A PC-billentyűzetek működése semmit sem változott az elmúlt lassan húsz évben. Bár az egyre újabb Windowsok megjelenésével évről évre újabb és újabb gombok kerültek rájuk, alapvetően ugyanazt teszik, amit 1981-ben az első IBM PC-klaviatúra is tett. A PC-s világ talán legelmaradottabb eszközéről van tehát szó, hiszen például a sín-, memória- és processzorarchitektúra azóta már többször kicserélődött, miközben a gép és billentyűzete közti kommunikáció mit sem változott. Mondjuk ki, hogy szerencsénkre! Ennek az állandóságnak köszönhetünk néhány olyan módszert és programot, amelyekkel sokkal többet tudunk kihozni kedvenc perifériánkból, mint ami elsőnek látszik rajta.
[Alt]ernatíva a múltban és jelenben
Manapság teljesen természetes, hogy szabványos magyar billentyűzetkiosztás alatt, szabványos magyar kódkészlettel dolgozunk. A standardizálás előtt kis hazánkban féltucatnyi kódkiosztás létezett, és sokszor alkalmazásonként más és más beviteli módszerrel érhettük el az ékezetes betűket. Bár a világ megváltozott, egyvalami maradt: a billentyűkön nem szereplő idegen nyelvű karaktereket vagy írásjeleket is el kell érni valahogy. Már a jó öreg DOS alatt is létezett a numerikus tasztatúrás módszer, amit a Windows is megörökölt. Sokan mégsem ismerik, lássuk, mi is ez!
A Karaktertábla megmondja, milyen kódot kell beütnünk egy jel megjelenítéséhez
Ha tudjuk a keresett jel ASCII-kódját, gyorsan elővarázsolhatjuk a billentyűzetről. Tartsuk lenyomva az [Alt] billentyűt – ne az [Alt Gr]-t, az más! –, majd a numerikus billentyűzeten üssük be a kívánt karakter egy-, két- vagy háromjegyű, decimális ASCII-kódját. Az [Alt] felengedésekor megjelenik a hőn áhított karakter.
Mindez szép és jó, de így csak a billentyűkiosztásunk Latin-2 -es kódlapjának (ez tartalmazza a magyar ékezetes betűket is) karaktereit érhetjük el. A Unicode karaktertábla már tartalmazza a világ összes karakterét, legyen az latin betűs vagy más, így ezekhez is szeretnénk hozzáférni. A megszokott módszer ilyenkor az, hogy előhúzzuk a Kellékek közül, vagy a Start menü keresőmezőjéből elindítjuk a Karaktertábla nevű programot, kikeressük a nekünk kellő jelet, majd a Vágólapon át bemásoljuk, ahova kell. Ha jobban megnézzük a Karaktertáblát, a kijelölt karakter kódja akár kétféle módon is megjelenik az alsó státuszsorban. Amennyiben az általunk gyakran használt idegen írásjel kódját megjegyezzük, később nem kell majd a Karaktertáblát „lapozgatnunk”.
Ha a státuszsor jobb szélén is megjelenik a kijelölt karakter kódja „Alt+0nnn” formában, akkor azt ismét csak az [Alt] gomb és a numerikus billentyűzet segítségével érhetjük el, csak most egy négyjegyű, mindig nullával kezdődő számsorozatot kell beütnünk az [Alt] billentyű nyomva tartása közben.
Így kapcsoljuk be a Unicode-os beviteli módszert
A Karaktertábla felett a kurzor pozíciójában, illetve egy kijelölt karakter esetén a státuszsor bal oldalán mindig megjelenik az adott karakter hexadecimális (betűk és/vagy számok kombinációja) Unicode-értéke is „U+hhhh” formában. Mivel ilyen kódja minden karakternek van, megtaláltuk az univerzális beviteli módot, már csak életre kell kelteni! Indítsuk el a Regedit programot, majd navigáljunk el a beállításjegyzék, azaz a Registry HKEY_CURRENT_USER -› Control Panel -› Input Method ágába. Itt hozzunk létre egy új karakterláncot EnableHexNumpad néven, értéknek pedig adjunk 1-et.
A felhasználói fiókunkba való újabb bejelentkezés után ki is próbálhatjuk a Unicode-os beviteli módszert. Ehhez ismét csak tartsuk nyomva az [Alt] gombot, üssük le a numerikus tasztatúra [+] gombját, majd az alapbillentyűzeten – nem a numerikuson – üssük be a maradék négy jegyet, amelyek közt most betűk is szerepelhetnek. Az [Alt] felengedése után megjelenik az adott karakter. Így már tényleg a világ összes betűjét be tudjuk írni, igaz, a kelet-ázsiai karakterek (kínai, japán stb.) megjelenítéséhez külön fontfájlokra lesz szükségünk.
