nem látszik meg a teljesítményben, ugyanis a Samsung egyedi kezelőfelülete az extra 1 GB RAM-ot már indításnál elhasználja.
Mindehhez egy Mali-T628 GPU csatlakozik, amely hat shaderegységével valamivel az Adreno 330 és a PowerVR G6430 mögött van. Ha ehhez még a szokatlanul nagy felbontást is hozzáadjuk, máris érthető, miért teljesített viszonylag gyengén, pontosabban nem kiemelkedően a Samsung SoC a 3D-tesztek alatt. Exynos időszámításban mérve az 5420-as chip már több generációval ezelőtti, ám továbbra is kiváló sebességet nyújt, a big.LITTLE elrendezés sikeres, de sajnos üzemidőben semmi kiemelkedőt nem nyújt a Galaxy S 8.4, amiért nem is feltétlenül az „elavult” SoC, sokkal inkább a kijelző okolható.
Előny: egyedi, erős CPU, nagy felbontású kijelző, 3 GB RAM
Hátrány: régebbi Exynos, csak átlagos üzemidő, visszafogott 3D-teljesítmény
Xiaomi MiPad
Nagyon komolyan veszi a SoC-ok piacát az Nvidia, egyből az abszolút felső kategóriát célozta meg. A már nem az első generációhoz tartozó Tegra K1 kereken egyéves, de ennyi idő után is elmondható róla, hogy egyelőre sikerült megmaradnia a felső kategóriában. Az alapokat ARM Cortex A15 adja, amiből 4+1 magot integrált a lapkára az Nvidia. Négy mag 2,2 GHz-en dolgozik, ezek adják a teljesítményt, a maradék egy pedig ezektől teljesen elszeparálva, egészen alacsony órajelen dolgozik. A „Companion Core”-nak becézett egység 500-1000 MHz-es, és a teljesítménynövelés helyett kifejezetten energiatakarékossági célokat szolgál, így alapfeladatokhoz nem kell felébreszteni az erős CPU-magokat.
A processzorhoz egy Kepler-alapú, egyedi fejlesztésű GPU kapcsolódik, amelyben 192 aktív shader dolgozik, illetve 4 GB RAM-ot képes kezelni a SoC, noha 64 bitet nem támogat. A 28 nm-es gyártástechnológiáért a TSMC bérgyártó felel. A kijelző egy lépéssel nagyobb a full HD-nál, pontosan 2048×1536 pixel felbontású, ami némileg csökkenti a 3D-teljesítményt az FHD tabletekhez képest. Az Nvidia állítása szerint a Tegra K1 erősebb az Apple A7, a Snapdragon 800 és a Samsung Exynos SoC-oknál is, vagyis tulajdonképpen a legerősebb. Ezt tesztjeink is alátámasztották, sőt, a Tegrával szerelt MiPad kivétel nélkül minden tesztben elszakadt a mezőnytől, és csak egy-egy mérésben sikerült a többi SoC-nak utolérnie a K1-et. Különösen a 3D-teljesítmény kimagasló, akadt olyan tablet is, amelyre köröket vert a MiPad még úgy is, hogy több pixellel kellett dolgoznia.
Mindez a teljesítmény a használat során is érezhető, ahogy sajnos az is, hogy nem ez a legtakarékosabb SoC. A nagyméretű 6700 mAh-s akkumulátorra szüksége van a K1-nek, ez nagyjából nyolc óra üzemidőre elég, vagyis az átlagnál két órával jobb, de az igazán takarékos modelleket nem éri utol.
Előny: a legerősebb ARM SoC, kiváló 3D-teljesítmény, átlagnál jobb üzemidő
Hátrány: lehetne takarékosabb, már nem mindenben körözi le a mezőnyt
LG G Pad 8.3
A Snapdragon rendszerchipeket különösen telefonokban szoktuk viszontlátni, de persze tabletekben is helyt tudnak állni. Általános használat során az LG tabján fel sem tűnik, hogy bizony csak egy Snapdragon 600-as SoC-kal van dolgunk. Pedig ez egy kétéves darab, amely a Cortex A15-ös CPU-magokkal szerelt chipekkel nem veszi fel a versenyt teljesítményben – igaz, mentségére legyen mondva, legalább energiatakarékos. A négy darab, ARMv7-es Krait-300-as mag 1,7 GHz-en dolgozik, a chip pedig 28 nm-es gyártástechnológiával készült. Mindehhez egy Adreno 320-as GPU kapcsolódik, amely szintén nem mai darab, de legalább magas órajelekkel igyekeztek benne javítani a 3D-teljesítményt. A kijelző 8,3 colos, 1920×1200-as felbontású, képe nagyon szép; továbbá 2 GB RAM, 16 GB, átlagos sebességű flashtárhely és egy 4600 mAh-s akkumulátor is került az eszközbe.
