A szobafestő az alapozás után elvonulva tájékoztatta a családot, hogy tekintsék késznek a lakást, rendezkedjenek be nyugodtan és fizessenek. Egy-két hónap múlva pedig megjelenik majd a legújabb, legmodernebb színezőanyag, akkor küld néhány vödörrel és a festést majd mi befejezhetjük.
Azt hiszem, mindannyian furán néznénk, ha a felvezetőben olvasottak velünk történnének meg. Vajon hányan gondoljuk úgy, hogy rendjén lenne félkész lakásba visszaköltözni? Hányan szeretnénk mi magunk újra felfordulást csinálni, és befejezni azt a munkát, amit egyszer már kifizettünk valakinek a nem is olyan könnyen megkeresett pénzünkből? A kérdés költői, mégis, sok millióan válaszoltak már rá igennel, csak nem a szobafestőnek, hanem a hardvergyártóknak.
Igen, kedves olvasó, ha használ számítógépet, akkor ön is belépett abba a mára már világméretű klubba, amely fizet azért, hogy problémákat oldhasson meg, dolgozhasson és késedelmet szenvedhessen a lényegi munkával. A flash BIOS 1995-ös debütálása óta ugyanis a gyártók előszeretettel jelentetnek meg a beégetett firmware szempontjából szinte félkész termékeket. Amíg EPROM-lapkákba égették az alaplapokat, illetve videokártyákat vezérlő szoftvereket, addig a készítők kénytelenek voltak alapos munkát végezni, hiszen a termék úgy volt végleges, ahogy azt a vásárló a boltból hazavitte, utólagos módosításra nem volt lehetőség. Ma azonban szoftverből frissíthető flash lapkák tárolják a rendszerszoftvereket, és mivel időközben az internet is tömegcikké vált, így bárki letöltheti a legújabb firmware változatot és frissítheti a hardver lelkét.
Miért rossz ez? - kérdezhetik és kérdezik is sokan. Hisz végül is ezáltal kijavíthatók a hibák és javítható az eszköz kompatibilitása, sőt még plusztudást is kaphat a felhasználó. Valóban, vannak pozitív hozzáállású gyártók, akik extra tudást nyújtanak az új firmware-rel, azontúl, hogy már a termék első kiadása is megbízhatóan működik. Ám a legtöbb fejlesztő nem ilyen. A többség egyszerűen arra törekszik, hogy minél előbb, szinte bármi áron piacra dobhassa az új modellt, megelőzve a többieket.
Sok neves, elismert és sok esetben piacvezető (!) gyártó esetében tapasztaljuk meg nap mint nap, hogy a megjelenést követő egy-két hónapban letölthető frissítések semmi mást nem tartalmaznak, mint a hibajavításokat, no és sokszor újabb hibákat. A frissítés itt már nem egy extra lehetőség, hanem egyenesen a felhasználó kötelessége, és itt kezd igazán emelkedni a (régimódi, analóg) vérnyomásmérő higanyszála! Ha felhívjuk például a noteszgépünk igényes technikai segítségnyújtó vonalát, ott az azonosítást követő első kérdéseket követően rutinkérdés: „Frissítette már a firmware-t?”. Ha ismerősöktől kérünk tanácsot, még hozzá nem értőnek is fognak tartani, hogy egyáltalán, miért nem letöltögetéssel és frissítgetéssel kezdtük? Hát azért, mert úgy véljük, hogy az nem a mi dolgunk lenne! Egy munkaeszközt vásároltunk, meglehetősen jelentős összegért, és egy minden szempontból kész terméket várnánk cserébe. Ehelyett nemcsak, hogy fennakadást okoznak a munkában a hibák (nem működik a DVD-író, nem tudunk ehhez vagy ahhoz a WiFi-hálózathoz csatlakozni), de ha nem ez a szakterületünk, akkor bizony el kell sajátítanunk a hibajavítás módját is. Ja, és ha véletlenül besül a frissítés folyamatában a gép, akkor vége, legközelebb nem indul el és a garancia sem érvényesíthető.
Gondoljunk bele, hogy például egy noteszgépnél ez mekkora munkát jelent! Meg kell keresnünk a gyártó honlapját, azon be kell azonosítanunk a kívánt modellt. Azt hinnénk, hogy a célegyenesben vagyunk, de lám, a mi gépünk akár tucatnyi változatban létezhet, ilyen vagy olyan dokkolóval, akkumulátorral, optikai meghajtóval. Meg kell győződnünk arról, hogy pontosan mi is van a gépünkben, majd pontosan kikeresni és telepíteni a megfelelő firmware-eket. Feltételezzük persze, hogy ismerjük a letöltés, a kitömörítő és frissítő szoftverek kezelését és sikeresen végigrágjuk magunkat a folyamaton. Aztán jöhet a meghajtóprogramok nagygenerálja és lám, jó esetben valóban kapunk egy jól használható, stabil terméket. A gond csak az, hogy ez sok órányi munkaidőnkbe került, amit jövedelemszerzéssel is tölthettünk volna.
Úgy véljük tehát, hogy olyan munkát hárítanak ránk a gyártók, amit nekik kellett volna elvégezni, hiszen mi teljes árat fizettünk a termékért, nem pedig egy félkész valamit szeretnénk hazavinni. Mi lenne, ha mi, vásárlók kiszámláznánk a frissítéssel töltött munkaidőt, az internet-előfizetés költségét és az áramot, vagy a hibák okozta termeléskiesést a gyártóknak? A kétségbeejtő leginkább az, hogy ezt nem tesszük, még eszünkbe sem jut, hanem lelkesen elvégezzük a ránk rótt munkát, ahogy Tom Sawyer barátai is önként, mosolyogva és pénzért festették a kerítést. Tom helyett. Hát, jó szórakozást!