Hogy gépeljük be azt, hogy François Villon?
Szép dolog a kódzsonglőrködés, de nincs valami egyszerűbb módszer az európai nyelvek „furcsa” betűinek bevitelére? Van bizony, erre (is) jó az [Alt Gr] billentyű. Üssük le az [Alt Gr]+[Ó] billentyűkombinációt. Erre még nem történik semmi. Gépeljünk még be egy kis „c” betűt, és meglepve tapasztaljuk, hogy egy ç betűt kaptunk ajándékba. Ugyanez a trükk működik az [Alt Gr]+[Ó] után leütött „C” ([Shift]+[C]), az „s” ([S]), valamint az „S” ([Shift]+[S]) betűkkel is, rendre Ç, ş és Ş betűket kapunk.
A Unicode a világ összes írt nyelvét támogatja, de erőforráskímélő célból a Windows külön fontokban tárolja a nem alfabetikus nyelvek karaktereit
Ha jobban megnézzük a funkciógombok sora alatti billentyűket ([0], [1]...[Ü], [Ó]), láthatjuk, hogy vannak rajtuk mindenféle, az [Alt Gr]-rel előcsalható furcsa jelek is; alsó és felső (dupla) vesszők, pontok, körök/körívek, „farkincák”. Ezek az úgynevezett holt gombok (angolul Dead Keys) karakterei. Önmagukban sosem jelennek meg, legalább egy szóközt is le kell üssünk utánuk, hogy előkerüljenek. Ha nem egy szóközt, hanem bizonyos betűket ütünk le ezeket követően, akkor azokkal kombináltan, alájuk, feléjük kerülve, vagy azokat áthúzva jelennek meg. Így lehet olyan „ékezetes” betűket előcsalni, amelyek a magyar ábécében nincsenek jelen. A dolog sajnos nem tökéletes, csak néhány idegen betűvel működik – Å-t például nem lehet a [°] és az [A] kombinálásával összehozni –, ám érdemes először így próbálkoznunk, ha valamilyen idegen nyelv speciális betűjére lenne szükségünk.
E{<䵦W,Qzw^9-i7zRendezzük át a billentyűzetet!
A megszokás nagy úr. Aki annak idején 101 gombos kiosztás alatt tanult meg magyarul gépelni, annak sokszor kihívást jelent a 102 gombos billentyűzet, és viszont. A bal oldali [Shift]-ből „kiharapott” [Í], az [Enter] gombot hol alul, hol felül csonkító [Ű], valamint a programozókat megőrjítő, csak az [Alt Gr]-rel előcsalható írásjelek és egyéb karakterek állandó problémák forrásai, de ide tartozik a többnyelvű levelezés és munka miatti [Z]/[Y], [0]/[Ö]/[Í] cserebere, esetleg a véletlenül leütött és bekapcsolva maradó [Caps Lock] is sokakat bosszant. A felsorolt gondok egy része (sajnos sosem az összes egyszerre) a billentyűk felcserélésével megszüntethető. Nem lesz szerszámokra szükségünk, a gombcsere szoftveresen is megoldható!
A Scancode map helye és szerkezete a Registryben
A Windows képes kezelni egy billentyű-cseretáblázatot, ennek segítségével akár az összes billentyű funkcióját megváltoztathatjuk egy asztali klaviatúrán. (A hordozható számítógépeken szoktak lenni olyan gombok, amelyek közvetlenül vezérlik a hardvert – fényerőállítás, FLock, Power stb. –, ezek nem billentyűleütésként jutnak el a Windowshoz, ha egyáltalán eljutnak odáig.) A cseretáblázat globális, azaz minden felhasználóra vonatkozik – gondoljunk erre, ha többen is használják a gépet, ráadásul „menet közben” nem változtatható meg. Ha tehát sikerült elrontanunk valamit, akkor a javítást követő rendszer-újraindításig a billentyűnk hiányozni fog. A beállításokat a rendszer természetesen a Registryben tárolja, hogy hol és miként, azt a KeyTweak program Show Me The Raw Map gombjára kattintva tudjuk megnézni.