A Snapdragon 600 egymagos teljesítménye nem is olyan rossz, Geekbench 3-ban egészen jól teljesít, és nem is szakad le a mezőnytől, AnTuTuban és Vellamóban is tartja a tempót a középmezőnnyel. A gondok a több magra optimalizált programoknál jelentkeznek, ebben sajnos gyengének bizonyul a koros SoC. A 3D-teljesítmény sem tekinthető fejlettnek, egyedül a Mediatek lapkát képes maga mögé utasítani az Adreno 320, minden más megoldástól csúfosan kikap – még az Intel HD Graphicstól is. A takarékosnak kikiáltott SoC és a 4600 mAh-s akkumulátor párosából azt gondolnánk, cserébe az üzemidő kiemelkedő lesz, de sajnos ez sem igaz – a tablet abszolút átlagos futásidőt produkált, aktív használat mellett hat órát mértünk.
A Qualcomm persze nem állt meg itt, sőt, már a 810-es SoC-ot várjuk, amitől végre teljes értékű 64 bites üzemmódot is kapunk. A Snapdragon 600 nem rossz SoC, de már inkább a belépőszinten van keresnivalója 2015-ben.
Előny: néhány tesztben tartja a tempót a mai SoC-okkal
Hátrány: elavult és gyenge SoC, csak közepes üzemidő
Alcor Access O719R
Egy éve dobta ki a középkategóriás tabletek és mobiltelefonok piacára a Mediatek egyedi, nyolcmagos processzorát, melynek különlegessége, hogy a mezőnyben egyedüliként teljes értékű nyolcmagos felépítéssel büszkélkedhet. Ez azt jelenti, hogy a 28 nm-en gyártott chip nyolc darab ARM Cortex A7 processzormagot tartalmaz, melyek ráadásul viszonylag magas órajelen járnak. Mindehhez egy Mali-450 MP4 GPU csatlakozik, mely négy shaderklasztert tartalmaz, és szintén magas órajelen dolgozik.
A mérések során csalódást ugyan nem okozott a nyolcmagos mobil SoC, de csak azt hozta, ahová pozicionálták – a középkategória alsó szegmensébe. A nyolc CPU-mag csábítóan hangzik, de sajnos még nem jelenti azt, hogy tabletünk villámgyors lesz, és megeszi reggelire a négymagos Tegra K1-et. A Geekbench 3-mérésből jól látható, hogy a Cortex A7 magok egyszálas végrehajtásban sehol sincsenek az újabb CPU-khoz képest. Ugyanitt a többszálú feldolgozás már egészen mást mutat, ezek alapján a mezőny felső szegmensébe tartozik a SoC, ami jó hír lenne, csak sajnos ez a való életben nem érződik, ugyanis nagyon kevés olyan Android app létezik, amely képes nyolc CPU-magig hatékonyan felskálázódni. Ez a többi teszt eredményeiben meg is látszik (például Vellamo, PCMark).
A Mali-450 MP4 GPU pontosan azt hozza, amire a papírforma szerint számítottunk – sereghajtó 3D-teljesítményt. A 3DMark jól mutatja, hogy a shaderek elavultak, és ezen a magas órajel sem segít.
A masszívan párhuzamosított SoC-oknak azért van egy jó oldala is, mégpedig a fogyasztás. Hiába az elavult belső és a rengeteg processzormag, a Mediatek MT656592 fogyasztása egészen jó. Az Alcor a tesztmezőny messze legkisebb akkumulátorát szerelte a gépbe, mi alapján azt várnánk, hogy borzalmas üzemidőre képes a tablet, ám ez nem így van: öt és fél órát dolgozott egy feltöltéssel az Access O719R.
Előny: masszívan párhuzamosított felépítés, kedvező fogyasztás
Hátrány: csak Cortex A7, gyenge GPU, rövid üzemidő
Összegzés
Nem kellett sokáig böngészni a számokat, hogy a MiPad mellé tegyük Tesztgyőztes logónkat: az Nvidia Tegra K1 hihetetlenül gyors még úgy is, hogy full HD-nál nagyobb kijelzőt kell meghajtania. Különösen 3D-s tesztekben rázta le a mezőnyt, de a nyers számításokban is sorra az első helyen végzett. A kezelőfelület nem tetszett, de legalább nem falta fel a 2 GB rendszermemóriát, a 6700 mAh-s akkumulátorral azonban a középkategóriásnál csak kicsit jobb üzemidőt kaptunk.
Nagyon kíváncsiak voltunk a nyolcmagos SoC-ok teljesítményére. Sajnos a Cortex A7-es Mediatek nem remekelt, ellenben a Samsung Exynos hozta a felső kategóriás számítási teljesítményt – kár, hogy az üzemidő rövidre sikeredett, a 3D-teljesítmény pedig csak középkategóriás a WQXGA-kijelzővel párosítva.
A legfontosabb kérdés, hogy merjünk-e inteles Android tabletet választani? A válasz: nyugodtan. A Lenovo hozta a középmezőnybe tartozó teljesítményt, és bár 3D-ben lemaradt, cserébe nagyon-nagyon sokáig bírja. Az Asus MeMO Pad 7 pedig tökéletes kombináció. Az FHD-kijelzővel, Bay Trail CPU-val és PowerVR GPU-val felszerelkezve tőle kaptuk a mezőny második legjobb átlagteljesítményét és második legjobb üzemidejét úgy, hogy az adott területen mért legjobbaknál sokkal olcsóbb és kisebb is a MeMO Pad 7. Ennek köszönheti Legjobb vétel ajánlatunkat az Asus táblagépe.