A KeyTweak barátságos felülete sajnos egy ügyetlenkedő alkalmazást takar
A KeyTweaknek jóformán ez az egyetlen jól működő funkciója, ezért mi egy kevésbé látványos, de ritkábban hibázó alkalmazást, a SharpKeyst hívjuk segítségül az úgynevezett Scancode Map létrehozásához, illetve módosításához.
Cseretábla a SharpKeys főablakában
A SharpKeys eleinte üres főablakában láthatjuk majd a cserepárokat, azaz a billentyűk eredeti és módosított jelentését. A billentyűzet úgynevezett scan code-okat küld a gép felé, a speciális billentyűk esetében gyakran csak ezek jelennek meg a listában, a „köznapi” gombokat (betűk, számok stb.) az angol tasztatúrán megszokott karakterükkel jelöli a program. Egy adott, vagy az összes elemet a Delete, illetve a Delete All gombokra kattintva tudjuk törölni, új csereelemet a listához hozzáadni az Add, egy meglévőt módosítani az Edit gombbal tudunk. Utóbbi esetekben egy kétablakos panel jelenik meg: a bal oldalon az eredeti gombot, a jobb oldalon az új jelentést határozhatjuk meg. Lehetőségünk van a listából való választás helyett a Type Key gombra kattintás után közvetlenül leütni azt a billentyűt, amelyikre szükségünk van. Ne feledjük, hogy ez a leütés nem mindig jár eredménnyel, mert a Windows „fog” néhány speciális billentyűt, amelyeknek a kódját nem adja át az alkalmazásoknak. Ha a billentyű leütésére nem történik semmi, vagy a „00_100” kódot kaptuk vissza, akkor egy ilyenbe futottunk bele. Természetesen ezek a billentyűk is megváltoztathatók, csak a listából kell kiválasztanunk őket.
Kétablakos panelen választhatjuk ki, hogy miből mi legyen
Térjünk vissza kiinduló témánkhoz, és próbáljunk a 101 gombos kiosztásból 102-est csinálni és viszont! Többek közt a következő cseréket érdemes végrehajtanunk:
[Z] › [Y] és [Y] › [Z], erre felcserélődik a Z/Y;
[Caps Lock] › [00_56], erre [Í] billentyűnk lesz a [Caps Lock] helyén. Ha kívánjuk, a Caps Lockot Shiftre is cserélhetjük, az így eltűnő Caps Lockot pedig a manapság igen ritkán használt Scroll Lock gombra oszthatjuk ki:
[Caps Lock] › [Left Shift], majd [Scroll Lock] › [Caps Lock].
Munkánk végeztével kattintsunk a Write to Registry gombra. A módosítások a rendszer újraindítása után lépnek életbe.
Az alapértelmezett médialejátszó
Lépjünk át a speciális gombok mezejére, és folytassuk itt az idomítást! Az új billentyűzeteken gyakran van webböngésző gomb (Web Home, kódja: E0_32), levelezőkliens (E-mail, kódja: E0_6C), illetve médialejátszó (Media Select, kódja: E0_6D) gomb is. Az első kettőre indítandó alkalmazást egyszerűen be tudjuk állítani: a magukat alapértelmezett böngészőnek, illetve levelezőkliensnek valló programok indulnak el a megnyomásukra. De mi van az alapértelmezett médialejátszóval?
A médialejátszó programok általában nem teszik fel a kérdést, hogy akarjuk-e őket alapértelmezettnek. A trükk egyszerű: amelyik programhoz hozzá van rendelve az audio CD-k lejátszása, azaz a CDA kiterjesztés használata, az fog elindulni a [Media Select] gomb lenyomására. Ha csak a CDA kiterjesztést rendeljük a kívánt programhoz, akkor a Windows Médialejátszó marad minden más médiafájl alapértelmezett megjelenítője, az általunk preferált programot viszont egy gombnyomással indíthatjuk el, ha rá lenne szükségünk.
*+Jk ښ'jAY^ܤ v Gyorsbillentyűk programoknak
Ismét újabb témába futottunk bele, az alkalmazások gyorsbillentyűkkel való indításának örömeibe. Az Intéző maga is képes gyorsbillentyűket rendelni a programokhoz (kattintsunk az adott szoftver parancsikonján a jobb egérgombbal, klikkeljünk bele a Tulajdonságok -› Parancsikon ablak Billentyűparancs mezejébe, majd üssük le a kívánt billentyűkombinációt.) Sajnos nagyon kevés globálisan használható, szabad [Ctrl]+[Alt]+[karakter] kombináció áll a rendelkezésünkre, ráadásul a speciális gombokat nem is veszi figyelembe a Windows. Milyen jó lenne mondjuk saját [Windows]+[karakter] gyorsbillentyűket is belevenni a játékba...
A Windows saját megoldása leginkább csak az alkalmazások saját funkcióival ütköző gyorsbillentyűk készítését teszi lehetővé
Apropó, [Windows] billentyűk! Tudjuk, hogy a Windows 7-ben mennyi új [Windows]-billentyűs funkciót érhetünk el? Az alábbi táblázatban összefoglaljuk az új rendszer legfontosabb gyorsbillentyűit.
Persze vannak, akiket ezek az új és régi [Windows]-billentyűs funkciók zavarnak, szerencsére a többségük egyszerűen kikapcsolható. Ha nem akarunk a Registryben turkálni, valamilyen Windows-buheráló programhoz érdemes fordulnunk. A lapunkban többször is megénekelt Ultimate Windows Tweaker esetében például a Security Settings lap Disable WinKey shortcuts kapcsolójának bejelölésével tilthatjuk ki a [Windows]-billentyűs rendszerfunkciókat.
Ha zavarnak a [Windows] billentyűvel előcsalható rendszerfunkciók, kapcsoljuk ki őket!
Klaviatúránk összes gombját gyorsbillentyűvé alakíthatjuk az AutoHotkey programmal. Ez egy univerzális billentyűmakrózó és program-távvezérlő szkriptnyelv futtatókörnyezete. Csodákra képes, de jelen cikkünkben csak a programozási ismereteket nem igénylő funkciói közt teszünk egy rövidke túrát.
A program telepíthető, de azonnal futtatható, ZIP-be csomagolt formában is letölthető. Csomagoljuk ki/telepítsük, majd indítsuk el a programot (AutoHotkey.exe). Előzékenyen felajánlja, hogy készít egy minta szkriptállományt a Saját dokumentumok mappánkba – fogadjuk ezt el. Keressük meg a frissen létrehozott autohotkey.ahk állományt – ez maga az AutoHotkey által futtatott programszkript –, és nyissuk meg a Jegyzettömbben. Töröljük ki a fájl eredeti szövegeit, majd írjuk be a következő sorokat:
#SingleInstance force
!CapsLock::
Run Notepad.exe
Return
Mentsük el a fájlt, lépjünk ki a Jegyzettömbből, majd indítsuk el az AutoHotkey.exe-t ismét. Nem történik semmi azon kívül, hogy a program ikonja megjelent az óra mellett. Üssük le az [Alt]+[Caps Lock] billentyűkombinációt. Felugrik a Jegyzettömb, hurrá!
Az első sor kötelező lesz a további kísérleteink sikeréhez, de a lényeg a dupla kettőspontot (::) tartalmazó sorban van – a kettőspontoktól balra található az új gyorsbillentyűnk definíciója. A billentyű nevét megelőzheti egy módosítógombot jelölő karakter(sor) is, ennek legfontosabba értékei a következők lehetnek:
+: [Shift];
^: [Ctrl];
!: [Alt];
‹^›!: [Alt Gr];
#: [Windows].
Az ezek elé balra írt ‹ és › jelekkel azt is meghatározhatjuk, hogy a módosító billentyűből csak a bal, vagy csak a jobb oldalit fogadjuk el. A módosítógombok teljes listája a program súgójának (AutoHotkey.chm) Keyboard Control -› Hotkeys and Hotstrings szekciójában olvasható el. A rendelkezésünkre álló alapbillentyűk elnevezése ugyanitt, csak a Key List (Keyboard, Mouse, Joystick) oldalon található meg.
A Run parancs után kell megadni az indítandó program nevét. Ha nem a Windows beépített programjáról van szó, akkor a lemezegységet és mappát is tartalmazó teljes elérési utat is meg kell adnunk, mondjuk a Run C:Program FilesMozilla Firefoxfirefox.exe-t kedvenc böngészőnk indításához. Ha nem egy EXE programra, hanem az azt indító parancsikonra hivatkozunk, akkor az Explorer szót is be kell írjuk a Run mögé, előző példánkhoz igazítva a Run Explorer C:Program FilesMozilla Firefoxfirefox.lnk formában. Ha egy dokumentumot vagy médiafájlt szeretnénk betölteni a típusához rendelt programba, akkor a Start kiegészítőt kell használnunk. A Run Start C:Webfejlesztesminta.html parancs például betölti az alapértelmezett webböngészőbe a minta.html-t. (Ritka esetben lehetnek az AutoHotkey Run parancsával el nem indítható alkalmazásaink is, ezeket is a „Start” vagy az „Explorer” kiegészítéssel lehet életre kelteni.)
Az AutoHotkey.ahk fájlban több gyorsbillentyűt is létrehozhatunk, az egyes definíciókat követő Return parancs gondoskodik arról, hogy a gyorsbillentyűk parancsai ne fussanak egymásra.
ǫyx z-v6ݪ mڮdjY($}ezzz gkk3mڮozݪF삉GޖW Cserebere AutoHotkey módra
Az AutoHotkey gyorsbillentyű-készítési módszerének ismeretében hozzunk létre egy újabb gyorsbillentyűt a szkriptünkben, azaz az AutoHtkey.ahk végére írjunk be újabb két hasznos sort:
#SingleInstance force
!CapsLock::
Run Notepad.exe
Return
CapsLock::
Return
Mentsük el a szkriptet, ismét indítsuk el az AutoHotkey programot. Üssük le a [Caps Lock] billentyűt. Semmi sem történik! A gyorsbillentyű definíció után nem írtunk parancsot, csak a kiléptető Returnt, ezért az AutoHotkey „elnyeli” a billentyűleütést. Azaz a [Caps Lock] billentyű meghalt, mostantól nem zavar senkit! Próbáljuk ki, az [Alt]+[Caps Lock]-ra továbbra is elindul a Jegyzettömb.
Az AutoHotkey jól kidolgozott, kereszthivatkozásokkal teletűzdelt súgóval rendelkezik. Honlapján pörgő fórum és rengeteg példaprogram várja az érdeklődőket
Újabb próbálkozás: az utolsó előtti sort cseréljük ki, aktuális tartalma CapsLock::LShift legyen. A szkript mentése és az AutoHotkey program újabb indítása után a Jegyzettömbben nyomjuk le az [A] billentyűt; az eredmény egy „a” betű. Próbáljuk meg most a [Caps Lock]+[A] billentyűkombinációt. Megjelenik egy „A” betű. A Caps Lock átment – egészen konkrétan bal oldali – Shift billentyűbe, és nem ragad le.
Tulajdonképen a dupla kettőspont jobb oldalára bármilyen más billentyűt írhatunk, az AutoHotkey a bal oldalon jegyzett gombot kicseréli erre. Szerencsére ez csak az aktuális felhasználóra vonatkozik, és kizárólag az AutoHotkey program futása alatt él. Csináljuk végig most mindazt, amit korábban a SharpKeys alatt is megtettünk, azaz a [Z]/[Y], [Caps Lock]-›[Í] és [Scroll Lock] › [Caps Lock] módosításokat:
#SingleInstance force
z::y
Return
y::z
Return
CapsLock::SC56
Return
ScrollLock::CapsLock
Return
(Az [Í] billentyűt most is a hexadecimális scan code-értékkel kellett megadnunk, az AutoHotkey esetében ez az SCnnn formában írandó le.)
Az „elveszett” alkalmazásgombok felélesztése
Sok kiváló minőségű, strapabíró klaviatúra porosodik a fiókok alján csak azért, mert a rajtuk lévő alkalmazásgombok (böngésző- és médialejátszó-vezérlők stb.) megelőzték korukat. A mai Windowsok alatt vagy el sem indulnak az eredetileg hozzájuk írt vezérlőszoftverek, vagy „ütköznek” a Windows aktuális extra gombjaival, esetleg minden működik, de a saját meghajtóprogram erőforrás-pazarló, és nem túl készséges, ha saját funkciókat akarunk a pluszgombokra helyezni. Például régi Compaq billentyűzetünk [Internet] gombja nem a webböngészőnket indítja el, hanem a rendszer hangerőszabályzóját lökdösi fel a csúcsig. Sebaj, minden a kezünkben van ahhoz, hogy ismét hadra fogjuk ezeket a billentyűket!
Ezernyi hasznos funkciógomb. De mit tegyünk, ha nem a hardverhez adott, sokszor erőforrás pazarló saját programot akarjuk használni a felélesztésükhöz?
Elsőnek meg kell tudnunk, mik az általuk használt scan code-ok – ennek módját a cikkünk végén található Kódok a mélyből c. írásunkban mutatjuk be. Ha már tudjuk a kódokat, jöhet a csereberélés.
Azoknak a gomboknak, amelyeknek van ma is használt megfelelőjük, a SharpKeys programmal kiosztjuk a mai kódokat. Esetünkben a compaqos [Internet] gombhoz a Web Home, azaz az E0_32 új scan code értéket rendeljük.
Azokhoz a gombokhoz, amiknek nincs Windows-funkciójuk, az AutoHotkey programmal rendelhetünk új feladatot, ahogy korábban már láttuk. A Run paranccsal való programindításon túl rengeteg másra is képes az AutoHotkey. Ha mondjuk egy Run... sor helyett a SendInput $ kifejezést használjuk, akkor egy egygombos dollárjelet sikerült magyar billentyűzetünkre varázsolni. (A programozók nagyon fognak örülni neki, bár ők ezt a módszert használva inkább az angol billentyűkiosztást fogják megfejelni magyar ékezetes karakterekkel.) A SendInput {Alt Down}{NumpadAdd}hhhh{Alt Up} parancsra a hhhh-val jelzett hexadecimális kódú Unicode karaktert kapjuk eredményül, természetesen engedélyeznünk kell előtte a Unicode-os beviteli módszert a Registryben.
Utolsó ráadásként egy hasznos AutoHotkey parancs került a cirkuszi billentyűzetidomár műsorába. Sajnos sok multimédiás alkalmazás magához ragadja a billentyűzeten található némító gombot, innentől az csak az adott program hangerejére lesz hatással. Ha szükségünk van egy mindig elérhető, központi némító eszközre, hozzunk létre egy új gyorsbillentyűt, és a programindítás (Run) helyett használjuk a SoundSet, +1, , mute parancsot.
Mára ennyi, további hasznos utasítások az AutoHotkey leírásában!
1eW)$jirnS Y%zҝF&Melléklet: Kódok a mélyből
Ha meg akarjuk változtatni egy billentyű alapfunkcióját, akkor tudnunk kell, hogy az milyen scan code-ot küld magáról a rendszernek. Erre rájönni sokszor nem is olyan könnyű, mert lehet, hogy ezt a billentyűleütést a Windows „elnyeli”, azaz nem küldi tovább az alkalmazások felé. Ha mégis meg szeretnénk tudni, hogy mi történt, le kell ásni a Windows kernel mélyére, és onnan kilopni az információt. Az AutoHotkey ezt is tudja – miért pont ezt ne tudná? –, csak tudjuk, hogy kell megkérdeznünk tőle. (Igazából ő sem tud az aktuális scan code cseretáblázat alá nézni, ezért nem árt, ha még nem kavartuk össze a billentyűzetünk gombjait a SharpKeysszel.)
Scan code-ok az AutoHotkey leütésnaplójában
Első feladatunk, hogy az aktuális AutoHotkey.ahk szkriptünket fejeljük meg egy új, #UseHook On szöveget tartalmazó kezdősorral. Indítsuk el (újra) az AutoHotkey.exét és keressük meg a zöld H betűt formázó ikonját az óra ikonjának környékén. Ennek jobbgombos menüjéből válasszuk ki az Open utasítást. Kattintsunk a megjelenő ablak View menüjének Key history and script info pontján, vagy üssük le a [Ctrl]+[K] billentyűkombinációt. Egy listát kapunk, amelyben az utolsó billentyűleütéseink krónikája olvasható.
Üssük le a keresett billentyűt, majd az [F5] gombot, utóbbi hatására frissül a lista. Minden billentyűleütésünk legalább két új sort ad hozzá a listához, az első maga a gomb leütése (down), az utolsó a felengedése (up), ezt jelzik a 3. oszlop d vagy u betűi. Az 5. oszlop tartalmazza a billentyű elnevezését, de ezt ne vegyük túl komolyan, az „ismeretlen”, nem szabványos billentyűk mellett fals információ jelenik meg. A számunkra hasznos információ, a háromjegyű hexadecimális scan code a második oszlopban olvasható.
Ezt a kódot az AutoHotkey.ahk-ban SCnnn formában használhatjuk, de a bevezető nullákat nem kell beírnunk. A SharpKeys kicsit máshogy jeleníti meg ugyanezt: a 0nn értékű kódokat 00_nn, az 1nn értékűeket E0_nn formában kell megadnunk neki. Az 01C kódú [Enter] billentyű ezért SC1c lehet az AutoHotkey számára, 00_1C a SharpKeysnek. A 150-es kódú le nyíl, azaz a [Down] billentyűre meg SC150, illetve E0_50-ként is hivatkoznunk.
